Anyagokban nem volt hiány, ráadásul példás módon nem csak a videók, hanem az abból készült teljes és vágott-szerkesztett podcastok terén is rendkívül termékenyek voltak: szinte naponta jöttek ki új adással.
Szívből megígérném, hogy valahogy behozom a lemaradást, de még a velem azonos szellemiségű oldalon alkotó médiabirodalommal szemben is van bőven restanciám, úgyhogy érjük be most ezzel.
Következzék hát a baloldal egyik olyan vesszőparipája, amely az untig ismert egészségügyoktatás-recitálások árnyékában maradt egész végig, teljesen méltatlanul - holott tették bele a munkát rendesen. Biztos más rétegnek, vagy csak a tudatalattinknak szánják ezt az üzenetet, de valahogy sose ettől hangos a facebookos hírfolyamunk. Pedig nem Gulyás Mártonék tettek forradalmi felfedezést ezen a téren, hanem bizony a folyton a világ előtt járó Amerikában is már közhelynek számít az egyre jobban zsugorodó középosztály válsága.
MIÉRT NINCS KÖZÉPOSZTÁLY MAGYARORSZÁGON?
Hangzik a kérdésben az állítás.
Kicsit álságosnak tűnik a sajnálkozás a magyar középosztály állítólagos nemléte fölött egy olyan aktivistától, aki örömmel melegít fel és használ tudatosan olyan marxista áthallású kifejezéseket, mint az osztályharc, tőkésosztály, kapitalista, tőkefelhalmozás...
De aztán kicsit jobban bele is megy a tágabb definícióba, ahol kiderül, hogy a középosztály a száraz statisztikán és jövedelmi deciliseken túl kevésbé számszerűsíthető felelősséggel is bír:
olyan kulturális értékeket (is) képviselhetett volna, mint a szolidaritás vagy a tolerancia; stabilizálhatta volna a kiszámítható, demokratikus politikai berendezkedést.
Oké, fogadjuk el Gulyásék kijelentését, miszerint az ő értelmezésükben nincs középosztály Magyarországon. Ugyanakkor nosztalgikus énem és az ördög fogadatlan ügyvédje emlékeztet arra, hogy a II. világháborúig igenis volt magyar középosztály, még ha rájuk is sokszor lesajnálóan tekint a kollektív emlékezet.
Bizonyára mindenkinek van kitelepített svábok házában élő ismerőse, aki néha afölött kesereg nosztalgikusan, hogy Pilisborosjenőn már csak az iskolában hallani német szót. Na, a PartizánINFO is kicsit ilyen.
Hosszú fejtegetés kezdődik arról, hogy még ha iskolai módszerrel, csak a számok mentén meg is határoznánk a magyar középosztály elméleti halmazát, az nem lenne arra képes, hogy biztosítson saját számára egy középosztálybeli életvitelt. Oké, hát ez is relatív persze.
Mert ugye mihez képest? Ha nem saját magunkhoz viszonyítjuk saját magunkat - hanem mondjuk a világ 13. leggazdagabb (IMF, GDP /fő) országához, Ausztriához, akkor belátjuk, hogy az osztrák középosztály életszínvonalát még valóban nem érjük el. De persze tudjuk, az átlag torzít és hazudik, meg hát ezek szerint már a medián is, és ha még az sem - nincs az a közös mutató, ami a nemzet boldogságindexét megbízhatóan mérhetné. Kivéve persze Bécsben, ami a világ legélhetőbb városa már a számok nyelvén is!
De mindegy is, az anyagi helyzet, a középszerű bevétel önmagában nem elég. Az ideális középosztályra komoly szerepet osztanak az aktivisták és a jogvédők. Olvashatjuk az Abcúg.hu-n is: Az erős középosztály dolga ugyanis, hogy hatékonyan ellenőrizze a politikai, gazdasági és kulturális hatalmat.
Ezt se tudtam, de ezért is érdemes volt ma kinyomtatnom az internetet. Bár az is igaz, hogy a médiának is pontosan ez a szerepe, és a humor is ellenzéki, a színház pedig kritikus (máskülönben „kurva unalmas és hazudik").
Foglaljuk össze:
- Magyar középosztály nincs
- Magyar középosztály ha van is, folyton zsugorodik
Magyar középosztály sajnos már nincs, nagy kár, hogy szellemi elődeink elűzték őket, majd 1990-ig szovjet megszállás alatt voltunk- Magyar középosztály ha van is, kevés a pénze (Orbánék hibája)
-
Magyar középosztály ha van is, nem elég jó: nem látja el azokat az extra feladatokat, amelyeket a liberális baloldal szerint el kellene látnia.
Középosztály persze szemmel láthatóan létezik: elég csak békeidőben szétnézni, hogy mit és hogyan fogyasztanak polgártársaink, miért van tele hétvégenként minden szálloda belföldi vendégekkel, miért nem lehet már eladni semmit légkondi nélkül - a költői kérdés már csak az marad, hogy miért gondolják úgy sokan, hogy mindez alanyi jogon jár.
Természetesen a viszonylagos jómóddal nem jár automatikusan és feltétlenül szellemi, kulturális felemelkedés - mi több: társadalmi felelősségvállalás -, de a trend letagadhatatlan és megfogható (EU-pénzek és Orbán ellenére!).
Bizony maradt még munka, és hogy mit hozunk ki belőle, mindenkin múlik - nem csak a kormányon.