Az Egyesült Államokban vérre menő viták folynak arról, hogy ki a jelenkor legnagyobb sportegyénisége. Az amerikai sportok világszintű térhódítása a 80-as évek végétől előrevetítette, hogy immáron nem csak focisták jöhetnek szóba ezeken a diskurzusokon. Az NFL kinevelte Tom Brady-t, az MLB Derek Jetert, az NHL pedig Wayne Gretzky-t. Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy róluk, mi európaiak valószínűleg csak említés szintjén hallhattunk volna, ha nincs egy bizonyos Michael Jordan.
Rá ugyanis már az egyetemről kikerülve felfigyeltek a sportmarketingesek és nem csak kimagasló tehetsége okán vált nemzetközi ikonná. Minden idők legjobb kosárlabdázójává nőtte ki magát, emellett sikeres vállalkozásai, szponzori szerződései miatt a 90-es évek közepére nem volt szinte ember a világon, aki ne hallotta volna a nevét. Ha ő nincs, valószínűleg sem az NFL, sem az NHL, sem pedig az NBA nem indul el világhódító útjára, így a mai nap leghíresebb amerikai szupersztárja, LeBron James sem tart ott, ahol.
Az Észak-Amerikai kontinens ma élő, legnagyobb hatással bíró sportolója ugyanis olyan befolyással rendelkezik sportsikerei nyomán, amilyennel jelenleg más A-kategóriás hírességek nem. Emberek milliói figyelik, milyen zenét hallgat, milyen ruhákat hord, milyen előadókkal barátkozik, vagy éppen milyen közéleti témákban foglal állást. Mert bizony állást foglal, méghozzá elég gyakran, ellentétben az emiatt gyakran bírált Jordannel, akit legtöbbször azért vesznek elő kritizálói, mert nem emel szót a feketéket ért agresszió, vagy az általuk rendszerszintűnek vélt rasszizmus ellen. Pedig, ha valaki, Jordan igazán közelről tapasztalhatta meg, milyen a feketéket ért erőszak: édesapját 1993-ban a saját autójában szunyókálva egyszerűen lelőtték, hogy autóját ellophassák.
A világméretű antirasszista megmozdulásokat okozó George Floyd-ügy ítélethirdetésének estéjén történtek miatt amúgy is paprikás hangulat uralta az amerikai fekete közösségeket, de a lövöldözés csak olaj volt a tűzre. A rendőröket lakossági bejelentés miatt egy Colombus-i házhoz riasztották, ahol a kamerák szerint egy utcai verekedés torkollt súlyosabb erőszakba. Ennek eredményeképp a 16 éves Ma'Khia Bryant-öt 4 lövéssel kellett a földre vinni. A lánynál jól láthatóan kés volt és egy rózsaszín ruhában levő másik lányt próbált vele megszúrni. Bryant-öt a helyszínen újraélesztették, de a kórházban belehalt sérüléseibe. Mivel Bryant fekete, az őt lelövő rendőr pedig történetesen fehér, máris elindultak az ügy rasszista mivoltáról szóló hangzatos kampányok a közösségi médiában, valamint azonnal tüntetések szerveződtek országszerte.
LeBron James pedig nemes egyszerűséggel Twitteren kiposztolta a rendőr fényképét a következő megjegyzéssel: „You’re next” vagyis „Te vagy a következő”, utalva Derek Chauvinra, a George Floyd-ügy miatt időközben minden vádpont alapján bűnösnek talált rendőrre.
Szóval ott tartunk, hogy ünnepelt szupersztárként, gyerekek követendő példájaként James odáig merészkedett, hogy egyszerűen megfenyegetett egy munkáját végző rendőrt. Szavai után a legnagyobb rendőri szakszervezet mellett szenátorok fejezték ki nemtetszésüket a sportoló bejegyzését illetően, mert szerintük az erőszakra buzdít. Ennek hatására James törölte bejegyzését.
James, aki maga is nagy szabadságharcos, gondoljunk csak a többnyire a feketék helyzetére reflektáló „The Shop” című beszélgetős műsorára vagy a Black Lives Matter mozgalmat támogató kampányára. Természetesen nem bűn kiállni az általunk nagyra értékelt célok, közösségek mellett, azonban a határvonalat illik meghúzni egy bizonyos ponton. Ugyanis ahogy azt a liberálisok gyakran elkövetik, egyszerűen átesnek a ló túlsó oldalára demagóg jóemberkedésük közepette. Meddig ér az a vonal, amettől még azt mondhatjuk, hogy a BLM mozgalom, vagy az amerikai celebritások közösségi médiaszereplése nem rasszizmus?
