Külföldi szakértők segítik a fővárosi vezetés munkáját - Ha a forgalmi helyzet nem is javul meg, legalább lesz Budapest-Majdan

Egy amerikai szervezet munkatársai tartottak workshopot a budapesti Városházán. De vajon mit keres egy belga, ausztrál, amerikai és Soros pénzzel kitömött szervezet Budapesten, amelynek a fő felvonulási terepe Dél-Amerika és Ukrajna?

Nemrég egy rövid posztban hívtuk fel a figyelmet arra, hogy Kerpel-Fronius Gábor, Budapest momentumos főpolgár-helyettese érdekes és árulkodó bejegyzést osztott meg a Facebookon.

A napokban a Városháza adott otthont az NDI (National Democratic Institute, Nemzeti Demokratikus Intézet) amerikai NGO workshopjának.

„Most, a második közösségi költségvetés utolsó szakaszában célunk, hogy a lehető legtöbb budapesti szavazzon, és így részt vegyen a város jövőjének, fejlődésének meghatározásában!” – írja a helyettes semmittevő.

 

De miféle szervezet az NDI, amelyik segít a közösségi költségvetés – amúgy folyamatában pofonegyszerű – technikai lebonyolításában?

Az NDI küldetése – mármint saját bevallásuk szerint – a fejlődő országokkal együttműködve elősegíteni a demokratikus intézmények hatékony működését. Szép idea! Budapesten a legmegfelelőbb helyen vannak a szervezet szakértői.

A hatékonyság tekintetében ugyanis a budapesti vezetés valóban alapos tréningre szorul, teljesen támogathatónak tűnik tehát az a gondolat, hogy Karácsony Gergely és csapata egy külföldi szervezettől kér segítséget a munkájuk alapszintű ellátásához. Bár előbb eszükbe jutott volna a szakértők bevonása, akkor talán nem használt német járművekkel akarták volna „zöldíteni” a BKV járműparkját.

De legalább három év után beismerték a rátermettlenségüket!

Forrás: Youtube

Internetes keresgélés közben azonban keserűen vettük tudomásul, hogy a főváros élén álló zöld-bolsi csapat valamit megint összekuszált. Az NDI ugyanis nem kifejezetten az a szervezet, amelyre a fővárosnak szüksége lenne.

Az NDI referenciái között nem szerepel a hulladékgazdálkodás, a forgalomszabályozás, zöldterület-fejlesztés.

Gyakorlatilag semmi olyasmit nem tudnak, amire Budapest vezetésének jelenleg szüksége lenne. Az NDI sokkal inkább hasonlítható egy olyan fedőszervezethez, amelyik akkor jelenik meg egy országban, ha ott rossz szándékú emberek zűrzavart akarnak kelteni. De kezdjük az elején!

Az NDI leginkább az amerikai Demokrata Párthoz és a Liberális Internacionáléhoz kötődik, világnézeti irányultsága tekintetében így nem igazán vannak megválaszolatlan kérdések. A szervezet elnöke egy ízig-vérig Clinton-kliens, aki a volt külügyminiszternek köszönhette diplomatakarrierjét.

Ez az összefonódás mindössze azért aggályos, mert az amerikai kongresszus hívta életre a szervezetet az 1980-as évek elején, működésében pedig függetlennek kellene lennie. Egy közpénzzel bánó szervezet, amely külföldön végzi a tevékenységét, nem lehet részrehajló.

Félő ugyanis, hogy a támogatási összegeket olyan módon költik el, hogy a hozzájuk közel álló politikai erőket támogassák. Ez pedig megsérti az Amerika és szövetségesei között fennálló bizalmi viszonyt. Úgy tűnhetne, hogy az amerikai liberálisok törvénytelenül avatkoznának be demokratikus államok belügyeibe.

Ilyen formán az NDI emberei nem erősítenék, hanem rombolnák a demokráciát. Őrület, igaz?

A szervezet nem mellesleg közpénzből működik, így nem biztos, hogy az adott ország polgárai arra szeretnék elkölteni az adójukat, hogy egy amerikai szervezet kormányt buktasson – teljesen véletlenül – teszem azt Közép-Európában.

Tudniillik az NDI az Egyesült Államok Külügyminisztériumán kívül Ausztrália, Dánia és Belgium kormányától is kap anyagi támogatást. Az pedig nem biztos, hogy a belga vagy ausztrál konzervatívok/keresztények azért adóznak, hogy a pénzükből Karácsony Gergely-féle futóbolondokat pumpáljanak fel politikailag.

Meg amúgy is, Belgium és Ausztrália finanszírozná az USA külpolitikai céljainak a megvalósítását? Ugyan!

Az NDI mindezek mellett a National Endowment for Democracytől is kap pénzügyi támogatást, amely… jah, igen, ez is közpénz, ez konkrétan az amerikai adófizetők dollármagja. Amiből persze jut arra is, hogy a sok lelkes és névtelen mikróadományozó mellett Gulyás Marci munkásságát is támogassák.

Az NDI-hez visszatérve, nos a magántőke is megtalálható támogatói hálózatának tagjai között. Már amennyiben a Soros György-féle Nyílt Társadalom Alapítványának bőkezű támogatására úgy tekintünk, mint a filantróp matuzsálem saját pénzére.

Mert Soros György bizony itt is feltűnik, mint csendestárs. Nahát, egy újabb meglepetés!

Forrás: AFP

Az sem mellékes, hogy az amerikai szervezet működési területei között olyan országok sorolhatók fel, mint az 1980-as évek Chiléje, Nicaraguája, illetve Venezuela. A 2000-es évek elejétől pedig megjelentek Ukrajnában is.

Úgy tűnik tehát, hogy Karácsonyék nem sok hasznát veszik az NDI-s fejtágítónak. Hacsak nem polgárháborút akarnak kirobbantani. A jelek ugyanis azt mutatják, hogy a szervezet nem túl sikeres a demokrácia építésében. Ahol megjelent, ott sokkal inkább a zűrzavar lett úrrá, nem pedig a jogállami normarendszer.

A budapesti városházán is biztos jót nevetnek, amikor majd kiderül, hogy félreértés történt. Elvégre Budapest nem Dél-Amerika vagy Ukrajna. Itt nincs szükség a CIA (vagy NDI, tök egyformák ezek) közreműködésére a város működtetésében. Mit tudhat egy CIA-ügynök arról, hogy hogyan kell a Blahán megszüntetni a dugót?