Ma megint megbukott az Orbán: a Fidesz történelmi lehetőséget szalasztott el, kudarc az államadósság elleni harc!

Mi ez? Újságírói ráolvasás, verbális vudubaba? Megfeneklett a magyar gyorsnaszád, nincs egymillió új munkahely! Azt is eláruljuk, mik voltak azok a történelmi lehetőségek, melyeket a Fidesz nap mint nap elszalasztott, és az MSZP-SZDSZ biztosan jobban kezelt volna. Kedvenc idézeteink 2011-től napjainkig!

Mondhatnánk, hogy legyünk nagyvonalúak, tűrjük örökkön örökké a rágalmakat. De nem tesszük, mert igenis szembesíteni kell a kártékony balliberális sajtót és főnökeiket mindazzal a szemétséggel, amit 2010 óta kapunk.

Pláne, hogy még igazuk sincs.

Nemcsak sima, megszokott hazugságokról van szó, hanem már-már fekete mágiába hajló, szuggesztív kinyilatkoztatásokról, ahol a véleményt és a vágyat tényként próbálják megtörténtté (hírré) nyilvánítani. Mindezt a kormánypárti politikusok szavainak kiforgatásával tetézve. SZAKMA!

Miről is van szó? Verbális-lélektani hadviselés, hátha egyszer bejön.

Nézzünk egy példát!

Megbukott az államadósság elleni harc

  • 2011: MSZP – Varga Mihály nyilatkozatával az államadósság elleni harc megbukott
  • 2013: Index – Már a kormánytagok is feladták az államadósság elleni harcot
  • 2013: 168 Óra – Óriási bukta az államadósság elleni harc
  • 2014: Portfolio.hu – Senkit nem érdekel az államadósság elleni harc
  • 2014: Schiffer András – A Fidesz nem tartotta be választási ígéreteit, megbukott az államadósság elleni harc

Láthatjuk, hogy a kormányzást 2010-ben átvevő Fidesz–KDNP milyen kedves támogatást kapott az ellenzéktől. Folyamatosan, az első pillanattól kezdve azt szuggerálták, hogy minden megbukott. 

Persze a valóság ezzel szemben az, hogy Orbánék vérprofi munkát végeztek: 2011 óta folyamatos csökkenést látunk az adósság tekintetében mind a GDP arányában, mind a devizakitettség terén. A fejlődést csak a teljes világot felforgató koronavírus akasztotta meg,  azóta azonban megint javulunk.

 

kapcsolódó

Megbukott az egymillió új munkahely álma

  • 2011: Chikán Attila – Matolcsy gazdaságpolitikája tankönyvszerűen megvalósíthatatlan
Egymillió új munkahely tíz év alatt. (...) Ezt nem lehet megcsinálni. Különösképpen nem lehet megcsinálni azzal az intézkedéssorozattal, amellyel a kormány ennek nekiindult (...) A munkaerőpiac ennek az egyik vetülete: nem lehet foglalkoztatás-bővülést csinálni, munkahelyeket tömegével teremteni parancsszóra. /Chikán Attila, 2011/
  • 2013: Index – Az Index egymilliómunkahely-számlálója majdnem kétszázezres mínuszban van, sosem zuhant akkorát egy hónap alatt, mint most
  • 2014: Együtt-PM – Orbán nem tartotta be a munkahely-teremtési ígéretét
  • 2016: Portfolio.hu – Álom marad Orbán egymillió új munkahelye
  • 2017: Index – Orbán csak összehozza az egymillió új munkahelyet?
  • 2019: G7 – Szinte biztosan nem teljesül az egymillió új munkahelyről szóló ígéret

És aztán megérkeztünk: az utóbbi pár évben fanyalogva közlik odaát, hogy nem lett meg az egymillió, csupán 800 ezret sikerült összehozni. Óriási, Elképesztő Bukás, hiszen csak ennyivel dolgoznak többen 2010-hez képest. Hát igen, egy dolgot azonban kifelejtenek: ez pedig az erre rájövő, körülbelül 250 ezer betöltetlen álláshely...

Akkor most nézzünk egy kicsit haladóbb témakört!

Történelmi lehetőséget szalasztott el a Fidesz

Az ellenzék kedvenc toposza, de komolyan. Biztos nagyon okosnak gondolják magukat. A gondok akkor kezdődnek, amikor rákérdezünk: mégis melyek azok a bizonyos elszalasztott lehetőségek, és az MSZP–SZDSZ hogyan csinálta (volna) ezt jobban?

  • Molnár Zsolt, MSZP: Történelmi lehetőséget szalasztott el Orbán Viktor és a Fidesz, hiszen a vírussal szembeni védekezés során páratlan nemzeti összefogás jöhetett volna létre

  • Jelen: Orbán történelmi esélyt szalasztott el
  • Mellár Tamás: A Fidesz leszálló ágban van, történelmi lehetőséget szalasztott el
  • Inotai András, Népszava: Ritkán adódó történelmi lehetőséget szalasztott el az országot kormányzó elit a több ezer milliárd forint elherdálásával
  • Lukácsi Katalin: Történelmi lehetőséget szalasztott el Orbán Viktor, amikor a 2010-től kezdődő kétharmados kormányzását nem az ország felemelésére, hanem saját hatalmának körbebástyázásra fordította
  • Fodor Gábor: Orbán Viktor történelmi lehetőséget szalasztott el azzal, hogy a harcot és a „labancozást" választotta az államférfihoz méltó konszenzuskeresés helyett
  • Gyöngyösi Márton, Jobbik: Történelmi lehetőséget szalasztott el a kormány, hogy a britekkel közösen nem tárgyalta újra az EU-csatlakozás feltételeit
  • Kolosi Tamás, Portfolio.hu: Az Orbán-kormány a kétharmados többségével történelmi lehetőséget szalasztott el azzal, hogy nem hajtott végre nagy strukturális reformokat

Kezdjük kicsit érezni és élvezni, ugye? Volt ám még ilyen!

Megfeneklett a magyar gyorsnaszád

  • 2011: Varánusz – A kormány gyorsnaszádja unortodox módon búvárharanggá változott, egy darab vas sebességével merült lefelé, Kapitánya pedig pánikrohamot kapva tapogatózik az iszapban az elveszett hitelességét kutatva egyre.
  • 2011: HVG – Viharkabát a gyorsnaszádra
  • 2011: HVG – Unortodox gyorsnaszád az IMF-kikötöben?
  • 2012: Portfolio.hu – Össztűz alá került a magyar gyorsnaszád
  • 2012: Ténytár – Süllyed a gyorsnaszád – recesszióban a gazdaság
  • 2015: Népszabadság – A Magyarország nevű gyorsnaszádon a Magyar Nemzeti Bank (MNB), illetve jelenlegi elnöke, Matolcsy György legfeljebb kazánfűtő lehet, nem a navigátor
  • 2015: Népszabadság – Nem hasítja a vizet a fürge kis gyorsnaszád, a négyek bandája miatt nem tud beteljesülni az egyébként csodálatos tündérmese
  • 2016: Átlátszó.hu – Hiába tankolja pénzzel Brüsszel, megfeneklett a magyar gyorsnaszád

Aztán persze megint mi az igazság? A rengeteg elszalasztott, történelmi lehetőség és a Matolcsyékon teli szájjal röhögő független újságírók ellenére is rekordokat döntögetnek mostanra a magyar gazdasági mutatók. A növekedést úgy tudtuk javítani, hogy eközben a másik oldalon az államháztartási hiány és az államadósság sem szállt el  (na és ezt vesd össze 2000-es évek szocialista sikereivel).

Milyen lett volna, ha Orbánék nem szalasztják el a történelmi lehetőségeket?

Az MSZP és az SZDSZ igazán megérdemelne újabb pár ciklust,  most már biztosan jobban csinálnák!

A magyar fociválogatott kellemetlen vereségein túl lassan már tényleg csak a szexbotrányokban reménykedhetnek az ellenzéki oldalon... De hát nincs mitől tartani, hiszen

Orbán is megbukott...

  • 2011: Mellár Tamás – Megbukott az Orbán-kormány gazdaságpolitikája
  • 2013: Bajnai Gordon – Orbán Viktor már megbukott
  • 2015: Lakner Zoltán – Orbán megbukott, de még sokáig marad
  • 2017: Vona Gábor – Orbán emberileg megbukott
  • 2020: DK – Az Orbán-kormány gazdaságpolitikája megbukott!
  • 2020: MSZP – Orbán Viktor megbukott, nem tudott államférfivá válni
  • 2021: Szabó Tímea – Orbán Viktor a saját mércéje szerint is megbukott
  • 2021: Momentum – Orbán szabadságharca megbukott!