- A lengyel Polgári Platform pártjában politizáló Róza Thun hasonló hazaáruló, mint a magyar ellenzék, hiszen folyamatosan fasisztázza, diktatúrázza saját hazáját, Lengyelországot hol Berlinben, hol Brüsszelben. A vallásos embereken gúnyolódik, viszont az LMBTQ-személyek jogaiért erősen kardoskodik. Nem csoda — sőt ezek után szinte megtiszteltetés —, hogy Thun a Fidesz és Orbán Néppártból való távozása mellett harcol.
- Roberta Metsola, a máltai „Nemzeti Párt" képviselője, olyannyira keresztény-konzervatív, hogy a migránsok, az LMBTQ-emberek jogait és a genderkérdéseket tűzte a zászlajára. És bár folyton a korrupcióval dobálózik, mégis ő volt az, aki elmúlt ciklusban három helyről is kapott egyszerre fizetést, ráadásul férje szerepelt az Offshore Leaks adatbázisban. A hölgy felszólalt hazánk ellen a Sargentini-jelentés vitájában.
- Bár már nem képviselő, de érdemes megemlékeznünk Elmar Brokról is, aki a CDU színeiben évtizedekig volt a Néppárt tagja. A német képviselő hosszú éveken keresztül havi 2-3 millió forintnak megfelelő összeget kapott az RTL-t is tulajdonló Bertelsmann-csoportnak való lobbizásért. De a telhetetlen Brok végül abba bukott bele tavaly, hogy kiderült, 6 millió forintnyi eurót szedett be a parlamenti látogatóitól, mondván, ennyi a látogatás költsége, amit egyébként az EU állt.
- De említsük meg a luxemburgi Frank Engelt is, aki többször felszólalt a CEU ügyében, és keresztényszocialista politikusként a szélsőliberális Gyurcsány-párt rendezvényeire járt előadni. Elkapták, amikor hullarészegen vezetett, és ő is kiegészítette jövedelmét EP-képviselőként egy cégnek való lobbizással.
- A fentiek sajnos nem az a Liberálisok vagy a Zöldek képviselői, hanem az elvileg konzervatív Néppártéi. Természetesen az összes említett szereplő fent van Soros György megbízható szövetségeseinek listáján, ahol a DC Leaks által kiszivárgott adatok szerint összesen 36 néppárti képviselő is szerepel.
Sorozatunk első részében elmeséltük, hogy mi a fő oka az Európai Néppárton belüli feszültségnek. Elmondtuk, hogy minden hazánkat érintő húsbavágó és alaptalannak tűnő támadás mögött — bármit is mondjanak — két fő ok áll:
- az egyik, hogy Magyarország elutasítja a bevándorlást,
- a másik pedig a Néppárt választásról választásra történő népszerűségvesztése, ami miatt egyre nyitottabb a liberális eszmék irányába.
Elmondtuk azt is, hogy bár törvényszerű lenne azt gondolnunk, hogy a hazánk elleni támadások csak a politikai ellenfeleinktől származnak, de a valóság az, hogy a politikai szövetségeseink egy része, az Európai Néppárton belül az utóbbi időben élén állt a Magyarország és a Fidesz elleni támadásoknak.

Mondjuk ki: ennek a fő oka, hogy az Európai Néppárt gyökeresen megváltozott az elmúlt időszakban.
A Néppárt képviselőinek egy jelentős része az évek alatt nagyon messzire került a pártcsalád zászlajára eredetileg kitűzött kereszténydemokráciától.
Több képviselőjük bevándorláspárti, multikulturális gondolkodású, az LMBTQ-jogok védője, családellenes, keresztényellenes, a nemzeti cégek helyett a multik támogatója/kitartottja, Soros-szövetséges és így tovább.
De nézzük meg, hogy kikről is beszélünk pontosan?
Róza Thun und hohenstein
Rendszeresen támadja a Fideszt a lengyel Róza Thun. A kifinomultnak nemigen nevezhető polgári platformos — Donald Tusk pártja — képviselő nem meglepő módon szerepelt a DC Leaks által kiszivárogtatott, Soros megbízható szövetségeseit tartalmazó listán.
Ő az, aki a magyar ellenzékhez hasonlóan maga is kilóra árulja a hazáját Brüsszelben és Berlinben, csak hogy odaszúrhasson az általa „diktatúrának, fasiszta államnak” bélyegzett, bevándorlásellenes, keresztény lengyel kormánynak.
Elgondolkodtató, hogy Thun azt találta mondani a saját hazájáról, hogy Lengyelország „terhes probléma” az Európai Unió számára. De a Lengyelország függetlenedésére megemlékező ünnepséget is „náci szövetség” által szervezettnek, Lengyelországot pedig „neo-fasiszta” országnak nevezte.
Ezek után meg sem lepődünk azon, hogy a Soros-listájában arról írnak, hogy Thun „erősen Európa-párti”.
És ezzel párhuzamosan erősen lengyelellenes is, tegyük gyorsan hozzá...
A vallásos emberek érzéseibe is csúnyán belerúgott Róza Thun, amikor egy piszoárhoz hasonlította egy taxiban kiakasztott rózsafüzért.
De nem is olyan régen a lengyel LMBTQ-emberek jogaiért emelt szót az Európai Parlamentben.
Micsoda kereszténydemokrata gondolatok, nem igaz?

Ezek után nem is csodálkozhatunk azon, hogy Thun többször is felszólalt a Fidesz Néppártból való kizárásért, egyszer úgy fogalmazott:
Mindent megteszek, hogy a Fidesz és Orbán repüljön a Néppártból.
A Népszavának adott interjújában meg „komoly problémának" nevezte a magyar miniszterelnököt, és azzal vádolta a magyar kormányt, hogy azért támadják Soros Györgyöt, mert zsidó származású. Tehát lényegében antiszemitának minősítette a magyar vezetést.
Roberta Metsola
A máltai Roberta Metsola (Nemzeti Párt) szintén hazánk rendszeres bírálója, jelenleg az Európai Parlament alelnöke és az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság (LIBE) tagja.
Roberta felszólalt a Sargentini-jelentés vitájában, majd meg is szavazta azt. Az elvileg kereszténydemokrata Metsola szintén szerepel a Soros-listán, amelyen azt írják, hogy Roberta nagyon lelkesedik a migránsokkal, az LMBTQ-személyek, illetve a gender kérdései iránt.
Kétségtelen, hogy a fenti témák nélkülözhetetlenek egy keresztény-konzervatív politikusnál. Vicc.
A máltai „Nemzeti Pártról" pedig sokat elmond az, hogy 2017-ben megszavazta az azonos neműek házasságának engedélyezését a máltai parlamentben.

A máltai képviselőnő rendszeresen dobálózik a korrupcióval, maga azonban az elmúlt ciklusban három helyről is kapott fizetést, hiszen EP-képviselősége mellett a külügyi akció szolgálatban (European External Action Service, EEAS) való jog tanácsadásért havi 1001 és 5000 euró közötti, valamint a máltai Állandó Képviseletben való tanácsadásért szintén havi 1001 és 5000 euró közötti összeg ütötte markát.
Hát ennyire hitelesek a magyar kormánypárt bírálói.
ELMAR BROK
Bár már távozott az Európai Parlamentből, mégis érdemes megemlékezni Elmar Brokról is, aki szintén az elvileg kereszténydemokrata Európai Néppártot erősítette nem is rövid ideig, hiszen 39 évig volt tagja az Európai Parlamentnek.
Brok a magyar kormány Jean-Claude Junckert ábrázoló tájékoztató jellegű plakátkampánya miatt azt nyilatkozta a német Die Weltnek, hogy szerinte komolyan kellene tárgyalni a Fidesz kizáratásáról.
Az interjúban az elvileg Fidesz-szövetséges Brok elmondta, hogy nem ért egyet a magyar kormány bevándorlásellenes álláspontjával, sőt sajátosan tett tanúbizonyságot a barátságáról akkor is, amikor a 2018-as országgyűlési választások után kijelentette, hogy nem örül Orbán Viktor újabb kétharmados győzelmének, és szorgalmazza a hetes cikkely szerinti eljárás megindítását hazánk ellen.
Minek ellenségek, ha ilyen barátaink vannak?

Elmar Brok természetesen szintén szerepelt Soros megbízható szövetségeseinek listáján.
Emellett arról is híres lett, hogy az európai parlamenti képviselősége mellett egészen nyugdíjas koráig lobbizott a Bertelsmann-csoportnak, amely annak az RTL-csoportnak a legnagyobb tulajdonosa, ahová a magyar RTL Klub is tartozik.
Innen hosszú éveken át havi 2-3 millió forintnak megfelelő összeget vett fel képviselői fizetése mellett.
Vagyis a mindig a korrupcióval dobálózó, Magyarországot kritizáló német szövetségeseink minden gond nélkül asszisztáltak ahhoz, hogy veterán képviselőjük kiegészítse a fizetését egy, akár választásokat is eldönteni képes médiaóriásnak nyújtott szolgálataival.
Ilyenkor nincs probléma a sajtó függetlenségével? Képzeljük csak el egy pillanatra, mit történt volna, ha mondjuk Deutsch Tamás tett volna hasonlót. Mégsem tudunk arról, hogy Brokot felfüggesztették volna az Európai Néppártban. Sőt időnként még mindig kikérik a véleményét.
A telhetetlen Elmar Broknak ez sem volt elég, hiszen végül abba bukott bele tavaly, hogy kiderült, a parlamenti látogatóitól pénzt kért arra hivatkozva, hogy ebből fedezi a látogatások költségeit.
Ezket azonban az EP költségvetése állja, tehát Brok lényegében lehúzta a látogatóit a pénzzel.
Hát ilyen makulátlan emberek várták repesve a Fidesz Európai Néppártból történő távozását.
FRANK ENGEL
Orbán Viktort és a magyar kormányt szintén menetrendszerűen ostorozta Frank Engel, a luxemburgi Keresztényszocialista Párt képviselője, aki egészen 2019-ig erősítette az Európai Néppártot.
Hogy hova is sorolható Engel mint keresztényszocialista politikus, azt jól mutatja, hogy többször felszólalt már Soros egyeteme, a CEU ügyében, és olyannyira jobboldali, hogy Gyurcsány pártja, a szélsőliberális DK konferenciájára jár előadni.
Engel természetesen maga is szerepelt Soros megbízható szövetségeseinek listáján. Sőt kiemelték vele kapcsolatban, hogy megfelelő pillanatokban akár a saját pártcsaládjával is kész szembefordulni. Ilyen egy hű szolga.

A Magyarországot rendszeresen kritizáló politikus a képviselői tiszteletdíja mellett további havi 1001 és 5000 euró között összeget kapott a céges lobbizásra „Administrateur Global Strategies Holding S.A.” címén.
Engelt nem kerülték el a botrányok, 2012-ben ittas vezetésért hosszabb időre elvették a jogosítványát. Sajtóértesülések szerint amikor a rendőrök ellenőrzés céljából megállították, 2,9 ezrelék volt a véralkohol szintje, ami lényegében mattrészeg állapotot jelent.
Bár Metsolához hasonlóan szereti korrupcióellenességét hangoztatni, hazája adóparadicsommá változtatása ügyében meglehetősen engedékeny hangot ütött meg.
Amikor 2014-ben a BBC Radio 4-nek adott interjút a Luxemburg Leaks-ről, azt mondta, hogy nem szereti az adóparadicsom kifejezést. „A multinacionális vállalatoknak lehetővé tesszük, hogy szimbolikus adókat fizessenek. Ha nem mi csináljuk ezt, mások fogják.” — tette hozzá Engel, aki védelmébe vette azt a Jacques Santert, korábbi luxemburgi miniszterelnököt, pénzügyminisztert, aki korrupcióvád miatt mondott le az Európai Bizottsági elnöki tisztségéről.
Ja, és Ti beszéltek nekünk az átláthatóságról és korrupcióról?
Folytatjuk.