Kurva jó csapatunk van, de a végén sajnos megint a németek "győznek"

Szinte beletörik az ujjam, de le kell írnom: 

• a németek teljesen, végérvényesen meghülyültek – Gulácsi hiába próbált jó pontokat szerezni náluk év elején: a kollektív bűnösség elve él, Orbán Viktor pedig köszöni szépen, hogy aktivizálták a szavazótáborát.

Sokunknak, akiknek a szabad világot, a jólétet és a példaképet évtizedekig az NSZK és Ausztria jelentette, akiknél-akikkel együtt akár éveket is leéltünk, akiket irigyeltünk, mára felismerhetetlenné torzultak: nem Brinkmann professzorok, hanem szivárványos Rüdigerek. Vagy végig ilyenek voltak, ezek ugyanazok?

Jöhetnék persze a szokásos dumával, hogy „csak a politikusok keltik a feszültséget”, de ez nem igaz. Német ismerőseim nagy és hangos része nyíltan, büszkén hirdeti a szélsőbalos nézeteket, és most a meccs előtt is hatalmas magabiztossággal diktátorozta Orbánt, követelte a szivárványos  Allianz Arenát... és háborodott fel, hogy egy német-magyar meccsre orosz bírót küldenek (legalább ebben egyetértettünk akkor – bár mi a bíró személye és rossz 2016-os emlékeink miatt fortyogtunk).

• 12 ezer kiosztott szivárványos zászlócska, teljes letámadás a médiában és Európa-szerte, hányadék módon átpolitizált futballmérkőzés hivatalos szinten is.

Most komolyan, fordítva mikor láthattunk mi utoljára ilyet? Sekélyes tudásom szerint még a kádári Magyarországon se próbáltunk ilyen módszerekkel borsot törni az ellenfelek orra alá, de még az örök ellenség románoknak, szlovákoknak sem, legfeljebb szurkolói szinten. Az bele is fér. De hogy mondjuk Tarlós lobogóztatta volna fel Budapestet székely zászlókkal egy magyar-román meccs idejére? Nem tudok ilyenről. Gyors szerkesztőségi egyeztetés és a kollektív emlékezet alapján hasonló pszichológiai hadviselés utoljára pont a 30-as, 40-es években volt jellemző, a véletlennek köszönhetően pont szintén a németeknél. 

Persze volt még azóta hasonló: 1954-ben a magyar csapat szállodája elé rezesbandát vezényeltek (pont a németek elleni döntő előtti éjszaka), aztán jött a túszdráma (Fekete Szeptember) az 1972-es müncheni olimpián, szintén Németországban, a fenébe is. Amikor pont nem ők csinálnák, akkor is náluk csinálják.

• Nyíltan kampányoló-petíciózó UEFA-elnök, bajor kormányfő és müncheni polgármester, fellobogózott városháza, kivilágított Olimpiatorony, szivárványos csapatkapitányi karszalag (!), a magyar Himnusz alatt rendbontás, a magyar szurkolókat pedig szivárványos buszokra terelték.

Tök gáz, ezek nem normálisak. ​Nem volt ezek között egy német se, aki szólt volna, hogy lehet, hogy mégse egy labdarúgó mérkőzésre való az ilyesmi? Pont azokat büntetni (Gulácsi), akik a saját szurkolóik többségével szemben is fellépve nekiálltak hirdetni „a család az család”-ot, holott nem kérdezte senki?

Na, de mit is írjunk a meccsről? Már mind leírták úgyis. Hosszú évek óta tartó babonámat szegtem meg, hogy élőben, kivetítőn néztem a meccset – és talán a legjobbkor tettem így, mert nagyon közel volt a müncheni csoda, sőt: ez így is Das Wunder von München volt, korszakos élmény, és a csoport összetétele miatt megkockáztatnám, hogy még a 2016-os szereplést (állítólag megismételhetetlen, egyszeri csoda volt) is felülmúlta a csapat teljesítménye. Mindezt Szoboszlai nélkül!

Ahogy azt várni lehetett, természetesen a képmutató, kétkulacsos ellenzéki politikusok és sajtójuk is próbálja menteni a menthetőt, és a 2016-os recept szerint újra átállt – persze kétség ne férjen ahhoz, hogy nagyon várják már a következő andorrázást.

• Karácsony Gergely: Köszönjük a reményt, köszönjük a küzdést, köszönjük a büszkeséget. Remek csapat. Szép volt, fiúk! 
• Gyurcsány Ferenc: 10/10
• Hadházy Ákos: Köszönjük a válogatottnak, hogy legalább kicsit lemosott abból a mocsokból, amit a magyar kormány ránk kent!
• Fekete-Győr András: 32 év alatt, amióta élek, soha nem láttam ennyire szép magyar focit. Megérdemeltük volna a továbbjutást a halálcsoportból, ami önmagában felfoghatatlan teljesítmény. Ma még az “édes” letargia, holnaptól viszont jöhet a VB-re hangolódás. Köszönjük a felejthetetlen gólokat és élményeket; csak így tovább fiúk! 
• Bede Márton (444): Egy csodálatos meccs másnapja (...), Mindenki döntse el magában, hogy a rendszerváltás előtt mikor játszott utoljára ekkorát a magyar válogatott, mert hogy azóta nem, az biztosi (sic!). Csányi Sándor tegnapi értékelése, hogy a csapat néhány éven belül a világ legjobbjai között lehet, az elhangzás pillanatában őrültségnek tűnt. Talán néhány nap vagy év múlva ismét annak fog tűnni. De most, aki látta ezt a meccset, simán elhiszi.
• Jakab Péter: semmi. Na ő legalább csöndben maradt.

Mivel is reagálhatnánk? Talán ezzel:

Maguk akkor a legundorítóbbak, amikor kedvesek próbálnak lenni.

Végszóként emeljük még ide a Bede által is idézett brit újságírót, Jeremy Cliffe-t (aki szintén nem velünk van, ám legalább korrekt):

Nagyon kényelmetlenül érzem magam attól, hogy sokan a magyar válogatotton bosszulják meg az Orbán-rezsim homofób politikáját. Nem tudjuk, mi a magyar játékosok pártállása. Legalább egy közülük nyilvánosan kritizálta Orbánt. Sok magyar, aki egyébként utálja Orbán Viktort, nézte ezt a meccset és szurkolt a válogatottjának (...) Fantasztikus a sok szivárványos zászló, de az, hogy ezeket a magyar _csapatnak_ mutogatják, nem pedig annak a miniszterelnöknek, aki el sem ment a meccsre, nekem inkább egy ziccer kihagyásának tűnik.