Hetekig tartotta izgalomban az egész Európai Uniót, hogy mi is lesz a következő hétéves költségvetéssel, illetve az azt kiegészítő helyreállítási alappal. Magyarország és Lengyelország ugyanis néhány héttel ezelőtt behúzta a kéziféket, és felvillantotta a vétó lehetőségét, amennyiben a német elnökség továbbra is erőlteti a hírhedt „jogállamisági mechanizmust", azaz Magyarország és Lengyelország zsarolását.
Ahogy arról csütörtökön a Kontra is beszámolt, a hírek szerint végre közel lehet a megállapodás, hiszen a jogállamisági eljárást az Európai Bíróság döntéséig befagyasztották. Emellett további garanciát jelent az a kitétel is, hogy családjogi kérdésekben és migrációs témákban egyáltalán nem lehet majd alkalmazni az eljárást.
Ez egyértelmű győzelem a magyar és a lengyel fél számára.
De a mostani politikai vita, a vétó valójában nem a költségvetésről és talán még kevésbé a jogállamiságról szól, hanem sokkal inkább Magyarország, pontosabban a Fidesz megleckéztetése és persze a magyar miniszterelnök megtörése volt a cél.
Mi az oka a pártcsaládunkkal folytatott kiélezett háborúskodásnak?
Persze talán megnyugtató lenne, ha azt mondhatnánk, hogy csak a politikai ellenfeleink részéről jön a nyomás, de a valóság az, hogy az európai pártcsaládunk, az Európai Néppárt egy jelentős része is az élén áll ennek a nyomásgyakorlásnak, támadássorozatnak -
az elvileg kereszténydemokrata, konzervatív Néppárt. Hogy ez a jelző mennyire igaz még, abban azért megalapozottan kételkedhetünk. De erről később.
Mint köztudott, talán tavaly márciusban volt a legkiélezettebb a viszony a Fidesz és a pártcsaládja között — épp az EP-választás hajrájában —, aminek a vége az lett, hogy a Fidesz felfüggesztette a tagságát az EPP-ben, és vizsgálat indult a magyar kormánypárt tagságát illetően.
A felfüggesztés pedig azt jelenti, hogy a magyar kormánypárt azóta nem vehet részt a pártgyűléseken, nem szavazhat, és nem állíthat jelöltet semmilyen pártos posztra.
Hogy mennyire elmérgesedett a viszony, azt jól mutatja, hogy a Néppárt jelenlegi elnöke, a lengyel Donald Tusk maga is két alkalommal kezdeményezte a Fidesz kizárását az eddigi másfél éves elnöksége alatt.
Sőt: egy interjúban párhuzamot is vont Orbán Magyarországa és a náci Németország között.
De nem sokkal rózsásabb a viszony a néppárti frakciót vezető Manfred Weberrel sem, akinek hazudozásaira — miszerint nem Magyarország és Lengyelország ellen irányul a jogállamisági mechanizmus — azt írta múlt hét végén a magyar miniszterelnök, hogy
A németek sok mindent kértek már tőlünk, magyaroktól a történelem során, de Ti vagytok az elsők, akik balfácánnak is néztek bennünket. Nem vagyunk azok.
Nem beszélve arról, hogy az Európai Néppártban kezdeményezték a magyar kormánypártok EP-beli vezéralakjának számító Deutsch Tamásnak a kizárását.
Pár nappal a fenti pengeváltást követően Orbán Viktor azt írta Webernek, hogy a Fidesz képviselői ugyan maradnának a néppárti frakcióban, de lazább formájú együttműködésben, mint az eddigiek.
Két ok áll a háttérben: Soros terve és a Néppárt népszerűségvesztése
Hogy megértsük, miért is jutott ilyen mélypontra a Fidesz és Néppárt közötti viszony, vissza kell mennünk 2015 környékére, amikor tetőződött a migrációs nyomás Európán. E helyzetnek, illetve a válság kezelésének más-más módjait választották az egyes EU-s országok.
Bár tudjuk, hogy a balliberálisok szerint nincs Soros-terv, de azért a migrációs válság kezelésére adott álfilantróp válaszjavaslata mégis kettéválasztotta az Európai Uniót és az Európai Néppártot is.
Az elvileg keresztény-konzervatív pártcsalád jelentős része — valahogy a fentebb említett spekuláns javaslatainak megfelelően — a bevándorlás támogatása, ösztönzése mellett tört lándzsát, ami kiélezte és felszínre hozta a mélyben már vélhetően régóta meghúzódó értékrendbeli ellentéteket.
Azóta a másként gondolkodó Fidesz folyamatosan a célkeresztben áll, és könnyen kijelenthető, hogy most már több támadást kap a pártcsaládon belül, mint a politikai paletta másik oldalán álló, elvileg liberálisabb, baloldali pártoktól.
A Fidesz támadásának másik oka pedig szimpla matematika: a Néppárt szimpátiavesztése.
A fentieket jól mutatják a számok:
- 2004-ben 282 mandátumuk,
- 2009-ben 265 mandátumuk,
- 2014-ben 221 mandátumuk volt,
- 2019 óta viszont már csak 187 képviselője van Néppártnak.
Ez folyamatos és megállíthatatlan hanyatlást mutat.
Az Európai Néppárt támogatottsága választásról választásra csökkent, és a támogatottság csökkenésével egyenes arányban bontották le a polgári-konzervatív ideológiát magukról, és váltak egyre inkább nyitottá a liberálisabb eszmék iránt.
Ennek oka pedig a politikai praktikusság: szükség volt a balliberálisok támogatottságára is a döntések meghozatalához.
Ennek azonban a keresztény értékek, a korábbi elvek látták kárát.
És milyen a mostani Néppárt?
Ugyanez a Manfred Weber épp a minap fejtette ki, hogy szerinte „nincs olyan, hogy nemzeti szuverenitás". Itt tart ma az Európai Néppárt.
De, hogy ne csak a vezetésről beszéljünk — bár jó megfigyelés, hogy a fejétől bűzlik a hal —, az elvileg konzervatív Néppárt számos olyan képviselője támadja évek óta hazánkat, akiknek annyi közük van a kereszténydemokráciához és a konzervativ attitűdhöz, mint nálunk az SZDSZ-nek volt, vagy most a Demokratikus Koalíciónak van.
Sokat elmond a Néppártban általában uralkodó szellemi állapotokról, hogy a DC Leaks tényfeltáró portál által korábban nyilvánosságra hozott adatok szerint Soros György 36 megbízható szövetségese ült a Néppárt padsoraiban,
ami igen jelentős szám volt, a frakció körülbelül egyhatoda.
Így válik érthetővé, hogy a nyíltan bevándorláspárti Soros vállalt szövetségesei miért nem támogatják, mert nem is támogathatják az európai kultúrát és nemzeti identitást megvédeni szándékozó politikát, vagy az ún. „nyílt társadalommal" ellentétes elveket valló Fideszt. Csak épp adódik a kérdés, hogy ezek az emberek mit is keresnek a kereszténydemokrata Néppártban? Vagy van-e még egyáltalán köze a Néppártnak a kereszténydemokráciához?
Hogy kik is oktatják ki Magyarországot és dolgoznak a Fidesz Néppártból való eltávolításán? Erről részletesen a következő részünkben számolunk be. De előjáróban annyit, hogy:
- Olyan pártok képviselői, akik a saját hazájukban minimális támogatottságnak örvendenek, 2-3 képviselőjük ülhet az Európai Unióban. Vagyis elenyésző felhatalmazással bírnak.
- Olyan pártok képviselő, amelyek bevándorláspártiak, az „LMBTQ-jogok" vagy épp egyéb radikális baloldali eszmék mellett állnak.
- Jelentős részben olyan képviselők, akik rajta vannak Soros támogatotti listáján, és jó eséllyel évek óta dühöngenek a Fidesz-kormány sikeres migrációs politikája miatt, mert az szembemegy a nyílt társadalom eszméjével.
- Olyan politikusok, akik folyton a magyar kormánypártokat támadják a korrupció vádjával, de maguk igen gyanús üzleti kapcsolatokkal büszkélkedhetnek, és több helyről kapják a fizetésüket.
- Vagy olyanok, akik saját hazájukat neofasiszta országnak, a rózsafüzért pedig egy piszoárnak gúnyolják.
- Vagy épp olyanok támadják a magyar kormányt a média centralizálásával, letarolásával, akiknek az országában egy médiacég élet és halál ura.
Folytatjuk.