Jakab Péter és a többiek megsértődtek!
De erről később. Majoros „Majka” Péter legújabb klipje (november 17-ei megjelenése után) alig négy nap alatt már 2,2 millió megtekintésnél jár – mondanunk sem kell, hogy ez magyar nyelvterületen egészen elképesztő forgalomnak tűnik.
Ez az idilli állapot elég sokáig tartott, de most meg kell törnünk a csendet, akkora vihart kavart Majka és Molnár Tamás (utóbbiról tényleg semmi se tudunk, és ez lehet, hogy most már így is marad) közös műve, az Azt beszélik a városban.
Meghallgatva-megnézve a klipet, megkönnyebbülten láttuk, hogy szerencsére a szöveg ott van a link alatt, úgyhogy többször nem kell lejátszanunk.
Ez alapján kijelenthetjük, hogy 2022-ben végre megszületett a zenész Puzsér Róbert (kellett már): nagyon-nagyon keményeket szólogassunk be mindenkinek, ezáltal elismerő hümmögéseket begyűjtve az internet elégedetlen, forrongó népétől. Örök bölcsesség, hogy ha az óra nem jár, akkor is naponta kétszer mutatja a pontos időt. Ez pedig majdnem ugyanaz a módszer, csupán körbeforogva legalább mindenben kicsit kárt tehetünk a porcelánboltban.
Itt aztán tényleg megkapja mindenki a magáét! Idézzünk párat:
Mert hát nincsen munka, nincsen pénz, de a wellnessek meg fullon // És törvény írja elő, hogy az elit tovább nyúljon.
Oké. Majka nem az elit része az egyik legsikeresebb hazai előadóként, ráadásul 12 éve arra kényszerül, hogy a TV2-nél dolgozzon műsorvezetőként... *szomorú szmájli* Bár végül is nem tagad semmit, csak úgy rappelget, ez meg ugye csak egy „nóta”.
Persze ismerjük a kaliforniai világcelebritások intelmeit is, miszerint mindenki álljon le a kádban fürdéssel, repkedéssel meg a húsevéssel, kivéve őket.
Szóval nehéz a családos élet.
Ha a nagyvárosból kilépsz, megváltozik a világ // A vidék kényszert szül, bűnt és aztán imát
Igen, hallottuk már: „ti nem tudjátok, mi van vidéken”! Fogatlan mindenki, megcelluxozott szemüveggel járnak, és a Fideszre szavaznak, igaz? A vallás is kapott egy kisebb oldalhorgot, de ezt szinte már észre sem vesszük.
kapcsolódó
-
Egy ellenzéki szavazatszámláló lement vidékre, és megdöbbent azon, amit ott látott
Kollégánk lement falura, és nem elég, hogy sötét hajnal volt, mire leért - még rengeteg tájszólásos meg öreg, beteg fideszes emberrel is találkozott, akik ráadásul a Fideszre szavaztak
A másik parizerrel pózolgat, meg kamuzik a népnek // Szembeköpi a sajátjait, ha úgy hozza az érdek
Hát, én nem vagyok egy túl okos gyerek, de lehet, hogy itt Jakab Péterünknek szólt be ez az éneklő Puzsér? Hát hiába, senki nem lehet annyira következetesen az Elvek Embere, mint az ózdi-újpesti rapper, aki a TV2-n vezet műsort!
Mindenesetre Jakab is megszólítva érezte magát a parizer miatt, és ezt nem vette annyira jó néven. Vissza is üzent hát a mostanra már új védjegyének számító kamutájszólásával:
Ne told a hazug TV2 szekerét, Majka, és ne pózolj tolvajokkal. 🤜 Úgy hitelesebb
Vagy a kamukeresztény, akivel az ereszen lecsúszol
Ejha, hát ezt nagyon keményen megkapta Szájer is, jól van. Bátor vagy, Majka! Esetleg még egy kis borkaizás-jachtozás is jöhetett volna, az lett volna igazán merész és eredeti.
Csak pofázik mindegyik, mert abból van lé // És csak potyázik a pénzünkön a sok csőcselék // Mindegy, hogy jobbra vagy balra húzod be az X-et // Mert semmik nem vagyunk, csak a színházukban díszlet
Gondolom, ez a részlet is a tehetségkutatókban kinevelt celebritásokról, tévés személyiségekről szól. Borzasztó az élet, mi? De azért havi pár misiért csak-csak elfogadjuk a haknikat valahogy... Ha már így alakult.
Szóval van itt megfejtés és megmondás bőven, talán csak azt hiányoltuk még, hogy minden politikus pénzéhes és korrupt, és mindig a kisember szívja meg. Vagy talán ezeket az örök igazságokat is elrappelte nekünk koszorús költőnk, csak mi nem figyeltünk eléggé.
De mi azért nem háborodtunk fel ezen a túl sok karaktert nem igénylő produkción, hiszen ezt helyettünk megtették Jakabon kívül a többiek odaát:
ott van mondjuk az emberi jogi aktivista Péterfy-Novák Éva, aki a számot feldicsérő Mérő Verával szállt súlyos vitába. Nem mondja ki, de talán azt próbálja sejtetni, hogy Majkáék bizony kormányközeli oldalról kaphattak pénzt a klipre, ráadásul még a Mandiner is (!) dicsérte a klipet. Szóval már ez is gyanús volt neki.
A legaranyosabb azonban mégis az, hogy Péterfy-Novák az elején leszögezi:
rövid leszek, ígérem.
És aztán kurvára hosszú lett.
Brenner Koloman a szobabicikliről gondolkodott és üzent
Ez pedig egyfajta művészeti installáció már, talán nem is értjük, annyira elvont. Nekünk persze csak vicces, de az az üzenet talán átjön, hogy szerinte ez csak valami fideszes médiahekk lehet, egyfajta házi ellenzéki szerep.
És a maradék-Jobbik Szotyori-Lázárja is megszólalt
Aki meg még ezek után is nagyon kíváncsi, és lusta keresni, annak itt van az eredeti videóklip is: