Megtaláltuk a 2006-os tűzijáték felelősét!

Vajon Gyurcsány vagy Demszky volt az?

2006. augusztus 20-a, amire mindenki emlékszik, még az is, aki akkor még nem is élt.

2006 eleve szimbolikus év volt az MSZP-SZDSZ még a szokásosnál is súlyosabb, sorozatos mulasztásaival és bűntetteivel: a költségvetés meghamisításával, az őszödi beszéddel, a tévészékház-ostrommal, a brutális október 23-ával - és persze augusztus 20-ával, amit látva és megismerve még az is minimum babonás lett, aki korábban sose volt az.  A történéseket nem itt fogjuk újra feleleveníteni, de öten haltak meg a viharban és azt kísérő pánikban, több száz sérült volt; köztük sajnos olyan is, aki azóta is kerekesszékhez van kötve.

Forrás: MTI/Kovács Attila

A lényeg: A Dunaparton összegyűlt egy-másfélmillió embernek senki se szólt, a közelgő viharveszély egész nap egyre nyilvánvalóbb volt, és mégse történt semmi. Senki nem tehet semmiről, senki se tudott semmit, és leginkább: senki se felelős... ja, de: de erről még később.

A meteorológusok?

Bár a Katasztrófavédelem azt állította, hogy nem kaptak pontos előrejelzést, az OMSZ az első pontosabb előrejelzését 19-én, 9 óra 37 perckor küldte át az OKF-nek faxon és e-mailen egyaránt. Az Országos Meteorológiai Szolgálat 19 óra 39 perckor e-mailben piros szintű riasztást küldött a katasztrófavédelemnek, de ezt csak 23 óra 30 perc körül olvasták el.

A szervező: a Nexus Reklámügynökség?

A cégvezető-tulajdonos Simon Gábor úgy gondolta, nagyobb pánikot okoztak volna azzal, ha leállítják a programot, hiszen becslések szerint a résztvevő 1-1,5 millió ember nagy része az ítéletidő után is a helyén maradt. (...) Simon szerint a vasárnapi orkán mindenképp kimerítette a szerződés ide vonatkozó (vis maior) pontját, tehát anyagi következmények nélkül leállíthatták volna a tűzijátékot.

Értjük, tehát még tulajdonképpen életeket is mentettek azzal, hogy nem állították le. A Nexus amúgy ma is létezik: egyedül és konzorciumban is rendszeres nyertese volt közbeszerzési- ill. EU-s pályázatoknak egészen 2015-ig (persze főleg 2009-ig), de aztán a céginformációs rendszerek szerint egyre inkább csak a sorozatos végrehajtások és a negatív információk vették át fölöttük a hatalmat.

A Magyar Nemzet összeállítása szerint a szervező cég, a Nexus Kft. az esemény előtt SMS-ben értesítette a VIP-vendégeket, hogy készüljenek egy komoly viharra. Megkérdezték a jeles minisztertől: ha tudott a cég a közelgő viharról, s értesítette a „belsősöket”, akkor a milliós embertömeget miért nem tudta tájékoztatni a veszélyről?

Szilvásy miniszter válasza: „Mert az emberek telefonszámát nem ismerik.”

Szilvásy György
Szilvásy György Forrás: MTI/Beliczay László

Hasonló, kicsit pofátlan 2006-os nyilatkozatok jutnak eszembe a viperáról (Az egy veszélyes állat, hüllő, ilyen hosszú, ha megharapna, meghalnék; Tessék egyet mutatni nekem!), mintha csak egy helyen tanultak volna retorikát.

A Miniszterelnöki Hivatal?

Political Capital: Egy 2005-ös törvény arról rendelkezik, hogy az állami ünnep és a tűzijáték lebonyolításáért a politikai felelősséget a MeH-miniszter viseli. Emellett a meteorológiai szolgálatot, illetve a katasztrófavédelmet felügyelő miniszterek felelőssége is megállapítható. Nem beszélve a budapesti védelmi szolgálat elnökéről, a főpolgármester Demszky Gáborról.

Gál J. Zoltán
Gál J. Zoltán Forrás: AFP

Szilvásy György kancelláriaminiszter sajtótájékoztatóján megnevezte azokat, akik leállíthatták volna az eseményt: Bodor Tibor, a Miniszterelnöki Hivatal egyik főosztályvezetője, Demszky Gábor mint a budapesti védelmi bizottság elnöke, Tóth Miklós, a MEH szakállamtitkára és Gál J. Zoltán, a MEH államtitkára.

Kontra-kommentár: Tóth Miklós azóta az új terézvárosi, momentumos polgármester, Soproni Tamás kabinetfőnöke.

kapcsolódó

Demszky Gábor?

A főpolgármester arra a kérdésre, ki fogja a vizsgálatot lefolytatni, azt mondta, mindez nem az ő illetékessége. Demszky Gábor kijelentette továbbá, hogy véleménye szerint a Budapesti rendőr-főkapitányságot nem terheli felelősség a történtekért. Azt is elmondta, hogy a főváros nem állíthatja le a tűzijátékot, az nem fővárosi rendezvény.

Forrás: AFP

Megnyugtató, hogy valódi fenyegetés - szkinhedveszély - esetében (a 2001-es Fehér Karácsony) Demszky határozottabb volt: betiltotta a koncertsorozatot. Demszky Gábor maga is elismerte, hogy döntése "természetesen" jogszerűtlen volt. Ám, mint mondta, döntésével a budapesti polgárok javát szolgálta, ezért a jogszerűtlenség indokolható.

Gyurcsány Ferenc?

Ő ott se volt, tehát biztosan nem felelős. De tényleg nem volt ott, hiszen (milyen sorsszerű) Balatonőszödön töltötte az ünnepet családjával, és csak másnap állt kamerák elé.

Forrás: AFP

A tűzijáték-tragédia kapcsán nem lehet megállapítani politikai felelősséget, hisz „a 120 kilométeres szél nem politikai kérdés.

Megjegyzés: természetesen tanultak az augusztusi tragédiából, 2006 őszén, az önkormányzati választások előtt már nem volt gond szlovák titkosszolgálati akciókra (robbantás, repülőgépes támadás!) hivatkozva lefújatni a Fidesz nagygyűlését.

És akkor tényleg a szél tehetett mindenről?

Index: A katasztrófa utáni nagy egymásra mutogatásban egyedül az ombudsmani hivatal volt képes kimondani, hogy a rendezvény megrendelőjeként a Miniszterelnöki Hivatal az első számú felelős. Ehhez képest az eset után lefolytatott kormányzati vizsgálat három embert nevezett meg: felelősségre vonták és azonnali hatállyal felmentették a katasztrófavédelem ügyeletvezetőjét,  fegyelmit kapott a riasztásokat kiadó, de azok fogadásáról meg nem győződő meteorológus, valamint a Miniszterelnöki Hivatalnak a rendezvényért felelős osztályvezetője is. A katasztrófavédelem ügyeletvezetőjét később rehabilitálták, mert megállapították, hogy nem követett el szolgálati mulasztást. (...)

Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Négy év telt el, mire az állam elismerte felelősségét a 2006-os tűzijátékon történtek ügyében. Az erről, és a 2006-os tüntetések vétlen áldozatainak kártalanításáról szóló országgyűlési határozat volt a 2010-ben kormányra lépő Orbán-kormány egyik első intézkedése. Az állam összesen 250 millió forint kártérítést fizetett ki több mint 50 embernek. Az öt halálos áldozat családtagjai összesen 42 millió forintot kaptak, négy ember pedig sérülései miatt nem egyösszegű kártérítést, hanem járadékot kap az államtól.

A jegyszedőt internáltuk, ő felel az egész incidensért.

És még Fekete-Győrön röhögünk, hogy semmit se tud, és mindent még meg kell kérdeznie? Hiszen ezt látta, ezt tanulta, ezt csinálták mindig is.

Már csak az a furcsa, hogy a lényegre nem jött rá még senki: Orbán hogyhogy nem hibás? Hiszen tudjuk: ellenzékből ott tett keresztbe az amúgy jót akaró MSZP-SZDSZ-nek, ahol csak tudott... 

Hát itt is biztos csak jót akartak.