Megkapirgáltuk a tanártüntetések szervezőit, és (jé!) megint Sorosba botlottunk. A lényeg:
- A 444 szépen felsorolt „minden” budapesti gimnazistaszervezetet;
- a Tanítanék kampányát finanszírozó Humán Platformot azonban kifelejtették a felsorolásból.
- A Humán Platform utolsó elérhető beszámolója 2018–2019-re vonatkozott: hol voltak három évig?
- És igen, a legutóbbi éves jelentés tanúsága szerint az Open Society Institute Budapesttől is pont kaptak támogatást.
- Ha ez nem elég lenne, a cilinderből még a Bajnai-féle DatAdat is előugrik.
Nemrég alapos írás jelent meg a 444-en:
A DAT, a Grund, az ADOM és a többiek – ők szervezik az oktatásügyi tüntetéseket.
A „leleplező” cikkből persze kiderül, hogy
a legerősebb demonstrációkat szinte kivétel nélkül civilek, illetve frissen alakult diákszervezetek hozzák össze, de mellettük ott vannak a régóta ismert szakmai szervezetek és a szakszervezetek is.
Szépen felsorolják a Szent István gimis Diákok A Tanárokért (DAT), az Alternatív Közgazdasági Gimnáziumból (AKG) a Grund, a Független Diákparlamentből Adom Diákmozgalommá váló, a Tanítanék, a noÁR, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ, a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) nevű mozgalmakat, és a szerényen csak a „Civilek”-nek nevezett mindenki mást. Mennyi kedves, spontán szervezet, egy baj van csak velük: még mindig túl kevesen vannak, lehetne belőlük MÉG több!
Bár ezek a döntően budapesti gimnazistacsoportok biztosan minden érintettet lefednek az országban, azért a szakközépiskolák, szakiskolák, szakmunkásképzők, technikumok – vagy éppen minek nevezik őket – feltűnően nem szerepelnek a felsorolásban. Érdekes, mi?
Nekünk azonban még valami nagyon hiányzott.
Ez pedig a Facebookon a sors ajándékaként pont szembejövő Humán Platform. Igen, megint lelőjük a poént: mögöttük is Soros áll.

Ehhez elég volt csupán egy Tanítanék Mozgalom-kampány, amit jól láthatóan a Humán Platform finanszírozott.

Nem bírtunk magunkkal, és kicsit utánanéztünk ennek a közhasznú szervezetnek. Érdekesség, hogy a cégadatbázis és a hozzáférhető jelentések alapján is utoljára 2019-ben adtak le éves beszámolót – azóta tetszhalott állapotban vegetálnak.
Pedig, mint látjuk, 2018-ban is közel tízmillió forintos bevételre tettek szert, főleg adományokból.


Külön izgalmas az eredménykimutatáson belül az a szekció, ahol az Európai Unió költségvetéséből vagy más államtól, nemzetközi szervezettől származó támogatásokat kell feltüntetniük.
Ebben a rubrikában 1,6 millió forintot szerepeltettek.

És igen, megint nem kerestük, de bizony megint ők jöttek szembe:
itt szépen kitűnik, hogy összesen 3,1 millió forintnyi támogatást kaptak az Open Society Institute Budapesttől, két és fél évre elosztva.
És ez már tényleg csak véletlen egybeesés lehet: a Humán Platform beismerten hivatalos kapcsolatban áll a választások előtt már kétes hírnévre szert tevő, Bajnai Gordon-féle DatAdattal.
kapcsolódó
-
Rabláncon Márki-Zay: Gyurcsány és Bajnai amerikás emberei hirdetik még a honlapját is
A DK-hoz köthető cégcsoport mögött Ficsor Ádám és Szigetvári Viktor egykori kabinetfőnökök, valamint Dessewffy Tibor szociológus és digitális szakember, de maga Bajnai Gordon, sőt Soros György embere, Paul Hilder is feltűnik. Korábban arról lehetett olvasni, erős a gyanú arra nézve, hogy magyar, baloldali választópolgárok adatai kerülhettek a nemzetközi cégcsoporthoz.
Szóval megannyi kínzó kérdésünk támadt.
- Hol voltak közel három évig?
- Hogyhogy idén újra erőre kaptak?
- Idén kitől kaptak forrásokat a Tanítanék kampányára?
- Ugye akkor lesz beszámoló az idei évről?
- +1: a Bajnai-féle DatAdat mit keres náluk..?
Nem mintha mást vártunk volna, de azért elsőre ennyit az alulról szerveződő civilekről – és ehhez még csak keresnünk se kellett, a leleplező kapcsolat magától szembejött.