- „Nincs mit tenni. Kinyírjuk Dezsőt.
- Muszáj?
- Meg kell halnia neki.
- Mikor?
- Éjjel.”
(Tanú, Bacsó Péter filmje)
Ami kecskeszarnak látszik, kecskeszar méretű, a szaga is kecskeszarra emlékeztet, az bizony jó eséllyel kecskeszar.
Nem igényel különösebb bizonyítást, hiszen a kecskeszar nem igényel laboratóriumi elemzést. Egyszerűen csak kecskeszarként kezelendő (a méltányosság kedvéért tegyük hozzá, hogy a kecskeszar nagyon sok mindenre használható, bár az átlagos európai háztartások többsége szívesebben látja otthonán kívül) egészen addig, amíg be nem bizonyosodik az ellenkezője.
Dezső András, egykori indexes sztárriporter és tényfeltáró író új könyvének megjelenésének apropóján elment Gulyás Marxihoz.
Aki ismeri a jó tollú szerző ügynökségi (újság)írói pályafutását, nem lepődik meg a témán: titkosszolgálatok és általuk beszervezett átlagemberek rejtélyes világáról ír regényes formában.
Dezsőnek nem is jöhetett volna jobbkor a Pegazus néven elhíresült megfigyelési botrány: a hazai balos közvélemény most különösen fogékony arra, hogy ártatlan, az Igazság istennőjének papjaként funkcionáló, de a zsarnokok által galádul megfigyeltetett firkászokat sajnálgasson.
Az egykori indexes, most HVG-s újságíró ezzel az interjúval biztosan eladott pár ezer könyvet, ugyanakkor egyértelművé tette: a hazai titkosszolgálatoknak bőven akad munkája határon belül is.
Van egy nagyon régi mítosz: a sajtó a negyedik hatalmi ág, Isten adta joguk odadörgölni a nagybetűs Valóságot a korrupt, bármire képes hatalmi elit orra alá. Nekik feladatuk vadászni a híreket, megvizsgálni ezeket és saját hatáskörben eldönteni, mit publikálnak. Ha bíróság előtt meg tudják védeni a saját igazukat, akkor nincs miért aggódniuk, hiszen mi lehet annál nagyobb érték, mint hogy MINDENKI tudjon MINDENT?
Dezső András egész újságírói karrierjét körül lengi a titkosszolgálatok közelségének a hangulata. Az interjú elején megerősíti, hogy már édesapja is vastagon érintett volt a hazai ügynökségi életben, ő pedig már az oviban is a 007-es számú bilit választotta, az iskolaújságokban lehozott korai cikkeivel pedig képes volt destabilizáló hatást elérni.
Neki ez tulajdonképpen genetikai szükségszerűség, kényszerpálya, amit sem nem tagad, sem nem tesz ellene. Miért is tenné, az ilyesmiért kényelmes egzisztencia, úgynevezett szakmai elismerés (Pulitzer-emlékdíj) jár, nem börtön és hadbíróság.
Maga is megerősítette, hogy a kémkedés ma már nem James Bond filmes settenkedésből áll, a dezinformáció, a suttogó pletyka, esetleg médiahekk (ami szerinte tök mókás, főleg, hogy mindenki elhitte, haha, de hát ő csak viccelt…) a XXI. század információs társadalmában pillanatok alatt a tönk szélére juttathat sikeres, a választók többségének bizalmát élvező kormányokat.
A két jótollú tintalovag úgy beszélgetett erről, mint valami hatalmas, példa nélküli atrocitásról, ami kizárólag az orbáni önkény lenyomata. Nyilvánvalóan nem jelent nemzetbiztonsági kockázatot, ha a forrás zavaros és ellenőrizhetetlen, de a hír igaz. Hisz az igazság nem árthat, ugye?
Marxi ugyanakkor azt is megállapította, hogy az emberek az álhírek miatt bizalmatlanok a médiával szemben, sokszor nem tudnak különbséget tenni a fake news terjesztői és az olyan, függetlenobjektív médiumok között mint Dezső munkahelyei (most HVG, korábban Index), vagy éppen a Partizán.
Pedig jó lenne, ha minél több beszervezett tényfeltáró újságíró kaphatna Pulitzer-díjat és a HVG-nek hinnének, a jobboldali lapoknak meg nem.
Dezső András nem kispályás.
Ügyesen kente el a különbséget a hírszerző, destabilizáló ügynök valamint az oknyomozó újságírói munka között. Ebből írt egy könyvet, ami várhatóan az első kettőhöz hasonlóan sikeres bestseller lesz.
Ehhez pedig még fel sem kellett vennie a szegény, ártatlan, meghurcolt áldozat szerepét, megteszi ezt helyette mindenki más. Mivel a negyedik hatalmi ág nem csak tévedhetetlen, de sérthetetlen is. Ugyanakkor az Orbán-féle Magyarországon keményen üldözik a sajtót, ugye? Ja, nem.
A történet tanulsága: Amerikában a lebukott ügynököket ablaktalan pincékbe vonszolják, vallatják, majd egy életre börtönbe csukják.
Máshol cikkeket és könyveket írnak azokból az infókból, amiket jó eséllyel külföldi ügynököktől szereztek meg. Erre építik a karrierjüket, amiből nem csak szépen megélnek, de még szakmai nívó díjat is kapnak.
