Mekkora a felelőssége Vona Gábornak abban, hogy Jakab ezt megcsinálhatta a Jobbikkal?

"A "hogyant" kellett volna Gábornak megválaszolnia. Egy politikai közösséget sem lehet anélkül vezetni, hogy kijelöljünk irányokat, hogy merre biztosan nem, és merre biztosan igen." Bódi Ábel véleménycikke.

A nemzeti radikalizmus ma – mondhatnánk – reneszánszát éli, hiszen a Mi Hazánk Mozgalom megjelenésével újra politikai közösséggé formálódott a Jobbik kiindulópontja. Habár eszmeiségüket tekintve cseppet sem adaptálódtak a 2022-es évhez, mégis kiválóan látszik, hogy az országban mindig volt, van és lesz is 5 százaléknyi olyan ember, aki megunta a politika unalmas, lomha mozdulatait.

Valahogy így indult a Jobbik is hajdanán: tettre kész és tenni vágyó fiatalok egy csoportja megunta – teljesen érthetően – ahogy a Gyurcsány és tsai Zrt. vagonszámra lapátolja a saját zsebébe a nemzet pénzét. Amikor ez politikai mozgalommá nőtt, a „Magyarország a magyaroké” szlogent valahogy meg kellett tölteni tartalommal.

 

És itt jött a lejtő, ugyanis amint Vona Gábor lett a közösség kormányosa, az elsőre erősnek tűnő hajó sorsa megpecsételődött.

Vona érdemei abban tagadhatatlanok, hogy 2018-ra egy több mint 20 százalékos jobboldali ellenzéki párt vezetője lett; arról pedig, hogy hogy is szakadt „ötfelé” a Jobbik – ahogy Vona most a nincsmásiktelexindexen jegyzi – majd később szólunk. Először meg kell értenünk a kiindulási pontot, valamint azt, hogyan jutott a párt a jákobi mélységig.

Amikor Vona átvette ezt a rendkívül motivált és aktív közösséget, egy dolog feltűnően hiányzott a szólamok mögül. Voltak ugyan politikusok, nők és férfiak, gárdisták és jogászok, fiatalok és öreg veteránok még ’56-ból is. Színes csapat, de összekovácsolta őket, hogy mindenkinek ugyanaz a dolog lebegett a szeme előtt:

meg kell állítani a balliberális tébolyt.

Ehhez viszont a »hogyan«-t kellett volna Gábornak megválaszolnia. Egy politikai közösséget sem lehet anélkül vezetni, hogy kijelöljünk irányokat, hogy merre biztosan nem, és merre biztosan igen.

Azért tudott 2022-re ötfelé szakadni ez a közösség, mert egyáltalán nem volt kijelölve semmilyen tiltás és semmilyen pozitív irány. Megtűrtek közössége volt. A neonáci megtűrte a polgári jobbost, a néppártiságra törekvő politikus a vadul zsidózót, az értelmiségi pedig a konteóhívőt.

Amikor még Vona Gábor volt a pártvezér, azért tudott csak egyként menni ez a massza, mert

Gábor maga volt a semmi.

Forrás: MTI/Kovács Attila

Ő volt az, akibe a tradicionalista félneonáci beleláthatta a hüperiónt, a belvárosi jobboldali értelmiségi a Fideszt leváltani/megújítani képes lendületes vezetőt, és a vidék pedig az erős gárdaparancsnokot, aki megállítja a közbiztonság további romlását. Vona Gábor pedig mindezt úgy szolgálta, hogy még hitt is ebben a mindent feloldó semmiben. Csak az irányban volt biztos, az útban és az útravaló gondolatokban már nem.

Ám nem lehet úgy elindulni egyetlen úton sem, hogy csak és kizárólag iránytű van nálunk, mert csak menni fogunk, de odaérni sohasem, és ha még útravalóban is hiányt szenvedünk, azelőtt pusztulunk éhen, hogy odaérnénk. De Vona csak masírozott. Hol jó irányba (lásd a migránsválságra adott gyors válasza), hol homlokegyenest az ellenkezőbe (lásd a Spinoza-házas mea culpázás).

Így pedig szépen belülről erodálódott szét az, amit alkotott, és akármennyire is gyávaságnak tartom azt, ahogy lelépett az elbukott választás után, egyszerűen nem volt számára más út. Gondoljunk bele, micsoda belső feszültség volt már ekkorra attól, hogy a túravezetőnek fogalma sem volt, merre is megyünk, ételt senki nem hozott, csak ment mindenki a vezér után, mert ő azt mondta, hogy menni kell. Ez kicsit olyan, mint a lenini út, csak itt legalább párton belüli „eltűnések” nem voltak. Itt maga a párt tűnt el a végére.

Kell-e Jakabot okolni a Jobbik szétveréséért? Egész biztosan, hiszen a kezében ott volt a bontókalapács, de nem ő az oka annak, hogy szétszéledt a megújuló jobboldalra váró közösség. Vona Gáboron sajnos azóta is látszik, csak most már kristálytisztán, ami elporlasztotta a Jobbikot: a kötőanyag, a vízió, a gondolatok teljes hiánya.

Orbán Viktort lehet szeretni, vagy nem, lehet egyetérteni vele, vagy megkérdőjelezni, de ahogy azt a CPAC-on  elmondott beszéde is a 12 pontban tükrözi, neki határozott ideológiája van. A Jobbiknak pedig ez nem volt soha, ezért ítéltetett bukásra már akkor, amikor Vona Gábor kezébe vette a kettőskeresztes lobogót.