Letartóztatták a Trump-párti sztárújságírót, mert birizgálta a davosi Világgazdasági Fórum titkait

Jack Posobiec története teljes mértékben aláássa a nyugati jogállamról szóló dajkamesék hitelességét. A fősodratú progresszív média mélyen hallgat a sztoriról, mi azonban bemutatjuk, mi is történt Davosban.

Jack Posobiec amerikai konzervatív újságírót a svájci rendőrség egyenruhásai letartóztatták, miközben a Davosban minden évben megrendezett Világgazdasági Fórumról tudósított.

A svájci hatóságok megtagadták, hogy a sajtónak megindokolják a rendőri fellépést. Sőt, az egyik jelen lévő riportert és operatőrét arra is megkérték, hogy ne filmezzék a rendőrségi akciót, illetve töröljék az addig készült felvételeket.

Kérdéses ugyan, hogy a rendőrség kérheti-e a bizonyítékok törlését, miközben egy feltételezhetően jogellenes vagy minimum indokolatlan rendőri beavatkozásról tanúskodnak a felvételek. A válaszra azonban még jó ideig várni kell, legalább  addig, amíg kiderül, hogy a munkájukat végző újságírókat milyen alapon vegzálták a svájci egyenruhások.

Egyébként Posobiec szabadulása után a The Post Millennialnak nyilatkozva elmondta, hogy a rendőrség azzal indokolta neki a letartóztatását, hogy „gyanúsnak” tűnt, miközben a WEF-székház (World Economic Forum) bejáratánál forgatott a csapatával. Elmondta azt is, hogy arról faggatták a nyomozók, hogy mit keres a környéken, illetve a munkahelye felől is érdeklődtek.

A rendőrségi magyarázat hitelességét némileg kétségbe vonja, hogy a svájci rendőröknek Posibiec már korábban átadta az iratait ellenőrzésre, a hatóságok így pontosan tisztában voltak vele, hogy kiről van szó, és milyen minőségében van a helyszínen.

Az sem tűnik teljesen tisztességesnek és jogkövető magatartásnak, hogy a rendőri eljárás közben megpróbálták Posobiect különválasztani a munkatársaitól, miközben a WEF-székháznál készült felvételek átadását követelték az újságírótól.

Szabadulása után az újságíró üzent Klaus Schwabnak, a Világgazdasági Forum alapító-igazgatójának is: „Mr. Schwab, nem megyünk sehova”.

Forrás: Wikipédia

De mégis ki az a Jack Posobiec? Népszerű konzervatív újságíró, politikai aktivista, televíziós tudósító, műsorvezető, Donald Trump támogatója. Twitteren majdnem 2 millió követője van, videós és írott anyagai egyaránt nagy érdeklődésre tartanak számot Amerikában és az egész nyugati világban. Politikai alkatáról sokat elmond az, hogy 2010 és 2017 között az Egyesült Államok haditengerészeténél szolgált.
Mi az a Világgazdasági Fórum? A Wikipédiát idézve: „A Világgazdasági Fórum egy nonprofit, nem kormányzati nemzetközi szervezet. A Világgazdasági Fórum célja, hogy a világ állapotát a befolyásos vezetők globális, regionális és iparági vitáin keresztül javítsa.” Pontosabban rossz megjelenésű közgazdászok, politikusok, a kőgazdagok kőgazdagjai összeülnek Svájcban, hogy megállapodjanak arról, mit kellene másképp csinálniuk az átlagembereknek annak érdekében, hogy jobb legyen a világ.

Posobiecet gyakran vádolják azzal, hogy összeesküvés-elméleteket (amelyek gyakran beigazolódnak) gyárt és közvetít a felületein. Videós anyagai azonban sokakat elérnek, és az amerikai társadalom jelentős része hiteles tudósítóként tekint a fiatal konzervatív kommentátorra.

A svájci hatóságok így azoknak a millióknak sértették meg a szabad tájékozódáshoz való jogát, akik éppen Posobiec beszámolóira várnak a Világgazdasági Fórumról.

Nem meglepő, de a jobboldali újságíró hatósági zaklatása nem érte el a progresszívek ingerküszöbét. Sem a 444, sem a hasonszőrű bűntársai nem közöltek tényfeltáró cikket arról, hogy Svájcban rendőrállam épül, miután újságírókat tartóztatnak le azok politikai véleménye miatt.

Mintha az egész ügy meg sem történt volna. A törvénysértés kizárólag akkor érdekes egyes „független” portálok számára, ha az áldozat legalább valamilyen LMBTQ-identitásúként azonosítja magát. Vagy mondjuk egy aktuálisan divatos áldozati csoport tagja.

A Posobieccel történtekről azért is hallgat a fősodratú progresszív média, mivel letartóztatásának története aláássa a nyugati jogállamról szóló dajkamesék hitelességét, illetve felhívja a figyelmet a konzervatív újságíró munkájára.

Posobiec ugyanis előszeretettel foglalkozik kényes politikai kérdésekkel, Biden Hunter korrupciós ügyeitől elkezdve a hamisított amerikai levélszavazatokon át egészen a demokratákat érintő szexuális és pénzügyi botrányokig.