Nem kis meglepetést okozott Toroczkai László, amikor a választások után nem sokkal több interjúban – többek között Gulyás Márton vendégeként a Partizánban is – elmondta, hogy a választási eredményük és a tényleges támogatottságuk között már a voksolást követő napokban is számottevő különbség jelent meg – az ő előnyükre. A Mi Hazánk Mozgalom elnök-frakcióvezetője szerint ugyanis nagyon sok választó tartott attól, hogy a baloldalnak komoly esélye van a visszatérésre, és taktikai megfontolásból inkább a kormánypártra adta a voksát.

A HVG megbízásából a Medián által készített közvélemény-kutatás részben igazolta, részben cáfolta az egykori kiábrándult jobbikosokból verbuválódott parlamenti újonc nemzeti radikális párt vezetőjének meglátásait.
A kérdőíves kutatás szerint ugyanis listán – tehát egyéni szimpátiától független pártpreferencia alapján – a Fidesz két százalékot erősödött - 52 százalékról 54 százalékra – a választási eredményéhez képest. Míg arra a kérdésre, hogy egy közeljövőben megtartandó választáson kit támogatna, a megkérdezettek 57 százaléka Orbán Viktor pártját jelölte meg.
Érdekes és tanulságos ez az eredmény annak ellenére, hogy a tényleges politikai erőviszonyokat számottevően nem befolyásolja. Néhány előre nehezen tervezhető időközitől eltekintve legközelebb 2024-ben, az EP-választás során lesz lehetősége a pártoknak, hogy érdemben mérlegre tegyék saját munkájuk megítélését és hitelességüket, addig ezek a számok inkább irányjelzőnek jók.

Ami a választási kampány és eredmény alapján azért megállapítható:
- A Mi Hazánk Mozgalom az „új seprű jól seper” elve alapján sokaknak lehet rokonszenves, akik a baloldalra soha, a Jobbikra soha többé, a Fideszre meg már inkább nem adnák le szavazatukat. Sem disznóságok, sem titkárnővel való viszony, sem krumpliszsákok, sem botrányos közéleti performanszok miatt nem kell magyarázkodniuk. Az elődpártnak tekinthető Jobbik olyan mértékben kifordult magából, hogy elgyurcsányosodásuk sok százezer emberben hiányérzetet keltő, tátongó politikai fekete lyukat hagyott maga után. A nemzeti radikalizmus eszméje a rendszerváltás óta stabilan vonz több százezer embert, akik könnyen maradtak távol a választásoktól, mikor úgy érezték egyáltalán nincs, vagy nincs legalább minimálisan esélyes párt, aki a számukra fontos értékeket képviselhetné.
Facebook
- Érdemes elengedni az illúziót, miszerint a Fideszre csak a baloldal visszatérésével való ijesztgetés miatt szavaztak minden korábbinál nagyobb számban a magyar választópolgárok. Látható, hogy nem protestválasztás volt, az emberek egy vezetőnek – illetve víziójának, programjának és közösségének – szavaztak bizalmat.
Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd
- A hazai baloldal szánalmas teljesítményével kapcsolatban sokan érezték úgy, hogy az egyharmadnál is szerényebb eredménnyel a választások estéjén megérkeztek a gödör aljára. Sokan arra számítottak, sőt, el is várták volna, hogy a vezetők lemondjanak, esetleg önkéntes száműzetésbe vonuljanak a politika színpadáról ahogy tette például Vona Gábor négy évvel ez előtt. Ezzel szemben már az urnák lezárását követően bizonyították, hogy mindig van lejjebb. Görcsösen kapaszkodva a kényelmes és felelősséggel nem járó parlamenti helyekbe igyekeznek saját helyzetüket konzerválni, mint a kiskakasok az egyre fogyatkozó szemétdombon.
A fentiek azonban csak tét nélküli spekulációk, a tényen nem változtatnak: Orbán Viktor kétharmados parlamenti többséggel rövidesen megalakítja ötödik kormányát, a többi pedig tökmindegy.