Az őrületes hírzajban elvész az igazság. Teljesen lényegtelenné válnak a tények, a közvélekedést az formálja, amit elég hangosan és elég sokan mondanak. Éppen ez történt a magyar vétóval is az Ukrajnának szánt uniós hitel ügyében.
A progresszív média pedig úgy hordta köbe a vétóról szóló hírt, mint a véres kardot: most aztán végképp Putyin csatlósaivá és ezzel együtt a civilizált világ páriáivá váltunk! Szégyen!
Végül azonban kiderült a hazugság. A Telex, a 444, Rácz András és a Facebookon vitézkedő baloldali politikusok kivétel nélkül mind hazudtak.
Varga Mihály pénzügyminiszter nem vétózta meg az Ukrajnának szánt segélyt, ahogyan azt sem, hogy hitelt vegyen fel ennek fedezésére az Európai Unió. Varga Mihály ezt nem is tehette meg, tekintettel arra, hogy a közös hitelfelvétel nem is szerepelt az Ecofin keddi ülésének napirendjén. Tehát erről nem is szavazhattak a résztvevők.
Rácz András független szakértő, aki Pánkotai Lili ügyében is kifejtette elfogulatlan véleményét, tehát vagy hazudott, vagy valamit súlyosan félreérthetett.
A hivatkozott vétó ugyanis nem történt meg, és nem is volt szavazás. Tehát Rácz állítása a magyar külpolitikáról is nettó hazugság.
De nagyvonalúan lépjünk túl ezen. Nem kell fennakadni azon, ha meg nem történt eseményekről írnak veretes véleményeket, publicisztikákat, cikkeket, elemzéseket a honi független szakértők és sajtómunkások.
Ki kell emelni azt is, hogy Magyarország nem magát a segítségnyújtást ellenzi. Sőt! A kormány javaslatot tett arra, hogy hitelfelvétel nélkül, minden ország a költségvetés terhére fizesse ki a rá eső részt.
A hitelfelvétellel kapcsolatban ugyanis Magyarországnak rossz tapasztalatai vannak. A közös eladósodással kapcsolatban pedig még rosszabbak.
Ne feledjük, Magyarország belement abba is, hogy közös hitelfelvétellel jusson újjáépítési forrásokhoz az Európai Unió, aminek az lett a vége, hogy bár a törlesztést közösen vállaljuk, a hazának járó részt Brüsszel teljességgel törvénytelen módon visszatartja.

Nemrégiben Bencsik Gábor publicista fogalmazta meg találóan a legfőbb magyar aggályokat a közös hitelfelvétel kapcsán. Bencsik szerint az ügy vége az lenne, hogy Magyarország „a hiteltörlesztésen keresztül úgy válik Ukrajna támogatójává, hogy közben továbbra is Ukrajna ellenségének és Oroszország támogatójának lesz beállítva. Ezért Magyarország a támogatás rá eső részét közvetlenül kívánja átutalni, hogy legyen mindenki számára világos a támogatás ténye”.
És valóban. Miközben segélyekkel, különböző célzott programokkal segítjük Ukrajnát, hozzájárulunk az ukrán gabona piacra juttatásához, hazánkat mégis úgy állítják be a nyugati és ukrajnai közvélemény előtt, mint az Oroszország utáni leggaládabb ellenséget. Itthon ezt a munkát végzi el a 444–Telex–24.hu-tengely.
Így nem elítélhető a kormány azon szándéka, hogy az egymillió ukrán menekült ellátása, a számolatlan mennyiségben utalt segély után egyértelművé tegyük, ki mennyivel járul hozzá Ukrajna megsegítéséhez.
Nos, a nyílt lapokkal való kártyázást nem igazán támogatja a honi baloldali nyilvánosság. Csak és kizárólag erről szólt a tegnapi álhírgyártás.