Újra áll a bál, a hisztit természetesen megint túlpörögték a libsik. A perpatvar apropóját a nemrégiben elfogadott, úgynevezett pedofiltörvény adta, ami szerintük összemossa a gyermekeket ért szexuális erőszakot a homoszexuálisokkal.
Ez persze nyilván nem igaz, senki sem kezeli egy platformon a két fogalmat, de ez nem zavarja a most is csak a becsillogásra és a hasonszőrűek vállveregetésére vágyókat.
Valamiért ugyanis az összes exhibicionista celebnek az a késztetése támadt, hogy szivárványos profilképet állítson be magának és hülyeségekkel köpködje tele a közösségi médiát.
Az ilyenkor szokásos siserehad minden tagja előbújt a kövek alól, hogy a szivárvány alatt süttesse a hasát, csakúgy, mint Alföldi Róbert rendező, Lakatos Márk ízlés nélküli stylist, vagy épp Vásárhelyi Mária nyugdíjas magyargyűlölő.
A témában a dehogyis politizáló vagy ellenzéki RTL Klub mellett az HBO de még az USA magyarországi nagykövetsége is meg kellett nyilvánuljon.
Még a szellemi óriás, Fluor Tomi is azt nyilatkozta az RTL híradójának, hogy
A popsztárok és színészek mellett azonban immár a gasztro-bloggerek (!!) is érzik magukban a kraftot, hogy ne csak a „város legjobb hamburgerét” vagy „az ország legfinomabb pizzáját” kóstolgassák, hanem közéleti kérdésekben is véleményt formáljanak.
Így tett most is például az elítélt gazdasági bűnöző, Wossala György lánya, Wossala Rozina, mindig minden témában jártas étteremtulajdonos, gasztro-reality második helyezett, vagy akár említhetnénk a diplomatából lett bennfenteskedő blogger Mautner Zsófiát is.
A közös mindannyiukban azonban az, hogy látszólag semmit nem értenek abból, ami június 16-án elfogadásra került az Országgyűlésben, de hát a kényszerű magamutogatás és a képmutatás nagy úr.
A sötétség pontosan akkora a fejekben, mint a néhány nappal ezelőtti tüntetésen.
Az új törvény ugyanis se nem diszkriminálja az LMBTI embereket, sem pedig bünteti. Tényleg arra kell így felfújni magukat, hogy ezentúl törvényben határoznak meg valamit, ami eddig is volt? Hogy nem kényszerítjük rá különböző szexuális ideológiákat a gyerekeinkre?
Legyenek önmaguk, de a szülő döntse el, hogy mit enged és mit nem! Az iskola is csak olyan tartalmat engedjen megjeleníteni a diákoknak, ami ellenőrzött forrásból érkezik! Történetesen, hogy nem lehet, csak elfogadott szervezetnek szexuális felvilágosítást tartani a gyerekeknek! Emellett pedig homoszexuális vagy transz jellegű tartalmakat 18-as karikával kell ellátni, ami miatt későbbi műsorrendbe kerülnek majd a tévében. Érdemes volt tehát a semmiért teleszemetelni a Kossuth teret újra!