Ami a kontinensünkön átívelő energiaválságot illeti, mára már egyre szélesebb körben terjed az a józan ész alapú – és egyébként magyar – álláspont, miszerint tekintettel az orosz gáz iránti európai kitettségre, valamint a közeledő télre és a gáztározók alacsony feltöltöttségére, már egyáltalán nem tűnnek célravezetőnek azok a brüsszeli szankciós csomagok, amelyek még a tavasz folyamán, az ukránok igazságának szavatolása érdekében születtek meg.
Természetesen képezheti vita tárgyát, hogy – Magyarországot leszámítva - ezen álláspont mikor és milyen hatékonysággal fog majd az európai átlagpolgárok rétegéből a politikai elit, valamint a brüsszeli döntéshozók irányába átszivárogni, azonban már önmagában az a tény valamiféle reményre adhat okot, hogy a tavaszi, Ukrajna megmentéséről és egyben Oroszország azonnali térdre kényszerítéséről szóló nyugat-európai diskurzus mintha egy mérsékeltebb irányba kezdett volna elmozdulni.
Érdekes módon az Oroszországtól Európához képest jóval távolabbra található Egyesült Államok, amely mind energetikai, mind pedig gazdasági értelemben is nagyságrendekkel nagyobb autonómiával rendelkezik, ugyanezt nem mondhatja el magáról.
Pedig a számadatok szerint masszív, az európai energiaválsághoz hasonló horderejű helyzettel kell szembenéznie a jelenlegi Joe Biden amerikai elnök vezette washingtoni adminisztrációnak. A kibontakozó helyzet kapcsán adott egyelőre bénultnak mondható szövetségi válasz elsősorban annak köszönhető, hogy az Államok energetikai válsága más eredővel bír, mint az európai, azonban annak hatása gyakorlatilag azzal megegyező.
Belátható, hogy a globális világgazdaságnak köszönhetően az egyre felfutó infláció nem volt elkerülhető, különösképpen a koronavírus okozta járvány utáni újra indulás fényében, ám az üzemanyagár-emelkedés mellett mostanra már megjelent a földgázhiány kérdése is, amelynek válságos helyzetét hűen érzékelteti, hogy az egyébként az Egyesült Államokban kitermelt földgáz ára 12 hónap alatt a háromszorosára emelkedett.
Ez utóbbi nemcsak gazdasági, hanem politikai értelemben is kifejezetten veszélyes, hiszen amíg az üzemanyagár-robbanásnak azonnali hatásai vannak az ellátásbiztonságot illetően, addig a gázár drágulás lassan épül be az amerikai gazdaság mutatóiba, amelyek szinte láthatatlanul, de tovább növelik az inflációt és a háztartások kiadásait.
Adódik a kérdés, hogyan alakulhatott ki az Államokban is ki egy, az európaihoz hasonló válság, ha az orosz földgázimport nem szerepel az amerikai energetika egyenletében?
A kialakult helyzet egyrészt magával a kitermelési technológiával magyarázható. Mint ismert, az amerikai földgázkitermelés egy jó része a kőolajkitermelés melléktermékeként jelenik meg a nyersanyagpiacon, azonban számos államban, például Texasban, Észak-Dakotában és Colorado-ban, ahol ezen eljárás alapján zajlik a kidolgozás, a koronavírus okozta összeomlás miatt még nem állt helyre a kőolajkitermelés szokásos szintje (1987 óta nem volt olyan alacsony az ország stratégiai kőolajtartaléka, mint idén), ezáltal a földgázmezők kapacitálása is alacsonyabb mértékű.
Másrészt hiba lenne elfelejteni, hogy Washington nemcsak az Ukrajnának küldött csillagászati összegű fegyver- és segélyszállítmányok kapcsán implikálta magát az orosz-ukrán háborúval összefüggésben, hanem azzal is, hogy Európának cseppfolyósított gáz (LNG) formájában egy megemelt mennyiségű exportpolitikát vállalt.
S bár ez csak minimális mértékben enyhíti kontinensünk földgázzal kapcsolatos veszélyhelyzetét, érdemes aláhúzni, hogy a cseppfolyósított gázzal történő kereskedés az USA földgázkitermelésének 10 százalékát teszi ki, amely a jelenlegi folyamatok tükrében nem mondható kis mennyiségnek.
A válságot előidéző technikai faktorok mellett ugyanakkor a politikai vezetést is komoly felelősség terheli. Amíg a Demokrata Pártban, valamint az elnöki kabinetben is olyan hangadónak számító politikusok adnak Bidennek tanácsot, akik még egy ilyen horderejű krízis kapcsán is a zöldpolitika minél szélesebb körű bevezetését erőltetik – amelyek egyébként jelentősen lassítják az olyan döntések elfogadását, mint egyes szénbányák ideiglenes újra nyitását -, addig úgy tűnik, hogy maga az elnök sem hajlandó az amerikai és áttételesen a világgazdaság megsegítése érdekében az Oroszországgal szemben képviselt elvi álláspontját megváltoztatni.
Emlékezetes, a madridi NATO-csúcson Biden egy újságírói kérdésre, miszerint a jelenlegi energiaválság tudatában, meddig számíthat Ukrajna az Egyesült Államok védelmére, azt válaszolta: „ameddig csak szükség van rá, hogy elérjük, hogy Oroszország ne tudja bekebelezni Ukrajnát.”
Magyarán, a háborúból fakadó gazdasági és energetikai válságot a saját és a világ állampolgáraival megfizetendő elnök minden körülmény ellenére úgy véli, nincs ok a jelenlegi politikai irányvonalak finomhangolására, így sem az inflációs adatok egekbe szökése, valamint az amerikai benzin- és gázár drasztikus emelkedése sem igényel korrekciót. Az amerikai állapotokat látva talán most először beszélhetünk arról, hogy Európa Washingtonhoz képest – legalább a szavak szintjén, de - egy fél lépéssel előrébb tart a politikai kijózanodás felé vezető rögös úton.
