Hol is kezdődött, de rég volt... Hát a 2015-ös Balaton Soundon, ahol Szabó Gábor fitneszmodell, azaz Pumped Gabo azonnal és (azóta kiderült) sajnos kitörölhetetlenül berobbant a köztudatba: a fitneszbajnokság két versenyszámában is negyedik helyezést ért el, az általa bemutatott jellegzetes testmozgást pedig az akkori Index kiszúrta, megörökítette és felkapta.
A többi pedig már ismert... Azt azonban már kevesebben tudják, hogy a későbbi celeb az ikonikus táncfigurát példaképétől, a Zyzz művésznéven ismertté vált orosz–kurd származású, ausztrál testépítőtől, Aziz Shavershiantól vette át, aki még 2011-ben hunyt el szívrohamban. Érdekesség, hogy Szabó régebben szerepelt nem annyira heteróknak szánt szexfilmben is, de azóta már megbánta: teljesen érthető, meg hát kivel ne fordult volna elő ilyen ifjú éveiben?
Sokan azon a nyáron azt hittük, hogy akkor ez ennyi volt, nevettünk egy jót a „buta soundos” mémesedett, sztereotíp előadásán. De a médiának és a fogyasztóknak több kellett belőle.
Érdekes ablak nyílt egy, számunkra teljesen ismeretlen világra, de ne fanyalogjunk: a széles tömegeket ez érdekli, tényleg ezt nézik.

Most, hogy mindannyian képbe kerültünk, jöjjön az életmű számunkra érdekesebb része:
Bizony, ezekről a tételekről már sajnálatos módon hallgat az amúgy eléggé részletes Wikipédia-szócikk.
2020-ban ugyanis már azzal jelentkezett, hogy Richard Attenborough dokumentumfilmjének hatására beállt Greenpeace-aktivistának.
Azért, hogy még az unokáink is tudják élvezni a Balaton Soundot, vagy akár egy hóember építést, vagy inkább egy Ibizai naplementét, és ne kelljen elköltöznünk a csöves hideg Marsra..
2021 októberében aztán jött a vadászati világkiállítás, és ki nem találjátok: ez se tetszett neki.
A héten volt a Vadászati kiállítás ahol halott, kitömött állatokat lehetett nézegetni, úgy, hogy közben rengeteg állatfaj a kihalás küszöbén. Értem én hogy a vadászat kultúrája, történelme stb de az mikor volt már teso, több száz éve és az előtt! Engedjük el! Mi inkább elmentünk állatokat etetni, simogatni, és hülye hangon beszéltünk hozzájuk, ez jó volt! Vissza a kiállításra: 70 milliárdba került!! 70 milliárdból milyen Budapest parádét lehetne csinálni??? Egy heteset nagy fellépőkkel. Arra el is menne mindenki, nem úgy mint erre a szar kiállításra, ami full veszteséges lett
Ugye csak trollkodik? Ez ám a környezetvédelem! Gondolom, Pumped úr nem fogyaszt állati eredetű táplálékot sem, de ha mégis, egy jó ipari vágóhíd mindig emberségesebb, mint az erdőkben éldegélő-ugráló őzikét alattomosan kilőni, szemét vadászok!!!!!
Mindegy is, legalább vannak önálló, eredeti gondolatai!
2022 januárjában pedig már egy konkrét közéleti-környezetvédelmi ügy élére állt: a 444-gyel videóriport keretében látogatott el Sopronba, majd a Fertő tóhoz, ahol meztelenül állt modellt a legújabb figyelemfelkeltő akcióhoz.
Az, hogy a természettel baszakodnak, az nekem nem tetszik [...] A „Fertő tó” az állatoké
Az állatoké, igen. A Balatonnal nem tudom, hogy van. Az ottani fesztiválok (köztük az általa tudomásunk szerint gyakran látogatott Balaton Sound) egészen biztosan nem jelentenek semmiféle terhelést a tónak és az állatoknak, igaz? Vagy ott is csak az zavaró, ami Orbán Lőrinchez köthető?
Szóval reméljük, nem kezdte el kiszámolni a fesztiválok ökológiai lábnyomát, mert nagy szarban lennénk... A meztelen seggének viszont biztos van, aki örül, mutogassa csak. Mindenesetre Gabo itt is megnyugtat minket, hogy ő se nem ellenzéki, se nem kormánypárti.
Idén belehúzott, márciusban már a klímatüntetésen láthattuk:
Tegnapi klímatüntetés a @fridaysforfuture_hungary szervezésében! Örülök, hogy egyre több fiatal tartja fontosnak a környezetvédelmet. A globális felmelegedés és a Föld pusztítása nagyobb veszélyt jelent a jövőnkre nézve, mint a Covid vagy a háború, mégsem foglalkoznak vele a kormányok eléggé, mert nem áll érdekükben. Nekünk kell ezzel foglalkozni! Jövőhéten lesz a nagy globális klímasztrájk, ahol mindannyiunknak ott kell lennie! MÁRCIUS 25 10:00 DEÁK FERENC TÉR!
Szia, DiCaprio!
Szóval Greta nyomán a háború alatt is lógásra biztatja a diákokat, nem rossz. Neki végül is bejött. Ha ez nem lett volna elég, a tüntetők között még egy olyan tábla is feltűnt, amin a „Gabóval és a természettel” felirat szerepelt (a beágyazott posztban a második kép). Világszám.
Június végén újra feltűnt a Soundon, ahol a fesztiválszexelőknek azt tanácsolta, hogy használjanak gumit, a környezetvédelem fontosságánál pedig felhívta arra a figyelmet, hogy
Ne dobálják szét a poharakat! Igazából szerintem ennyi, ne dobálják szét a poharakat. Most már szerintem lehet papír szívószál't kapni.
A legfrissebb, legforróbb hír pedig természetesen a fakitermeléses kormányrendelet: Gabo itt se maradt csöndben, és kihirdette:
Kivágni a fákat, nemzeti parkokat, természetvédelmi területeket… Gyerekek, két dolgot mondok: gyereketek az ne legyen, és hogy meg fogunk dögleni. 30-50 év múlva biztosan.
Kivételesen egyet tudok érteni, ha jó példával jár elöl: talán a nemzet is jobban jár, ha Gabó nem osztódik tovább. Bár az átmeneti pánikhangulat ennek ellenére nem jön át teljesen a munkásságán: ezerrel nyomja a partit továbbra is a nem éppen unplugged fesztiválokon. Igaz, hogy mind kihalunk, de addig is éljenek az elektronikus bulik!
Na, szóval révbe értünk: itt van az ellenzék leghitelesebb, valóban őszinte arca, az annyira talán nem túldiplomázott, de „józan paraszti ésszel” mindenképpen rendelkező Pumped Gabo. Ha esetleg bárki fintorgott volna odaát Győzikére, annak elárulom:
És a végére jöjjön egy idézet az 1993-as Haláli fegyverből:
-Hova mész? -Sehova, csak tudod, minden filmbe kell egy dramaturgiai, funkció nélküli férfisegg!
Nos, addig örüljünk, amíg az funkció nélküli.