A nagy ellenzék előválasztási roncsderbi favoritjainak ámokfutását figyelve hajlamosak vagyunk megfeledkezni a saját tükörképét is pirulásra kényszerítő hülyeségeket ordibáló Fekete-Győr Andrással szinte holtversenyben sereghajtó hódmezővásárhelyi polgármesterről, Márki-Zay Péterről.
A párton kívüli, önmagát Vona Gábor helyébe képzelő csalódott fideszes, konzervatív független szakpolitikusként meghatározó városvezető kétségtelenül ritkábban hívja fel figyelmet ordas nagy hülyeségekkel, mint legtöbb versenytársa, ráadásul mivel nincsenek olyan kötöttségei, mint például a pártfegyelem, vagy elvhűség iránti igény, aránylag józan és higgadt jelenség ebben a szivárványszínű moslékos vödörben.

Úgy tűnik azonban, hogy ideje volt stratégiát módosítani, mert ebben a vetélkedőben éppen a „vakok közt a félszemű a király” fordítottja igaz.
Csak az maradhat az ellenzéki bohóckirály szerepéért versenyben, aki kellően hangosan és/vagy megfelelően nagy szamárságokkal hívja fel magára a figyelmet.
Márki-Zay is felvette tehát a kesztyűt és rákapcsolt, kezdetnek a dicstelen múlt újraírásával igyekszik bebizonyítani, hogy képes Jakab Péter és Gyurcsev Klára asszonnyal egy szinten politizálni.
A Mindenki Márkija Mozgalom egyszemélyes show házigazdája hosszú, dagályos Facebook posztban magyarázza kényszerű szövetségesei bizonyítványát, mintha kötelező lenne neki is Ferenc testvértől Jakab Péterig mindenkit körbe nyalogatnia, akikkel pár éve valószínűleg még kezet is csak vonakodva fogott volna.
- Már mindenki tud viselkedni, tehát mindenki teljesen más ember lett!
- Alkalmasak stabil, megbízható kormányzásra külön-külön is, de főleg így együtt!
- Szabadítsuk rá őket az országra, hátha így maradnak, ha a hatalom közelébe kerülnek (jó részük már bizonyított ezen a terepen).
- Gyurcsány is már nagyon szereti a kereszténységet, náluk jobban már csak a határon túli magyarokat. Megígérte, hogy nem lesz kormányzati tényező, tehát biztos nem az ő bábjai lesznek többségben egy esetleges koalíciós kormányban!
- A Jobbik keblére ölelné a világ összes kisebbségét, nemsokára beülnek a zuhanórepülésben balra tolódó EP néppárti frakcióba is!
- Az MSZP-sek sem tolvaj komcsik már, Tóth Csaba
(aki ugye eláshatta volna Karácsony Gergelyt, ha tovább marad Zuglóban) is visszavonult és már csak az emlékiratainak él.
Majd pedig megfogalmazza, hogy mindenki jó, de a legjobb mégiscsak Ő lenne:
(forrás: Márki-Zay Péter Facebook oldala)
Leváltottátok az ellenzéket?
Nem.
Lenyesegettétek és befestettétek a legcsúnyábban penészedő részeket, majd újracsomagolva visszatettétek a polcra.
Most akciós, ötöt fizet, hatot kap!
(Márki-Zaynak külön pontot ítélünk a gátlástalan capslock használatért, ha nem írja csupa nagybetűvel, biztos nem jövünk rá, miket tartana fontosnak kiemelni.)
Az elmúlt 3 parlamenti választás megmutatta, hogy a kormánnyal elégedetlen ellenzékiek többsége mérhetetlen undorral és kiábrándultsággal méregeti választásról választásra ez ellenzéki kínálatot. Hiába közös nevező sok ellenzéki érzelmű szavazónak az Orbán Viktorral szembeni ellenszenv, az újnáciktól régikomcsikig terjedő kínálatból még orrukat befogva se választanak szívesen, inkább maradnak otthon.
Érthető igény tehát az „ellenzékváltás”, de már most látható, hogy ez 2022-re sem fog megvalósulni. Ugyanazok a figurák jelentkeznek be új jelmezben (az SZDSZ sem veszett el, csak átalakult Momentummá). Ezt kell most megpróbálni eladni a sokszorosan kiábrándult támogatói bázisnak.
Belátták ezt a moslékkoalíció vezetői és most minden erejükkel azon dolgoznak, hogy egymással szembeni utálatukat és korábbi disznóságaikat elfelejtsék nekik híveik.
Akárki is lesz azonban az ellenzék miniszterelnök-jelöltje, a párton kívüli, köztiszteletben álló szakpolitikusok a jelöltek között sincsenek.