Mi áll az egész Európát sokkoló gázárrobbanás hátterében?

Miért szökött az egekbe a gáz ára? Milyen hatással lesz a folyamat az Európai Unió gazdaságára és a versenyképességre? Hogyan jön ki mindebből Magyarország? Jó döntés volt-e a kormánytól, hogy tíz éve nemzeti kézbe vette az energiaellátást? Hortay Olivér, a Századvég elemzője igazított el minket az energetikai útvesztőben.

Kontra: Mi történik éppen, miért növekedett a gáz ára Európa-szerte ilyen mértékben?

Hortay Olivér: Az Európai Unió az elmúlt években arra törekedett, hogy a klímavédelem élharcosaként pozicionálja magát a nemzetközi politikában. Ennek részeként az európai vezetés egy olyan típusú környezetpolitikát kezdett el követni, amit „technológiai orientációnak" szoktam nevezni.

A brüsszeli szakpolitikusok kijelölnek „jó” és „rossz” technológiákat: előbbibe a megújuló energiahordozókat, utóbbiba a fosszilis, illetve nukleáris termelési módokat sorolják. Az Európai Unió az elmúlt tíz évben a jó technológiák térnyerését jelentős mértékű támogatásokon keresztül segítette, a rosszakat pedig fokozott tempóban kezdte kivezetni.

Mivel a beavatkozás egyértelmű jelzés volt a piaci szereplők felé, a befektetők igen nagy összegeket fordítottak a megújulóalapú beruházásokra, ugyanakkor a fosszilis infrastruktúra fejlesztése elmaradt.

A megközelítés az Unió belföldi, fosszilis alapú kitermelési kapacitásainak leépüléséhez, valamint néhány tagállamban a nukleárisenergia-termelő kapacitások bezárásához vezetett.

Mivel a leépítések mértéke meghaladja az energiaigény csökkenését, Európa egyébként is magas importigénye folyamatosan növekszik, ami más régiókkal szemben kiszolgáltatottá teszi a közösséget.

Ez elsősorban azért probléma, mert a jelenlegihez hasonló szűkös kínálatú időszakokban, amikor a behozható energia mennyisége korlátozott, az ár pedig magas, Európának nincsenek eszközei arra, hogy védekezzen a kedvezőtlen külső hatások ellen.

Kontra: De miért éppen most jelentkezett a probléma?

Hortay Olivér: Tavaly a koronavírus miatt bevezetett különböző lezárások jelentősen csökkentették Európa energiaigényét, ami leszorította az energiaárakat. Csakhogy az idei év elejétől a gazdaság újraindulása erősen megdobta az energiafelhasználást.

Jelenleg is folyamatosan növekszik a világgazdaság aktivitása, és ez markáns energiaigény-növekedéssel párosul. A megnövekedett igényeket a kínálati oldal nem tudja kellő gyorsasággal követni. Létrejött tehát egy szűkös kínálati helyzet, ami meredeken hajtotta felfelé az árakat.

Abban, hogy az energiaválság most robbant ki, néhány további hatásnak is szerepe volt. Az egyik ilyen, hogy az elmúlt években az energiaszektorban a piaci szereplők hozzászoktak a viszonylag alacsony energiaárakhoz. Amikor tavasszal növekedésnek indultak az árak, és a fogyasztóknak a következő év gázbeszerzéséről kellett dönteniük, akkor a korábbi árak duplájával találkoztak.

 

Sokan úgy spekuláltak, várnak a vásárlással, nem töltik fel a tárolókat, megvárják, amíg visszakorrigál a földgáz ára. Ez azonban nem történt meg, sőt, miután a kereslet folyamatosan növekedett, az árak tovább emelkedtek. A tározók feltöltését sokan a nyár végére/ősz elejére halasztották, így a növekvő igények kiegészültek egy keresleti sokkhatással.

Kontra:  Miért nem vásároltunk az amerikaiaktól? Pár éve még úgy tűnt, hogy a cseppfolyós gáz kiegyenlíti az orosz gázigényt. A megújulóenergia-termelő kapacitások nem jelentettek segítséget?

Hortay Olivér: Az Ida hurrikán miatt az Amerikából érkező cseppfolyósított földgáz szállítása visszaesett, ráadásul az igények Ázsiában is növekedtek, így ott is szükség volt az LNG-re.

A villamosenergia-piacon pedig nehézséget okozott, hogy az Északi-tengeren az idei évben többször szokatlanul szélcsendes volt az idő, így a nyugati országok tengeri szélerőműparkjai is gyengélkedtek.

Akkor az áremelkedések mögött nem az oroszok állnak?

Hortay Olivér: 

Szerintem az energiaválság nem az oroszok hibája, ők legfeljebb profitálnak a magas árkörnyezet és az Európai Unió magas igényei adta piaci lehetőségekből. Ráadásul az elmúlt napokban Vlagyimir Putyin azt nyilatkozta, hogy a szállítási volumenek növelésével készek segíteni az európai helyzet kezelésében.

A valódi okok a kedvezőtlen külső körülményekben és az elhibázott európai szakpolitikából következő strukturális hibákban keresendőek.

Utóbbi szempontjából különösen aggasztó, hogy a brüsszeli vezetők egyelőre nem hajlandók beismerni, hogy változtatni kell a korábbi megközelítésükön. Az elmúlt napok nyilatkozatai alapján ezek a politikusok egy egyszeri ársokknak tekintik a jelenlegi válságot, ami majd magától meg fog oldódni. A kialakult helyzet szerintük arra mutat rá, hogy az általuk meghirdetett energiapiaci forradalom nem elég gyors: minél előbb be kell zárni a maradék európai fosszilis kapacitásokat, azonnal ki kell vezetni a nukleáris erőműveket, és teljesen át kell állni a megújuló kapacitásokra.

Ez kicsit úgy hangzik, mint amivel a kommunizmusban biztatták az elégedetlen népet: azért nehéz, mert még úton vagyunk, fokozni kell az ütemet, ha már teljes lesz a kommunizmus, akkor majd nem fáj senkinek semmi. Tehát most azért rossz nekünk, mert még nem vagyunk elég zöldek.

Nem először hallom ezt az érvelést, és olyan szempontból talán találó is a párhuzam, hogy a döntéshozók ezúttal is egy kitűzött társadalmi vízióra hivatkozva vezetnek be olyan intézkedéseket, melyek egyre nagyobb nehézségeket okoznak az embereknek. Az ideológiavezérelt zöldpolitikákat vakvágánynak tartom. Hangsúlyozom, szerintem is szükség van a károsanyag-kibocsátás mérséklésére, de a technológiai orientáció nem segíti, hanem hátráltatja ezt a törekvést.

De hasonló a helyzet a magas lakossági energiaárak vélt környezetvédelmi hasznaival kapcsolatban is (ami egyébként egy lehetséges magyarázat arra, hogy miért annyira érzéketlenek a brüsszeli vezetők a jelenlegi helyzetben).

Az Európai Bizottság – a német Zöldekhez hasonlóan – úgy gondolkodik, hogy a magas lakossági árak arra ösztönzik a háztartásokat, hogy takarékoskodjanak, energiahatékonyság-növelő beruházásokat valósítsanak meg, és ezzel csökkentsék a fogyasztásukat. A vélekedés szerint tehát a magas árjelzéseknek környezetvédelmi szempontból kedvező hatást kéne gyakorolniuk.

A valóság azonban nem támasztja alá ezt a véleményt. A tapasztalatok alapján a háztartások nem képesek rugalmasan reagálni az árváltozásokra, így a rezsidíjak emelkedése nem eredményez szignifikáns mértékű fogyasztáscsökkentést, csak a háztartások terheit növeli meg.  A magas lakossági tarifák tehát marginálisan alacsony környezetvédelmi haszonért sodornak nehéz helyzetbe családokat.

Ráadásul a magas árak nemcsak a lakosságnak okoznak nehézségeket, hanem a vállalatoknak is, rontva ezzel az Európai Unió versenyképességét. Az energiaintenzív ágazatokban, különösen, ahol a földgázfelhasználás magas (ilyen például a műtrágyagyártás), már el is kezdték visszafogni a termelésüket, ami a gazdasági teljesítmény romlásán túl középtávon a munkahelyek megszűnésével is fenyeget.

Kontra: Európa nem tanult a mostani helyzetből?

Hortay Olivér:  Kifejezetten aggasztónak tartom, hogy a brüsszeli vezetők a jelenlegi – történelmi viszonylatban is példátlan – válsághelyzetben sem hajlandók beismerni, hogy az európai energiapiaccal strukturális problémák vannak.

Míg az év elején 17 eurót kellett egy megawattóra földgázért fizetni, a napokban előfordult, hogy ez az ár már 160 euró volt. A múltban számos alkalommal bebizonyosodott, hogy az energiaárak emelkedése erős társadalmi reakciókat válthat ki. Néhány éve Franciaországban egy, a jelenlegi bizottsági környezeti adóhoz hasonló intézkedés robbantotta ki a sárgamellényes tüntetéseket.

Az, hogy a brüsszeli vezetők egyelőre érzéketlenek azokra a potenciális társadalmi feszültségekre, amiket a magas energiaárak okozhatnak, egy újabb intő jel az európai intézmények demokráciadeficitjére. A háztartásokat sújtó környezeti adó bevezetését sürgető szakpolitikusoknak nem kell választásokon megküzdeniük az állampolgárok támogatásáért, így valahol érthető, hogy saját vízióik megvalósítását az emberek érdekei elé helyezik.

Kontra: Mi a helyzet Magyarországgal, nálunk úgy tűnik nyugalom van rezsifronton?

Hortay Olivér:  Igen, de ehhez szükség volt az elmúlt 10 év intézkedéseire. Mint sok más területen, 2010-ben az energiaszektorban is nagy változások történtek.

A Gyurcsány–Bajnai-kormányok Brüsszel – és a tágabb értelemben vett nemzetközi status quo – ajánlásait kritika nélkül átültetve liberalizálták az energiapiacot, a lakossági árakat pedig deregulálták.

Mivel akkoriban a magyar energiaszektor jelentős része nagy piaci erővel rendelkező, multinacionális vállalatok tulajdonában állt, a 2008-as gazdasági válságot követő energiaár-növekedés utáni korrekció nem jelent meg a háztartási rezsidíjakban, ami komoly társadalmi problémákat okozott. Így történhetett meg, hogy 2010-re (vásárlóerő-paritáson) Magyarországon volt a legmagasabb a földgáz és a villany ára az egész Európai Unióban.

2012-re anyagi okok miatt minden negyedik magyar háztartásnak rendszeres elmaradásai voltak a rezsiszámlák kifizetésében, a családok 15 százaléka nem tudta kellő mértékben felfűteni az otthonát, és egy átlagos háztartás többet költött energiára, mint élelmiszerre. Az állam mozgástere csekély volt: sem tulajdonosként, sem szabályozóként nem tudta enyhíteni a helyzetet.

A 2010-es választások után az új kormány úgy döntött, hogy vállalja a konfliktust Brüsszellel és a multinacionális vállalatokkal, így jelentős módosításokba kezdett. 2010–ben ármoratóriumot hirdettek, visszavezették a hatósági árszabást, majd 2013-tól rezsicsökkentésbe kezdtek.

Ezzel visszaépítették az állami tulajdont az energiaszektorban. Ezek az intézkedések jól jönnek a mostani helyzetben, mert a megnövekedett állami mozgástérrel a kormány képes megvédeni a háztartásokat a kedvezőtlen piaci hatásoktól.