- Márki-Zay Péter mozgalma körül komoly feszültség alakult ki, amikor Kész Zoltán a támogatásokkal való elszámolást követelte egykori főnökétől egy nyílt levélben.
- Ezért kíváncsian vártuk a Mindenki Magyarországa Mozgalom beszámolóját, néztük a szervezet honlapját, azonban az ellenzék miniszterelnök-jelöltje nem túl bőbeszédű a támogatókat és a támogatásokat illetően.
- Annyi mindenesetre kiderült a dokumentumból, hogy MZP-ék 138 millió forint támogatást kaptak 2021-ben, amit vélhetően az ellenzéki szimpatizánsok adtak össze nekik. De, hogy pontosan kik és milyen célra adták ezt az összeget, azt sem a beszámolóból, sem a honlapról nem tudhatjuk meg.
- Hát ennyit megint, a baloldal híres átláthatóságáról.
Az idei országgyűlési választást követően arról lehetett olvasni, hogy feszültség van a Márki-Zay Péter-féle Mindenki Magyarországa Mozgalom körül. A történet valahol ott indult, hogy a mozgalom nagy befolyással bíró, korábbi alelnöke, Kész Zoltán egy Facebook-oldalára kiírt nyílt levélben bírálta főnökét a szervezet körüli pénzügyek miatt még május végén.
Kedves Péter! A tisztességről nem beszélni kell, hanem akként viselkedni. Kampányod egyik legfontosabb mondanivalójával, mely szerint azért támadnak, mert nem tűrőd a lopást, mélyen egyetértettem. Éppen ezért, az MMM vezetőségi tagjaként attól teszem függővé vezetőségi tagságom fenntartását, hogy még ebben a hónapban rendesen elszámolsz a kampánypénzzel"
– írta Kész.
Majd konkretizálta is, hogy pontosan milyen elszámolásra gondolt, ebből pedig kiderül, hogy mi is lehet a probléma:

A konfliktusba beszállt Márki-Zay felesége is, aki a kommentszekcióban támadta Készt, amiért nem telefonon rendezik ezt a konfliktust. Kész Zoltán védelmére pedig a szintén erős külföldi bekötésekkel rendelkező, utóbbi harcostársának számító Somogyi Zoltán kelt.

A feszültség nyilvános része azóta egy tisztújítással zárult le. Június végén újraválasztották Márki-Zay Pétert a szervezet élére, Kész Zoltán pedig az elnökségből is kikerült. Vagyis a választási vereséget követő következmények itt is elmaradtak.
Pedig Kész Zoltán komoly veszteség lehet MZP-nek, hiszen – ahogy korábban beszámoltunk arról –, Kész Zoltán Szabad Piac Alapítványát, az amerikai Atlas Economic, a német szabaddemokraták pártalapítványa, a Friedrich Naumann Alapítvány és a holland nagykövetség is támogatta.
Vagyis nagyon erős külföldi kapcsolatai vannak Nyugat-Európában és USA-ban egyaránt.
kapcsolódó
-
Német, holland és amerikai pénzek is áramolnak Márki-Zay és Kész Zoltán hátországába
Érdekes tény, hogy a Kész Zoltán által alapított Szabad Piac Alapítvány mögött ugyanúgy megjelennek a német és holland liberális körök, mint a Momentum mögött. Ráadásul töménytelen pénz folyt be az elmúlt 5 évben az Atlas Network amerikai alapítványtól is a kormányváltásról ábrándozó politikusok hátországát képező alapítványhoz.
Mivel Kész sokáig MZP jobbkezeként funkcionált, ezért érdemes komolyan venni a számonkérő szavait, és utánanézni az alapítvány körüli ügyleteknek.
Erre választ jó esetben a pénzügyi beszámoló adhat, amely némi késéssel, június 8-i dátummal került ki a hivatalos oldalra.
A pénzügyi beszámolóból kiderült, hogy a 2020-as évhez képest 2021-es évben már 142 millió forint bevétele volt az alapítványnak, amelyből 138 millió forint támogatói adomány volt, és mindössze 4 millió származott tagdíjakból. Ez nem is rossz, ahhoz képest, hogy 2020-ban a teljes bevétel még mindössze 4 millió forint volt.

Tehát igencsak meglódultak a támogatások a választás előtti évben. Igaz, ebből 82 millió forint ráfordításokra ment el.
De hogy kitől vagy kiktől származott ez a rengeteg támogatás, az az átláthatóságot mástól kíméletlenül számonkérő politikus nem akarja elárulni a szervezet honlapján.
Sőt, korábban az átutalásokat feltüntető Márki-Zay mára már azt sem árulja el az érdeklődőknek, hogy ki mekkora összeggel járult hozzá a szervezetük működéséhez.

Annyi látszik mindösszesen, hogy 2.022, 5.000, 10.000 vagy 20.000 forinttal lehet támogatni a mozgalmat.

Vagyis jó sok tranzakció volt szükséges, hogy ebből, egy év alatt 142 millió forint összejöjjön.
A szervezet beszámolójának tehát nem igazán sikerült tisztáznia a Kész Zoltán által sugallt visszaéléseket. És úgy tűnik, hogy a kormányt folyton korrupcióval vádoló Márki-Zay nem is nagyon próbálkozik ezzel.