Magyarországon nincs jelentős mértékű antiszemitizmus, egy régi vicc szavait idézve: „igény azonban lenne rá!”
Mármint a baloldali pártok számára jönne kapóra, ha a magyar jobboldal, a kormánypártok antiszemitizmussal fertőződnének, vagy legalább számottevő jobboldali csoportokra lehetne mutogatni mint a zsidó honfitársaink biztonságát fenyegető veszélyre.
A baloldali valóságmagyarázók időnként meg is próbálják kifacsarni a felmérésekből kinyert adatokat. Úgy változtatják meg önkényesen a tényeket, hogy a számokból levezethető legyen: a magyar társadalom Európa legantiszemitább nemzeteinek egyike. Ez persze hazugság.
Ugyanis a xenofóbiát vizsgáló felmérések szerint ugyanolyan arányban utasítják el a zsidó vallásúakat, mint az erdélyi magyarokat. Nem mellékes az sem, hogy a felmérésekben olyasmire kérdeztek rá, hogy szeretne-e egy zsidó, roma, ukrán, piréz vagy erdélyi magyar szomszédot, illetve a felsorolt csoportok tagjai közül kit fogadna be a családjába stb.
Ennek tudatában kijelenthető: nem antiszemitizmussal állunk szemben a közepes mértékű elutasítás kapcsán, hanem egyszerű és ódivatú, késő Kádár-kori gyökerekre visszatekintő seggfejizmussal.
Ez pedig jórészt pártfüggetlen ragálya a társadalomnak, az csak a véletlen játéka lehet, hogy a DK aktivistái között nagyobb számban vannak a mindent és mindenkit elutasító típushoz tartozó emberek. Hogy egy filmes idézettel éljek: „Hát, nekem maguk mind arabok. A fekák, a zsidók, azok a kék bu….nsok az Avatárból. Lényegében, aki Amerikán kívülről jön, az mind arab.”
Az DK-s nyelvre lefordítva úgy hangzik: „Nekem maguk mind románok. Zsidók, kárpátaljaiak, erdélyiek, ukrán menekültek, közel-keleti keresztények. Lényegében, mind románok.”
Az antiszemitizmus vádját azonban nem szeretném áttolni egyetlen pártra vagy társadalmi csoportra sem. A jelenség létezik, antiszemiták vannak, kis számban, de vannak. Ahogy mindig is lesznek ilyen vagy olyan megfontolásból, de mindig lesz egy bizonyos hányada a társadalomnak, amely azt gondolja, hogy a zsidók rosszak.
Ahogy vannak olyanok is, akik szerint a székelyek románok, és semmi keresnivalójuk Magyarországon. Pont. Ennyi. Képesek vagyunk együtt élni azzal a tudattal, hogy ezek az emberek léteznek, szavaznak és gyűlölködnek.
Ennek tudatában különösen furcsa érzést kelt, amikor a baloldali médiában véres kardként hordják körbe a hírt.
Az Európai Parlament belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottságának (a jól ismert LIBE-bizottság) legutóbbi jogállamiságról szóló magyarországi jelentéstervezetében az szerepel, hogy sok egyéb mulasztás mellett Magyarországon a kisebbségek, köztük a romák és a zsidók jogai nem biztosítottak, ahogy az említett kisebbségekkel szembeni gyűlöletkeltő kijelentésekkel szembeni védelem sem.
Franciaországban, Németországban, a skandináv államokban testi épségükben vannak veszélyeztetve a zsidó közösségek tagjai, a zsidóságukra utaló viseletet nem használhatnak biztonsággal, mivel bármikor megtámadhatják őket az utcán!
Közben Magyarországon reneszánszát éli a zsidó kultúra, az ukrajnai zsidó menekültek képviselője a magyar kormánynak mond köszönetet, amiért a legnehezebb időkben kaptak segítséget hazánktól. A magyarországi hitközségek zsinagógákat, imaházakat, temetőket újítanak fel kormányzati segítséggel, mindeközben zsidó embereket ért fizikai támadásokról egyáltalán nem hallani.
Budapesten a legortodoxabb zsidó viseletben is nyugodtan sétálhat valaki, senki nem fogja érte verbálisan vagy fizikailag bántalmazni.
Menjen máshova románkodni / zsidóskodni.
A LIBE vádjaival nem csengenek össze a legjelentősebb hazai zsidó szervezet, az EMIH – Magyar Zsidó Szövetség vezető rabbijának, Köves Slomónak a szavai. Az Indexnek adott nyilatkozatában elmondta:
„Lassan hazánk az egyetlen hely Európában, ahol nem kell mindennapos túlélési stratégia, ha zsidóként akarsz élni. Ezt értékelnünk kell, és ebben nagy szerepe van a kormányzat mostani politikájának és a zsidó közösségekkel való aktív együttműködésnek.”
Az említett interjúban egyébként szóba került a Tett és Védelem Alapítvány tizenhat országban végzett előítéletesség-kutatása is, mely két másik mutatóval, az antiszemita atrocitások számával és a zsidó közösség biztonságérzetéről végzett korábbi kutatásokkal vetették össze. A vizsgálat megállapításai szerint:
„Jelesül, hogy nincs egyenes összefüggés a többségi társadalom előítéletessége és a zsidó közösség biztonsága között. Például Nyugat-Európában a bevallott antiszemita érzület össztársadalmi szinten jellemzően lényegesen kisebb, mint mondjuk Európa keleti felében, így Magyarországon, mégis, ott tízszer, tizenötször több az atrocitás. Az is figyelemreméltó, hogy hazánk az egyetlen uniós tagállam, ahol javult a zsidó közösség biztonságérzete az elmúlt tíz esztendőben, miközben az összesített előítéletesség tekintetében az első öt-hat között van.”
Összegezve:
Igen, hazánkban is, mint Európa középső és keleti felén mindenhol létezik egy réteg, amely hülyeségeket gondol a zsidókról, de esze ágában sincs bármilyen formában is bántani őket. Csak tudni vél bizonyos dolgokat, amelyből levezeti a maga számára azt, hogy nem akar zsidó szomszédot, vigyázni kell „ezekkel” és a többi és a többi.
A butaság ellen is küzdeni kell, ez kétségtelen. Azonban azt a látszatot kelteni, mintha hazánk egy kifejezetten náci/antiszemita ország lenne, az nettó hazugság és gonoszság.
Ne feledjük el, hogy a Fidesz–KDNP kormányzása alatt Magyarország vált Izrael egyik leginkább megbízható szövetségesévé. Bár ennek igazából nincs is nagyon jelentősége. Politika.
A fontos inkább az, hogy a magyar jobboldal 99 százaléka a magyar zsidókat magyarként tartja számon, éljenek Marosvásárhelyen, Munkácson, Kolozsváron vagy éppen Budapesten. A '90-es évek tévedéseiből már kilábalt a nemzeti oldal. Ez pedig egy megünnepelni való tény és fordulat.
A jelentéstevő EP-képviselő, Gwendoline Delbos-Corfield pedig inkább nézzen körül saját hazájában, Angliában! Ott nagyobb szükség van arra az elhivatottságra, amellyel az antiszemitizmus elleni küzdelembe belevetette magát.
