Az európai kultúra, és művészet hagyományai miatt az Amerikából exportált ideológiák nem ugyanúgy működnek az öreg kontinensen, mint a tengerentúlon. Az ideológiai festékanyag nem ugyan úgy fog a két típusú vásznon.
Pedig a nagy hollywoodi producerek, és filmgyártók mindent megtesznek annak érdekében, hogy az átüssön, átjöjjön, mi is magunkénak érezzük az Amerikát nyomasztó problémákat. Nem az a céljuk, hogy empatikusabbá váljunk, hanem az, hogy az ügyeiket magunkhoz közelinek érezzük, és azokat úgy kezeljük, mintha a mieink is lennének. Ennyit elöljáróban a Lupin című Netflixes sorozatról, amit a napokban néztem meg.
Arsene Lupin, a legendás francia úri mestertolvaj története sokaknak ismerős lehet. Jellegzetes francia kalandregény, korábban rengeteg filmes adaptációja jelent meg. Lupin az urbánus világ hőse, egy párizsi Rózsa Sándor. Mint ismert, Lupint sem kerülhette el a végzete, hiszen a tengerentúli filmesek a liberális propaganda szolgálatába állították az alakját.
Hogy a XXI. században is érvényes maradjon a személye, homoszexuálissá, feketévé vagy valamilyen más típusú kisebbség tagjává kellett válnia. A történeteink újraértelmezése egyébként már évtizedek óta gőzerővel zajlik.
A BLM és a Woke mozgalom üzeneteit már jó ideje át akarják adni az európai fogyasztóknak is. Bármi áron és nem is teljesen eredménytelenül. Lupin csak egy a sorból.
Lassan teljesen megszokjuk a fekete Robin Hoodokat és Arthur királyokat. Az amerikai hősök hanyatlása már korábban elkezdődött, az amerikai filmipar boldogabb és igazságosabb jövő felé tartó nagy menetelése jelenleg ott tart, hogy az új Supermanben Clakr Kent és Lois Lane fia meleg. A srác összejön a japán barátjával, nem mellesleg pedig a globális felmelegedés hatásai ellen küzd, illetve tiltakozik a menekültek kitoloncolása ellen. A Hellraiser Pinheadjét pedig egy transzszexuális nő alakítja a következő feldolgozásban.
Az a világ már leáldozott, amikor Superman és Pókember a kommunisták ellen küzdöttek.
Az új Lupin sorozat egyetlen mentséget tud felhozni azzal a bűnnel szemben, hogy egy francia mesébe amerikai társadalmi konfliktusokat erőszakoltak bele. Ez pedig az, hogy Arsene Lupint nem egy fekete színész játssza, ilyen formában nem erőszakolták meg az eredeti történetet.
Az úri betörő világban ugyanis nem lett volna helye annak a társadalmi üzenetnek, ami zavaró mellékzörejként végigkíséri a sorozat részeit.
Az alkotók cselesen úgy tettek egy fekete színészt főszerepbe, hogy Arsene Lupin alakja ne sérüljön. A széria ugyanis egy olyan fekete fiatalemberről szól, aki nagy rajongója az egykori mestertolvajnak, kifinomultság és műveltség tekintetében pedig méltó utódja a mesternek.
Assan Diop, afrikai bevándorlók gyermeke, pontosabban az édesapja egyedül neveli a kamasz fiút Párizsban. Az apa azonban koholt vádak alapján börtönbüntetés kap, majd a szégyen miatt öngyilkos lesz. Assan nevelőintézetbe kerül, azonban egy bőkezű, ismeretlen támogatónak köszönhetően egy elitiskolában fejezheti be a tanulmányait. Élete célja, hogy megbosszulja az apja halálát. A célpontja Hubert Pellegrin, a multimilliomos főgonosz.
Assan bőre korom fekete, belül azonban hófehér. Sem a viselkedésében, öltözködésében, gesztusaiban a szociális környezetében nincs semmilyen fekás vonal. Igazából az exfelesége és a legjobb barátja is fehérek. Lehet, hogy Assan kerüli a párizsi fekete közösség közelségét, mert előítéletei vannak?
Nem lenne csoda, hiszen egy elitiskolában végzett, biztosan ott ragadt rá a rasszizmus. Legalábbis a film üzenete szerint ennek így kellene lennie, mert a fehér társadalom nagyobb része azért rasszista.
A sorozat minden igyekezete ellenére sem tudta átadni a nézőknek, hogy a feketék kibírhatatlan szenvedések közepette élnek Franciaországban. A legtöbb európainak a párizsi fekákról nem az jut eszébe, hogy el vannak nyomva, hanem sokkal inkább az, hogy autókat gyújtanak fel a külvárosokban.
A sorozat egyébként nem unalmas, a történetfűzés jellegzetesen franciás. Ezért a sokadik rész után már több szálon követhetjük az eseményeket, megismerjük a karakterek teljes történetét. Kicsit már le van butítva az agyunk a részletes történetmeséléshez. Egy amerikai filmben minden sokkal egyértelműbb.
Időközben többször eszembe jutott, hogy lesznek-e az utca szélén álló sárgamellényes tüntetők. Ha ez a film ugyanis egy cseppet is törekszik arra, hogy a francia társadalmat feszítő problémákkal foglalkozzon, akkor reagálnia kellene a szegénységre, a munkanélküliségre.
Az egyetlen jelenet, ami kicsit utal a jelenlegi francia közállapotokra, az egy újságírónőhöz kötődik:
A nagytőke elhallgattatott.
Zseniális! Bár hangosan felnevettem, ennek ellenére a szomorú valóság az, hogy Franciaország, most tényleg ilyen.
Ha már a rasszizmust mindenképpen meg kellett jeleníteni a filmben, érdemes lenne bemutatni a külvárosokban tomboló afrikai és közel-keleti bevándorlók alkotta Franciaországot.
Illetve az alkotók saját magukat is vizsgálat alá vonhatták volna ebből a szemszögből, tekintettel arra, hogy a film hűen tükrözi vissza a nyugat-európaiaknak a kelet-európaiakkal szembeni előítéleteit.
Assan a börtönben főleg fehérekkel együtt ült, több börtönlakó is azonosíthatóan szláv figura. Senki nem érezte volna túlzásnak, ha a filmes börtön minden lakóját afrikai játszotta volna, a valósághoz sokkal közelebb lett volna.
Az, hogy a sitt sötétlelkű ura Bogdan, az nettó rasszizmus. A románok ugyanis nem erőszakos bűncselekményekben utaznak, hanem legfeljebb koldulásban.
A karakterek kidolgozása, a történetmesélés sajátságos mivolta azonban nagyon franciás. Ha nem nyírták volna ki a történetet ezzel az erőltetett faji problémával, akkor a nyugdíjas korúak egyik kedvenc sorozata lehetne.
Mert azt ne feledjük el, hogy egy francia filmről beszélünk, minden művészi értéke ellenére is csöpög belőle a nyál és az érzelem.
