Kevin Spacey karrierje kártyavárként omlott össze, miután többen szexuális molesztálással vádolták meg. Már önmagában a vád ténye is elég volt ahhoz, hogy a népszerű meleg színész kiessen a nagy filmstúdiók kegyei közül. Hollywoodban egyik napról a másikra úgy kezdtek tekinteni rá, mintha pestises lenne. Még az aktuálisan futó sikersorozatából, az idehaza is sikerrel vetített Kártyavárból is kiírták a készítők.

Hogy mi ebben az egész történetben az igazán ijesztő?
Az, hogy hogy Spacey nyilvános megkövezése és szakmai felkoncolása még az előtt megtörtént, hogy a bíróság ítéletet mondott volna felette.
Még csak gyanúsított, eddig még semmit sem sikerült rábizonyítani. Az ártatlanság vélelme pedig mindenkit megillet, még akkor is, ha köztudott, hogy az amerikai filmipar tele van beteg lelkű molesztálókkal, pedofilokkal, erőszaktevőkkel.
Sötét képet fest az amerikai valóságról, hogy valakit pusztán vádak megfogalmazásával tönkre lehet tenni. Mielőtt még bebizonyosodna valakiről, hogy bűnös, már azelőtt társadalmi kínpadra húzzák társadalmi szinten.
Elmarasztaló ítélet tehát még nem született a zaklatási vádak ügyében, egy kártérítési eljárásban ezzel szemben már döntött az amerikai bíróság.
Spacey-t és produkciós cégét 31 millió dollár (12 milliárd forint) kártérítés megfizetésére kötelezték jogerősen. A pénzt a Kártyavár című sorozatot gyártó stúdiónak kell kifizetni, mivel a molesztálási botránya miatt a gyártót érte a veszteség. A döntés indoklása szerint Spacey-t a szexuális zaklatás vádja miatt jogosan távolították el a sorozatból, teljesen függetlenül attól, hogy még el sem kezdődött ellene az eljárás.
A Kártyavárt készítő MRC nevű stúdiónak tehát joga van saját hatáskörében ítéletet mondani. Ők pedig úgy döntöttek, hogy Spacey valószínűleg bűnös, a színész elbocsátása így jogszerű.
Emiatt kellett leállítania a sorozat hatodik évadának forgatását, és újra kell írni a forgatókönyvet Spacey karakterének mellőzésével, illetve a tervezethez képest öt epizóddal kevesebb részt vehettek fel. Mindezek több tízmillió dolláros kárt okoztak a stúdiónak.

A bíróság nem fogadta el a védők érvelését, miszerint a színészt még a belső vizsgálat lefolytatása előtt eltávolították a sorozatból. Ahogy az sem sértette
a jogérzéküket, hogy egy el sem ítélt személyt kezeltek úgy, mintha már rábizonyították volna az elkövetett visszaéléseket.
Egy normális országban törvénytelen lenne, ha valakit a „munkahelyéről” – ami jelen esetben egy filmsorozat főszerepe – ki lehetne tenni pusztán azért, mert megvádolták egy bűncselekmény elkövetésével.
A cancel culture azonban pontosan így működik. Senki nem érezheti magát biztonságban. A filmgyártó cég is joggal tarthatott attól, hogy amennyiben továbbra is alkalmazzák Spacey-t, úgy magukra vonják a progresszív terrorhálózat haragját. A bíróság is politikai nyomás alatt működik, így a színész nem nyerhetett. Mindenétől meg kell őt fosztani, és csak akkor érhet véget az ügy, ha Spacey teljes valójában megsemmisül.
Ez már a francia vagy a bolsevik forradalom világa. Robespierre visszainteget Amerikából. Senki nem menekül, ha a csőcselék vért kíván. Még egy olyan ünnepelt liberális, köztudottan meleg sztár sem úszhatja meg a vérpadot, mint Spacey.

A színész sosem rejtette véka alá politikai elkötelezettségét, néhány éve Bill Clintonnal utazott az angliai Blackpoolba a Munkáspárt kongresszusára. Elkötelezett progresszív liberálisként ismerte egész Amerika. Ez azonban nem menthette meg a bőrét. Éppen úgy, ahogy Danton, a véreskezű forradalmár is elvtársai és a forradalmi tömeg legnagyobb megelégedésére került a guillotine alá. Trockijjal, Rajk Lászlóval és még több tucat velejéig gonosz, amúgy a forradalom „ügye” iránti elkötelezett gazemberrel is sajátjai végeztek.
De hát a forradalom saját utódai elfogyasztására vonatkozó mondást mindenki ismeri. Éppen ez történt a tehetséges amerikai színésszel is.
A kerekek alá esett. Holnap más következik. Még a bírói ítélet kihirdetése előtt. Ilyen körülmények között igazából kár is az adófizetők pénzét az igazságszolgáltatási rendszer működtetésére elpazarolni. A progresszívek által feltüzelt közvélemény ingyen megoldja a büntetés kiszabását.
Az igazság és a jogszerűség nem kap szót, csak a bosszú és a felkorbácsolt indulatok. Áldozatot kell bemutatni. Minél magasabbról rántják le a bálványt, a gyülevész annál lelkesebben követeli a következőt.
Amerika nagyon messze került attól, amit néhány évtizede jelképezett az egész világ számára. A Made in USA jelzésű szellemi termékkínálat egy ideje nyomokban Szovjetuniót is tartalmaz. Jó lesz tehát mértékkel fogyasztani.
Mindezektől függetlenül Spacey akár bűnös is lehet. Nem kizárható, hogy tényleg szexre kényszerített férfiakat. Benne van a pakliban.
Az ítélkezés és a büntetés monopóliuma azonban az államot illeti meg.