"Mi nem úgy vagyunk öltözve, mint ők"

Bognár Zsolt színművész baloldali politikai retro körutazására invitál Titeket - Kerényi Imre kultikus gondolata alapján.

Ellenzéki politikusaink és szakértőik saját múlt ködébe vesző regnálásuk említésekor úgy szisszennek fel kórusban, mintha a tyúkszemükre léptek volna,  és azzal vádolják  a jobboldalt, hogy a saját kormányzásuk igazolására olyan múltba révedő, szakállas és megtévesztő adatokkal operálnak, amelyek nem felelnek meg a velük való objektív összehasonlítás kritériumainak.

Miután az összevetés mégiscsak elkerülhetetlen a tisztánlátáshoz, és a konzekvenciák leszűrésénél sem utolsó szempont, így a XXI. század eddig eltelt, valamivel több mint első két évtizedének balos politikai retró körutazására invitálom a tisztelt Olvasót.

Nem célom sem szocialistáink, sem elenyésző számú liberálisunk rohamosan romló és durvuló beszédstílusának a részletes elemzése, sem az aktuális öltözködési trendjeik ecsetelése, és nem áll szándékomban a politikai és kulturális uram-bátyám világuk számukra nosztalgiát és retrófeelinget ébresztő emlékeit sem felhánytorgatni.

Engedtessék meg számomra annyi, hogy a közülünk oly hamar eltávozott, szeretett Madách Színház-i igazgatómat, Kerényi Imrét idézzem, aki egyik beszélgetésünk alkalmával, a 2000-es évek elején tűpontosan megfogalmazta a különbséget a jobb- és a baloldal között. 

Mi nem úgy vagyunk öltözve, mint ők.

Sok igazság van a szavaiban. Öltöztetni ugyanis nem csupán a testet lehet és kell, hanem a lelket is. Tudniillik csupán a külsőségeknek való megfelelés és annak maradéktalan teljesülése még közel sem jelenti a belsőnk jólöltözöttségét.

Kívülről tűnhet bárki makulátlannak a legújabb haute couture szerinti több milliós ruhakölteményében avagy fess öltönye biztosnak hitt takarásában, de az még közel sem fog garantált védelmet jelenteni esetleges lelki toprongyosságának, emberi silányságának felfeslése esetén. Ugyanez fordítva is igaz, hiszen kopott, használt, akár más által levetett göncben is lehet valaki szellemében, modorában, de legfőképpen tisztességében gentleman.

Külön cikket érdemelne a kétezres évek elejétől osztódással szaporodó ellenzéki pártok és politikai műhelyeik alig több mint két évtized alatt bekövetkezett mélyrepülésének részletes ecsetelése, így csupán pár észrevétellel szeretném jelezni, hogy gyorsan avuló hitelességük okán szinte egytől egyig ott tartanak, hogy röpke két tucat év alatt – képletesen szólva  sikerült katapultálni magukat a társadalmi megítélés kültelki roncstelepére.

Némelyikük a saját portáján ugyan próbálkozik háztáji generállal, például az MSZP-s Ujhelyi István, akinek „Esély” nevű átalakítási szándékára gondolok, míg másokat (Jobbik, LMP, Párbeszéd, Momentum) teljesen darabjaikra szedve a DK kéjesen beépített saját politikai oldtimer coupéjába, amely a folyamatos toldozás és foltozásnak köszönhetően még gurul, de mégis úgy néz ki, mint egy Ferrarinak álcázott, végletesen leharcolt Trabant. Hátul kivagyiságból amerikai fecskeszárnyat, az utastérbe pedig tetszetős bukócsöveket hegesztettek rá borulásaik túlélésére.

A „Fer-rabant” névre keresztelt „öszvér” kormányánál a szemlőhegyi „Lewis Hamilton” foglal helyet, az anyósülésen az MSZP, a hátsó üléssoron pedig a Párbeszéd, az LMP és a Momentum osztozhat. A Mi Hazánk Mozgalom jelen pillanatban még hatalmas kérdés, mert a DK vezetője és egyben mitfahrere még nem tudta eldönteni, hogy nevezettek vajon a felcicomázott DK-s járgány motorjának fojtására vagy esetleg a lendkerekes turbó rásegítésére szerződtek a parlamentbe.

A politikai retróban dagonyázó körutamon nem hagyhatom szó nélkül a jelenünkben már beépíthető alkatrészként se használható liberális SZDSZ említését, akik hosszú évek után indultak el végső útjukra a roncstelep már csak bezúzásra váró egyéb veterán limuzinjai közé. Tudni kell róluk, hogy hazánkban ők azok, akiknek három évtizedet meghaladó jelenléte rontotta leginkább a közmorált és a közbeszédet, valamint tette azt átjárhatatlanná a felek között, ezzel ellehetetlenítve a hazai „politikai Forma-1” résztvevőinek értelmes és eredményre vezető kommunikációját.

Jelenünk baloldali szereplőinél a legnagyobb problémának azt látom, hogy nem haladni akarnak a politikai sztrádán, hanem folyton-folyvást csak ütközni és borulni. Ráadásul a flancos járműveik nyugaton szervizelt darabjai náluk csupán a szivárványos külsőség része, de minden szabályt áthágó pártjaik és azok legfőbb sofőrjeinek viselkedése, megszólalása garantáltan és többnyire azonnal lerántja róluk a leplet. Nyugodt szívvel kijelenthető, hogy nem tartoznak a fair play-díjas politikai résztvevők közé. Megismétlem Kerényi Imre szavait „Mi nem úgy vagyunk öltözve, mint ők”. Ehhez tartsuk magunkat, és vigyázzunk, hogy maradjon is így!