Mi lesz Ukrajnával, ha a republikánusok maguk alá gyűrik a demokratákat a félidős választáson?

Tényleg kevesebb háborús segélyt fognak kapni? Zelenszkij kénytelen lesz tárgyalóasztalhoz ülni? Vagy semmi sem változik majd? Körbejártuk a mindenkit foglalkoztató kérdéskört.

Ukrajna egy fillért sem fog kapni 

– mondta Marjorie Taylor Greene, a képviselőház republikánus tagja. A képviselőnő ezt a kijelentést annak kapcsán tette, hogy a várakozások szerint a Republikánus Párt elsöprő fölénnyel nyeri majd a félidős választásokat.

Forrás: AFP

„A republikánusok alatt Ukrajna egy fillért sem kap! A hazánk fontosabb” – mondta a politikus. Véleménye pedig egyre szélesebb körben talál támogatásra Amerika-szerte.

Tudniillik a világgazdaságot sújtó nehézségek egyre erőseben éreztetik hatásukat az Egyesült Államokban is, így az infláció, az energiaárak, a megélhetés nehézségei, azaz úgy általában az egzisztenciális kérdések sokkal jobban foglalkoztatják az embereket, mint az ukrajnai háború. Az amerikai képviselőnő szavai pedig joggal keltenek aggodalmat az ukrán politikai vezetésben. Ugyanis

jó esély van arra, hogy egy republikánus fordulat esetén az Ukrajnának folyósított háborús segélyek radikálisan lecsökkennek.

Ez persze nagyban függ attól, hogy milyen arányban nyerik meg a félidős választásokat. Érdemes ezen a ponton megemlíteni, hogy a Republikánus Párt egyáltalán nem egységes a háború és Ukrajna támogatását illetően. Sok konzervatív héja már korábban jelezte, hogy Ukrajna megsegítését prioritásként kezeli. Ha nem is ez az első számú nemzeti ügy, de továbbra is támogatni kívánják az ukránok háborús erőfeszítéseit.

Megosztott republikánusok. Emlékezetes, hogy az Ukrajnának szánt 40 milliárd dolláros segélycsomagról szóló szavazáson csak 11 republikánus szenátor és 57 republikánus képviselő voksolt nemmel. A többség tehát támogatta a projektet.

Egy nemrég készült interjúban Magyarics Tamás Amerika-szakértő, az ELTE BTK Amerikanisztika Tanszékének oktatója Kevin McCarthy nevét emelte ki, aki republikánus győzelem esetén a képviselőház elnöke lesz. A szakértő McCarthy mellett Michael McCault, a republikánusok rangidős tisztviselőjét említette meg. Ők azok, akik nagy befolyással bírnak a Republikánus Párton belül, és egyáltalán nem ellenzik az Ukrajnának szánt segélyeket, mindössze az összegek elköltésének az átláthatóságát követelik.

Kevin McCarthy
Kevin McCarthy Forrás: AFP

Köztudott ugyanis, hogy az ukrajnai segélyek közel 15 százaléka kézen-közön eltűnik.

Szintén Magyarics emelte ki, hogy a leginkább háborúellenes, azaz a realista irányt a trumpi külpolitika hívei képviselik. Ennek az iránynak az egyik sarokköve pedig az, hogy az Amerika határain túlra nyúló katonai vállalásokat vissza kell fogni. Az Egyesült Államok lehetőségein túl áldoz külföldi katonai missziókra, miközben odahaza szociális, gazdasági, társadalmi problémák tucatjait kellene kezelnie a mindenkori vezetésnek.

Az Ukrajnára költött milliárdoknak Amerikában is jó helyük lenne. A választópolgárok közül is egyre többen gondolják így, még akkor is, ha amúgy az oroszokkal szembeni fellépésnek nagy a támogatottsága az emberek körében. Ez azonban sokkal inkább a folklór része, mint valós akarat és elkötelezettség.

Forrás: AFP

A hétköznapi emberek főként stabil gazdasági környezetet, jó közbiztonságot, biztos megélhetést akarnak. A hiteleiket szeretnék törleszteni, nem pedig azon aggodalmaskodni, hogy Herszon az orosz–ukrán határ melyik oldalára kerül majd.

Végeredményben az ukrán emberek is nyerhetnek a republikánus fordulattal. Ha Zelenszkij szponzorpénzei elapadnak, akkor az ukrán vezetés kénytelen lesz tárgyalóasztalhoz ülni. Ez pedig rövid úton békéhez vezethet, amelyet Oroszország is repesve vár.

Forrás: AFP

Nem kell pengeéles stratégának lenni ahhoz, hogy belássuk, Putyin is érzi a válság jeges leheletét a tarkóján, a béke neki és az orosz népnek is elsőrangú érdeke. Legyőzöttként azonban nem hagyhatja félbe a háborút, csak a tárgyalóasztalnál. Ott jó eséllyel gesztusokat is gyakorolhat az ukránok felé, némileg helyreállítva megtépázott imázsát.

A republikánus győzelem egyik kárvallottja – a demokraták mellett – egyértelműen a jelenlegi ukrán vezetés lenne. Zelenszkij aligha kívánja azt a pillanatot, hogy Putyin színe elé kelljen járulnia, és a határokról, fegyverszünetről, a megoldásról kelljen tárgyalnia.

Zelenszkij számára a béketárgyalás valódi vesszőfutás lenne.

Az ukrán vezetésnek azzal is számolnia kell, hogy a megerősödött republikánusok vizsgálatokat kezdeményeznek a Biden család ukrajnai érdekeltségeit illetően. Rettentően kellemetlen kérdésekre kell válaszolnia az amerikai elnöknek és az ukrán politikai elitnek is.

Republikánus áttörés esetén tehát fordulat várható. Persze ettől függetlenül még Biden marad az elnök, aki amúgy rendeleti úton is kormányozhat. A kongresszus és a képviselőház csak megnehezítheti a dolgát, nem tudja teljesen elgáncsolni.