Az Ukrajna területén kibontakozott orosz agressziót követően sejteni lehetett, hogy komoly próbatétel vár a magyar–ukrán kapcsolatokra, kifejezetten annak tudatában, hogy a kárpátaljai testvéreink sorsa miatt a két ország között az átlagosnál mindig is magasabb volt a politikai feszültség.
Többek között ebből is kiindulva a magyar kormány nem véletlenül jelezte Kijev felé a háború kirobbanása után szinte azonnal, hogy a két ország között az ukrajnai magyar kisebbség kapcsán kialakult nézeteltéréstől függetlenül mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy egyrészt a konfliktus békés módon rendeződhessen,
másrészt hogy átfogó humanitárius segítséget nyújthasson minden olyan menekültnek, aki erre rászorul.
A nagyvonalú, valamint jószándékkal vastagon kibélelt magyar gesztust azonban az ukrán politikai vezetés már az első pillanattól kezdve természetesnek vette, ráadásul oly módon, hogy hála helyett elfogadhatatlan hangnemben megfogalmazott kritikákat intézett Budapest felé.
Mindezt azzal indokolták, hogy Magyarország „független” és „békepárti” álláspontja nem egyezik Kijev szükségleteivel, amelyeket egyébként számtalan uniós tagállam habozás nélkül kielégít mind a fegyverszállítmányozás, mind pedig szankciós politikák tekintetében.
A magyar kormány elleni kommunikációs hadviselést meglepő módon maga Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kezdte, akinek háborús feladatkörei egyelőre nem emésztették fel minden idejét. Mint azt Orbán Viktornak címezve többek között elmondta,
„egyszer és mindenkorra el kell döntenetek, hogy kivel vagytok. […] Figyelj, Viktor, tudod, mi megy most Mariupolnál? […] És habozol, hogy átengedd-e a fegyvereket, vagy sem? És habozol, hogy kereskedj-e Oroszországgal, vagy sem? Nincs idő tétovázni”.
Mondani sem kell, annak tükrében, hogy a magyar kormányfő e verbális támadást megelőzően már hetekkel korábban világosan kijelentette, hogy elítéli az orosz agressziót, valamint az Unió és a NATO álláspontjával egyetemben kiáll Ukrajna területi integritása mellett, kifejezetten érthetetlen Zelenszkij elnök meglehetősen szokatlan protokollnyelvezetbe csomagolt oroszpártisággal kapcsolatos feltételezése.
Ám a képtelen vádaskodás után az ukrán politikai elit több tagja is kedvet kapott arra, hogy a mindeközben jelentős számú, a becslések szerint 700 ezer ukrán menekültet befogadó magyar kormányt tovább támadja. Példának okáért a budapesti ukrán nagykövet, Ljubov Nepop még a saját elnökére is képes volt rálicitálni,
amikor egy kirohanásában a nácikkal való kereskedéshez hasonlította azt, hogy Magyarország a magyarok érdekét szolgáló rezsicsökkentés, valamint a benzinárstop megtartása érdekében nem akar lemondani az orosz gázszállításokról.
Mint többek között mondta, „meggyőződésem, hogy minden magyar azt mondaná, hogy inkább hajlandó valamivel többet fizetni a gázért. […] Higgyék el nekem, ez megéri az áldozatot. Higgyenek annak az embernek, aki immár egy hónapja nézi, ahogy országa és népe a 21. században olyan szörnyűséget él át, amire példa Európában csak a második világháború alatt volt. Akkor is voltak, akik igazolni akarták Hitlert, és hajlandók voltak kereskedni a nácikkal. Mindannyian tudjuk, hogy ez mivel végződött. Nem ismételhetjük meg a múlt hibáit”.
Az, hogy Nepop nagyköveti státuszban pont azt az országot támadta, amelyikben éppen állomásozik, nem volt kifejezetten átgondolt döntés a részéről, melynek meg is lett a következménye. Ugyanis a kijelentését, valamint Zelenszkij elnök korábbi megalapozatlan támadását követően nem sokkal a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára, Magyar Levente nyilvánosan be is kérette a nagykövetet, majd egyebek mellett közölte vele, hogy
„elvárjuk, hogy Ukrajna vezetői tartózkodjanak Magyarország becsmérlésétől és belügyeinek kommentálásától”, majd hozzátette: „az ukrán elnök minden, az erőszakot elítélő, és az ukránokkal együttérző, ezt számos esetben tettekkel is kifejező magyar embert megsértett”.
Sajnálatos módon azonban az ukrán politikai elit ezután még fontosabbnak gondolta a Magyarországgal kapcsolatos kollektív sértettségének artikulálását, melynek újabb fejezetét Olena Zerkal ukrán energiaügyi miniszter tanácsadója nyitotta meg, aki látván Orbán Viktor az energiaimporttal kapcsolatosan következetesen képviselt álláspontját, az Ukrajnán keresztül futó Barátság vezeték elzárását lebegtette meg.
Mint mondta, „országunk erős ütőkártyája a Magyarország mellett más országokat is kiszolgáló Barátság vezeték, és meglehet, hogy történik vele valami”.
A kijelentés mögött húzódó esztelenséget hűen érzékelteti nemcsak az, hogy amennyiben Kijev ezt valóban meglépné, úgy Magyarországon kívül Szlovákia, valamint Csehország is jelentős veszteségeket realizálna, hanem az is, hogy éppen maga az ukrán vezetés is jelentős tranzitbevételektől esne el, ami az eleve gyatra gazdasági helyzetükön csak még tovább rontana.
Aki azt gondolta, hogy e fékevesztett kommunikációt már nemigen lehet tetézni, az sajnos tévedett. Ugyanis az Ukrán Legfelsőbb Tanács elnöke, Ruszlan Sztefancsuk nemrég a védelmébe vette a karcos mondataiért kérdőre vont Zelenszkij elnököt, melynek keretében elmondta: meglátása szerint nem országa elnökének kijelentéseit, hanem a magyar kormány döntéseit figyeli a világ értetlenséggel.
Feltételezhető, hogy ez szolgálhatott táptalajként a legújabb ukrán kirohanásnak, amelyet Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tanácsadója, Mihajlo Podoljak intézett felénk.
Mint azt kifejtette, mivel „Magyarország olajból készült mézeskalácsra váltja az elhunyt ukrán gyerekek lelkeit. […] Az európai család egyetlen problémás országa Magyarország, amely megakadályoz bármilyen reakciót Oroszország rémtetteire Ukrajnában”. Majd hozzá tette, „Budapestnek nem kellene kérkednie a kannibál álláspontjával, mivel az ilyen kijelentéseket nem díjazza a történelem”.
Leszámítva azt, hogy számos tényezőtől függ, hogy a történelem mit díjaz, és mit nem, és hogy Podoljak véleménye e tényezők között bizonyosan nem szerepel, az imént említett ukrán politikusi megnyilvánulások egyvalamit igen pontosan előre jeleznek. Mégpedig azt, hogy Ukrajna jelenlegi diplomáciai törekvései kifejezetten rövid távúak. Ez pedig azt jelenti, hogy a politikai vezetés képtelen most azzal számolni, hogy a jelenlegi konfliktus előbb vagy utóbb, de valahogyan véget fog érni, amely után az újjáépülés jegyében fokozottan szükségük lesz minden uniós tagország gazdasági és politikai partnerségére. Amennyiben Ukrajna hazánkkal kapcsolatban továbbra ilyen agresszíven kommunikál, könnyen előfordulhat, hogy egy olyan diplomáciai zsákutcába lavírozza magát, ahonnan nagyon nehéz lesz kikeverednie.
