Annyit foglalkoztunk már az előválasztással a Kontra hasábjain, hogy muszáj volt megkóstolnunk, mi is a baloldal értelmezésében az úgynevezett bázisdemokrácia.
Mert ugye az előválasztás több mint seregszemle: egyszerre mozgósítja és emlékezteti a kormánykritikus választókat arra, hogyan képzeli el a moslékkoalíció az ENBEREK véleményének megkérdezését.
A demokrácia offline és online is virágzik: mobilsátrak alatt, sörpadokon eszmél a magyar szabadság szelleme, a Madách téri kávézók mélyében MacBook monitorok árnyékában szökken újra szárba a köztársaság eszméje.
A kicsit több mint 630.000 ember megjelenése, akik az ellenzéki pártok állítása szerint részt vettek az első fordulóban, igazi diadalnak számított. Valójában általános iskolás matektudással is felmérhető, hogy ha a parlamenti választásokra mindössze ennyi szavazót tudna mobilizálni a Gyurcsány-féle kartell, az még a második helyre is kevés lenne. Pedig harmadik hely nincs is.
Kénytelenek voltak hát belátni a szervezők, hogy
a számosság növeléséhez kompromisszumot kell kötniük néhány olyan apróságban, mint például az adatbiztonság és a szabálytalan, érvénytelen, esetleg duplán-triplán megjelenő szavazatok kiszűrése.
Karácsony Gergely visszalépésekor Márki-Zay Péter is arról beszélt, oka van feltételezni, hogy az előválasztást „meghekkelik”. Nem fejtette azonban ki, szerinte ki(k)től számíthatunk ilyen visszaélésekre.
Ezt – többek között – az alábbi módokon lehet megtenni:
- A kormánypárt ráuszítja az egyébként hiperstabil, nagyon szigorú szabályok szerint felépített online rendszerre a fideszes kínai hekkereket, így a második forduló nyertese és az ellenzék miniszterelnök-jelöltje dr. Orbán Viktor miniszterelnök úr lesz (jobboldali érzelmű ellenzéki honfitársaink legjobb esetben is kénytelenek lesznek a Tesco gazdaságos másolattal, a CeauȘescu-imitátor verseny közönségdíjasával, Márki-Zay Péterrel beérni).
- A szavazatok regisztrációja, tárolása, szállítása, számlálása, újraszámolása stb. során, tehát a folyamat valamelyik pontján (véletlen baleset következtében) lába kél néhány ezer, tízezer vagy százezer szavazatnak egyik vagy másik jelölt (nem Dobrev) kárára. Vagy éppen ellenkezőleg: duplázódik, netán triplázódik a könnyen fénymásolható, Gyurcsányné jelöltségét támogató voksok száma.
- A szavazás alatt hanyagság vagy a szavazói létszám buzgó maximalizálása közben jóindulatúan eltekintenek a választópolgárok azonosításától és az esetleges újrázók kiszűrésétől vagy a hamis okirattal operáló résztvevők lebuktatásától.
Kíváncsiak voltunk, hogy mindenféle előzetes felkészülés, pekingi fideszes hekkerképző akadémia elvégzése nélkül is meghekkelhető-e a sokat dicsért rendszer.
Bár az előválasztás távolról sem törekszik még csak fele olyan komolynak se látszani, mint nagytestvére, a parlamenti választás, azért amikor útnak indultunk leadni szavazatunkat az ALKALMAS jelöltre, nem sejtettük, hogy ennyire tökmindegy az ellenzéki pártoknak, mi is történik a szavazósátraknál.
A második forduló kezdete után a demokratikus erekciónk csillapítására egy forgalmas budapesti közterületen kihelyezett mobil szavazópontot választottunk helyszínnek.
Messziről ijesztőnek tűnt a tucatnyi emberből álló sor, de rövidesen láthattuk, milyen flottul és olajozottan halad az ügyintézés. Nem vitték túlzásba a formalitásokat, így rövidesen sorra is kerültünk.
A várakozás közben kezünkbe nyomták a Gyurcsány-hűségeskü szövegét, amivel tudomásul vesszük a senki által komolyan nem vehető szabályokat, valamint ígéretet teszünk arra, hogy akármit is csinálnak, mi őket támogatjuk.
Aláírtuk, persze, miért ne?
Dr. Miniszterelnök Úrnak sose legyen komolyabb kihívója, mint Mrs. Gyurcsány vagy a hódmezővásárhelyi Ceaușescu-epigon.
A szavazólap kézhez vétele előtti regisztrációnál derült ki: otthon maradt az a fránya lakcímkártya.
Az idősebb úr demokratikusan bús arcunkat látva igyekezett megoldani a helyzetet: az se baj, ha csak úgy bediktáljuk a személyi azonosító számunkat, nem ragaszkodik annak ellenőrzéséhez.
Bár erre nem készültünk fel, egy, a város másik, nem túl távoli pontján felállított sátorba már konkrét számsorral érkeztünk, jelezve, hogy az elvárt azonosításra alkalmas okmányok egyikét nem tudjuk felmutatni.
Senkit nem zavart. Bemondásra beírták, ahogy a lakcímet is.
Ennek fejében pedig kaptunk egy minden bélyegző vagy egyéb hitelesítés nélküli szavazólapot, amire ott, az önkéntesek szeme láttára kellett beikszelnünk a számunkra szimpatikus miniszterelnök-jelölt nevét.
Az történt tehát, amire Márki-Zay is gyanakszik: a látszatra sem nagyon adnak, csak legyen meg a napi több tízezer szavazó, és ezt szét lehessen kürtölni az ellenzéki médiában. Vajon kellő lendülettel egy fénymásolt személyi igazolvány is elég lett volna, hogy asszisztáljunk a színjátékhoz?
Valószínűleg igen, de ezt sosem tudjuk meg.
Semmi kedvünk nem volt feldühödött dékás vérebek elől futni Niedermüller Péter felségterületén.
