Nemrég egymás után megnéztem a Kampókéz eredeti és új verzióját. A két film közötti különbség hűen ábrázolja a kilencvenes évek eleji és a mai Amerika közötti kontrasztot.
Az amerikai filmipar már nem szórakoztatni akar, hanem átnevelni. Még egy horrorfilm is leginkább egy szélsőbaloldali esti iskola szemináriumának hangulatát adja vissza. És a legszomorúbb az, hogy vannak olyanok, akik pénzt ölnek az ilyen típusú oktatófilmek gyártásába, miközben a hasonló termékek piaci értéke nulla.
De lássuk a filmet!
Az első bő fél órában a borokhoz kitűnően értő felső-középosztálybeli feketék mindennapjaiba kapunk betekintést. Az egyik főszereplő testvére természetesen meleg, és fehér barátjával él boldog párkapcsolatban. Igazából nincs ezzel semmi baj, csak olyan izzadságszagú és életszerűtlen az egész, annyira kvótameleges a két karakter.
A film párbeszédei rettenetesen unalmasak és gagyik, a többségében fekete szereplők megállás nélkül forró társadalmi témákról diskurálnak. Az embernek olyan érzése van, mintha a Szomszédok horrorváltozatát látná a vásznon, amerikai kiadásban.
Nem enged gondolkozni, szórakozni, helyette inkább erőltetett szélsőbaloldali szakzsargont próbál a nézőkre erőltetni. Eltelik harminc perc a filmből, és semmi nem történik, csak politikai szólamokat hallunk műnyelven. Aztán végre meghal az első két áldozat, a fehér mellékszereplő-páros.
A Kampókéz szereplői amúgy túlnyomórészt feketék. Ezzel sincs semmi baj. De az összes fekete szereplő annyira fehér belülről, hogy az iszonyatosan irritáló: woke-demokrata nyelven és időnként franciául társalognak egymással meg az időnként felbukkanó fehér mellékszereplőkkel.
A kőgazdag, fehérlelkű feketék tehát folyamatosan arról panaszkodnak, hogy mennyire rasszista és elnyomó társadalomban élnek.
Ha nem erőltették volna bele a filmbe ezt a Kampókéz-szálat, akkor egy középszerű társadalmi drámát kaphattunk volna. Egy fiatal, alkotói válságban vergődő festőművész keresi az ihletet, a témáját, miközben a támogató párja szépen lépeget előre a karrierjében. Élethelyzetük pedig számos feszültséget idéz elő.
A párkapcsolati dráma valójában sokkal átélhetőbb, mint a láthatatlan gyilkos által keltett fenyegetés. Elég szomorú ez egy horrorfilm esetében...
Már legalább egy óra eltelt a filmből, amikor megjelent az első horroros klisé.
Tinik!!! Négy vagy öt középiskolás lány megidézi Kampókéz szellemét. Hozzájuk kapcsolódik a film első igazi véres, valóban horrort idéző jelenete. A szellemfeka mindenkit kinyír. De persze megérdemlik, hiszen fehérek és tinik! Az egyik lány amúgy leszbikus.
A film szellemiségéhez sokkal jobban illeszkedett volna, ha a fekete gyilkos a meleg lányban ráismer a hetero-normatív társadalom áldozatára, és futni hagyja. Egy megható jelenet esélyét szalasztották el az alkotók: a kopasz leszbikus lány és a fekete gyilkos keze összeér, mindketten ugyanannak a fehér, keresztény, heteró világnak az áldozatai.
De nem ez történt, Kampókéz mindenkit durván megkínzott, majd megölt.
A történethez még hozzá tartozik, hogy Kampókéz tulajdonképpen a bestiális kegyetlenséggel megölt feketék bosszúja. Olyan fekete férfiakat jelenít meg, akiket az esztelen rasszista gyűlölet pusztított el.
Kampókéz bosszúból gyilkol, a film pedig egyértelműen azt üzeni: jogos, amit tesz.
A lelőtt férfi barátnőjét meg is zsarolja az egyik fehér rendőr. Arra akarja rákényszeríteni, hogy vallomásában a rendőrök verzióját támassza alá, máskülönben bemártják a gyilkosságok elősegítése miatt. Szóval a film egyik konklúziója: a rendőrök mind szemétládák és persze fehérek.
A nő gyorsan meg is idézi Kampókéz szellemét az autó visszapillantó tükrében. A cél, hogy a visszajáró lélek kinyírja a rasszista mocskokat. Vigyázat, katarzis: a rendőrök meghalnak, mind egy szálig. Igazság született. Nem kell folyton a bíróságra járni, ha van egy fekete bosszúálló. Milyen jó ötlet!
A film végtelenül unalmas, horrorelemeket csak nyomokban tartalmaz, viszont annál több az utalás az amerikai feketéket sújtó rasszizmusra. De még ezt a témát is úgy tálalják az alkotók, hogy egy percig se kelljen gondolkodni. Minden szereplő az, aminek látszik, nincs csavar, váratlan fordulat, nincs semmi. Csak egy unalmas propagandafilm.
Pedig az eredeti változat zseniális, nem mellesleg Kampókéz itt is egy ártatlanul meggyilkolt fekete. Izgalmas, érdekes és gördülékeny sztori, tele feszültséggel.
Az eredeti film végén van egy jelenet, amit érdemes külön is felidézni. Amikor eltemetik Helent, a fehér nőt, aki a saját élete árán mentette meg a fekete csecsemőt, a környék fekete lakói megjelennek, hogy kifejezzék hálájukat és tiszteletüket. Hosszú tömött sorokban. Igazi látványos jelenet, kicsit megható is.
Mint egy rasszizmusellenes tüntetés, ahol nem erőszakos fehér kommunisták és rablógyilkos feketék őrjöngenek, hanem teljesen normális emberek fognak kezet egymással.
A Kampókéz új változatát csak azoknak ajánlom, akik szeretnek csalódni és hosszasan unatkozni. Vagy a zs-kategória rajongóinak. Ők biztosan imádni fogják a film minden percét.