Az kiabál, akinek a háza ég

Kövér László házelnök tavaly februárban beszédet mondott a nemzetbiztonsági és titkosszolgálati hivatalok egykori és jelenlegi vezetői előtt. Az elhangzottak nem a nagy nyilvánosságnak szóltak, ennek ellenére kiszivárogtak. Az Országgyűlés elnöke többek között azt mondta, hogy az önfeladó államot és önmarcangoló hozzáállást tartja „a legveszélyesebb nemzetbiztonsági kockázatnak”. Szerinte ma ma a magyar politikai osztály egyik része önrendelkező államban és öntudatos nemzetben gondolkodik, a másik viszont nem.

A kormányváltó Gyurcsány-kartell persze azonnal elkezdett tiltakozni, Kövér László lemondását követelve. Szél Bertalan Bernadett egészen odáig elment, hogy az egész kormány távozását hangoztatta, szerinte egy „normális országban” ez már rég megtörtént volna.

Az állítás valóságtartalmáról mi sem tudunk többet, mint az Olvasó, érdemes ezért inkább feltenni néhány kérdést magunknak:

• Ezek a „normális országok” eligazítást tartanak az ellenzéki képviselőknek arról, hogyan mennek ott a dolgok?
• A „normális országok” mi mindenre hajlandóak azért, hogy nálunk is számukra „normális” viszonyokat teremtsenek?
• Vajon a  saját erejéből több mint tíz éve bármiféle eredményre képtelen hazai baloldal elfogadna segítő kezet a kormánybuktatáshoz…akár külföldről is?
• Önmagában a puszta tény, hogy a titkosszolgálatoknak szánt, belső beszéd kiszivároghatott, bizonyítja-e Kövér László állítását? Kinek állt érdekében ez?

A kommunista internacionálé óta nagy hagyománya van a baloldal nemzetközi összetartásának. Ez nemcsak hatalomtechnikai, de elvi-kulturális kérdés is. Szabad-e támogatást: pénzt, paripát, fegyvert, esetleg információt, képzést elfogadni határokon túlról?

Országépítéshez bármikor.

A hatalomátvételhez szükséges mesterkedéshez inkább nem.

A Momentum születése, amivel a franciák kezére játszották az olimpiát, az Európai Parlamentben működő liberális és szocialista frakciókban a magyar ellenzéki pártok tevőleges közreműködésével Magyarország ellen folyó hadjáratok, az Egyesült Államok demokráciaféltésnek álcázott maninpulációi  – melyeket előszeretettel használnak fel az ellenzéki padsorokban ülő képviselők –, Márki-Zay Péter energialobbista erőfeszítései a rezsicsökkentés ellenében mind olyan jelenségek, amely alapján joggal merülhet fel az átlagemberben a kérdés:

ezek kinek az oldalán állnak?

Rögzítsünk egy nagyon fontos tényt: a nemzetbiztonsági szolgálatok feladata, hogy a külső- és belső kockázatokat kezelje, tekintet nélkül arra, hogy a hópihelelkű baloldaliaknak mennyire tetszik a mindenkori módszer. Nem a kommunista időkben előszeretettel foglalkoztatott fekete autók gyűjtik be a kormány politikai ellenfeleit. Az ország (alapvető) biztonságára vigyázó szakemberek arra figyelnek, hogy se kívülről, se idehaza senki ne okozzon túl nagy kárt. Nemzetbiztonsági kockázatot magyar ember (bárki, de maradjon a példa kedvéért a baloldali politikusoknál és sajtónál) háromféle okból jelenthet: butaság, kapzsiság és gátlástalan hatalomvágy. Esetleg ezeknek a keveréke.

Láttunk már bőven példát baloldali korrupcióra. Azt is tudjuk, hogy sosem riadnak vissza attól, hogy behívják a szovjet hadsereget, ha egyedül nem boldogulnak külföldről segítséget kérve érvényesítsék érdekeiket. De vajon előfordulhat-e, hogy egyes ellenzéki képviselők akaratukon kívül jelentenek kockázatot? Ha a politikusok feddhetetlenek is, kizárható-e, hogy valamelyik családtagjuk, hozzátartozójuk, közvetlen munkatársuk a kelleténél kicsit jobban elkötelezte magát valamelyik külföldi ügynökségnek, akivel ők érzékeny dolgokat is megbeszélnek?

Ne, adj'Isten az önmaguk függetlenségébe szerelmes sajtó derék munkatársai között előfordul-e olyan, aki lazacos szendvics majszolgatása közben szívesen fogad tanácsokat az amerikai nagykövetségen?

A titkosszolgálatok munkájának egyik alapvető tulajdonsága, hogy titkos.

Tehát nem a közvéleményre tartozik. Ez nem politikai gőg vagy önkényuralmi mánia, az elhárítást nem lehet hatékonyan végezni, ha annak eredményeiről óriásplakátokon számolnak be. Nagy valószínűséggel a magyar nemzetbiztonságért dolgozó szakemberek munkájának egyik sajnálatos eredménye, hogy a fent részletezett három ok valamelyike miatt a magyar ellenzék soraiban sokkal több potenciális kockázatot jelentő ember tevékenykedik, mint hogy ezt figyelmen kívül lehessen hagyni.

Amit az ellenzék jelenleg csinál, politikai szempontból nem tekinthető komoly kocázatnak .

Márki-Zay Péter még akkor is az esélytelenek nyugalmával indulhatna baloldali vándorcirkusza élén 2022 tavaszán, ha Orbán Viktor kecskeszarral dobálná Gyurcsány Ferencet plenáris ülés közben. Ilyen várhatóan nem fog történni => kétharmad. Megint.

A kormánynak nincs szüksége rá, és nem is szándéka, hogy titkosszolgálatokkal óvja a szerény képességű ellenzéktől az elmúlt évtizedben elért eredményeket. De arra igenis figyelni kell, hogy náluk felkészültebb, agyafúrtabb külföldi szereplők a játéktéren kívül maradjanak.