Úgy tűnik, a kulturális gyarmatosítás lendülete egy gazdasági világválság és egy elhúzódó, ráadásul további eszkalálódással is fenyegető közép-kelet-európai háború ellenére sem csökken.
A woke-terror továbbra is szó szerint „térdre kényszeríti” a világ élsportolóinak többségét.
Természetesen ahogy minden más „nemes ügynél”, itt is érvényesül a kettős mérce: 2021 szeptemberében a magyar válogatott Anglia ellen lépett pályára, ahol a rasszista futballhuliganizmus bölcsőjének is nevezhető szigetország játékosait sajtóértesülések szerint sértő, rasszista inzultusok érték. A legsúlyosabb vétség az volt, hogy a magyar szurkolók kifütyülték a mérkőzés elején szertartásosan térdeplő vendégjátékosokat.
Nem meglepő módon a focimaffia FIFA lecsapott, és zárt kapus mérkőzést írt elő, ahol harmincezer gyerek jelenlétében arattunk történelmi győzelmet az angol válogatott felett.

A vendégcsapat azonban ismét nem fért a bőrébe: újfent egy emberként estek térdre a mérkőzés előtt (ráadásul a csapatkapitány még tovább ment a provokációban: LMBTQ-karszalagban lépett pályára) ezzel jelezve, őket nem érdekli, hogy nekünk semmi közünk a gyarmatosítók szégyenteljes örökségéhez. A több tízezer magyar a kissrác azonban láthatóan nem tudott azonosulni a futballhoz és versenyszellemhez teljesen méltatlan rituáléhoz, és kifütyülték a térdre ereszkedő játékosokat. A másnapi sporthírek – különösen Angliában – nem is az idegenben elszenvedett vereségükkel, hanem a „rasszista gyermekek” füttykoncertjével voltak tele. Egyes véleményformálók nem zárják ki, hogy az angol csapat sportteljesítményére érdemi hatással volt az ifjú magyar szurkoló-utánpótlás gesztusa is.

Némi malíciával akár azt is állíthatnánk, hogy az angolok besz*rtak a magyar gyerekektől. Szerencsére azonban mi jóindulatúak vagyunk, és a győzelmünket elsősorban Szoboszlai góljának tulajdonítjuk.

Bár kétségtelenül abszurd gondolat harmincezer gyerkőcöt (és velük együtt egy egész országot) fajgyűlölőnek minősíteni, a Kontra elhatározta, hogy töredelmes vallomást tesz. Sőt, felfedjük a sötét titkokat: hogyan is neveltünk ki kevesebb mint fél év alatt a semmiből több tízezer kiskorú náczipalántát.
Először is rögzítenünk kell: bár a magyar futballrajongók tradicionálisan gyűlölnek mindenkit, aki nem pont ugyanolyan, mint ők, kormányzati segítség nélkül a rasszista gyerekek szülei nem lettek volna képesek erre a rémséges gaztettre.
Igen, az Olvasó jól tippelt.
A bűnös ismét Orbán.
A Puskás Aréna alatt létrehozott, kormányzati pénzből működtetett, titkos laboratóriumokban NER-pszichológusok dolgoztak az elmúlt hónapokban éjt nappallá téve egy átnevelőprogram keretében, hogy az ártatlan gyerekekből megátalkodott, rasszista, homofób futballhuligánokat kreáljanak.
Ezek fiúk és lányok talán maguk is azt hitték, hogy a magyar csapat sikerének szurkolnak majd, és egy csodálatos hangulatú sporteseményt néznek meg, de végül az orbáni Magyarország gyűlöletgépezetének vérszomjas droidjaivá váltak. Így akarta a Fidesz megüzenni a világ normálisabb felének: mindenkit gyűlölünk, főleg a színes bőrűeket és a melegeket!
És hogy milyen módszerekkel történt ez a rasszista agymosás?
Megszereztük a gonosz emberkísérlet titkait tartalmazó leírásokat, amelyekből most Olvasóink kedvéért hátborzongató részleteket közlünk:
- Bátorítsd a gyerekeket, hogy vállalják fel a véleményüket! A 21. századi Európában elméletileg a szólásszabadság az egyik alapérték. Ezzel gátlástalanul vissza kell élni! Magyarázzuk el a kiskorú szurkolóknak, hogy minden színes bőrű gonosz, ezért a nyakára kell térdepelni! Ezt jelképezi ugyanis a meccs előtti térdeplés! Nem azért fütyüljük ki a térdre ereszkedő sportolókat, mert férfiatlan és sportemberhez méltatlan gesztus, hanem azért, mert odaképzeljük a térdük alá a fekete férfi torkát, és halálát kívánjuk. Az most mindegy, hogy ugyanezek a srácok lelkesen megtapsolják majd Negót, a magyar válogatott oszlopos tagját: ez csak figyelemelterelés!
- A futballmérkőzések köztudottan a színházhoz és a komolyzenei hangversenyhez hasonló magatartási normák szerint zajló formális rendezvények, ahol az érzelmeinknek legfeljebb egy konszolidált tapssal adunk hangot. Eleve mindenkitől elvárják, hogy semleges legyen, de ebbe a gyönyörű tradícióba – amit amúgy az angolok otthon nagyon fegyelmezetten követnek, mindenféle kirekesztő vagy rasszista megnyilvánulás nélkül végigülve a mérkőzéseket – most aljasul belerondítunk! Vegyük rá az ifjakat, hogy szégyentelenül elköteleződjenek saját országuk csapata mellett, és nemtelen, barbár módszerekkel juttassák ezt kifejezésre – akár bekiabálással vagy fütyüléssel is. Az ellenség ettől majd megzavarodik, érzelmileg összeomlik, és végül kapitulál.
- Nagyon fontos elmagyarázni a gyerekeknek, hogy a válogatottak mérkőzésein nemcsak az adott találkozó eredménye és a két nemzet büszkesége a tét, de minden néző egy kicsit a feketék elnyomására is gondol közben. Pont erre való a térdeplés: ha valaki elmulasztaná a morális kötelességét, legalább tizenegy ember emlékezteti a kötelező bűntudatra. Ezt a szentséget most meggyalázzuk, és a gyerekeknek csak annyit mondunk: mi sem értjük, miért térdepelnek, szerintünk hülyeség, de megtiltani nem lehet nekik. Ebből mindenki érteni fogja, mennyire visszasírják a magyarok a rabszolgaság intézményét, és milyen mélyen egyetértünk az Egyesült Államokban tapasztalható rendőri túlkapásokkal. A fütyüléssel kicsit felidézzük Tamás bátya kunyhóját is. Kár, hogy a régi jó dolgokból nem maradt semmi!