Köszi a szavazatokat: a legváratlanabb helyről tolták meg Orbán Viktor újraválasztási kampányát

Most komolyan: teljesen nyilvánvaló, hogy az egész "meghurcolás" csak egy színjáték, és valójában imádnak minket Brüsszelben meg Luxemburgban. Másfél hónappal a választások előtt egy majdnem elfeledett ügyet így bedobni újra, hát... Annyiszor bejött nekik, most is be fog! Csak kinek, ez a kérdés. Vélemény következik.

a magyar kormány elvesztette az EUrópai unió elleni legfontosabb perét

  • Az Európai Unió Bírósága szerint jogszerűen fogadták el a feltételességi mechanizmust, ami alapján jogállamisági gondok esetén el lehet vonni támogatási pénzeket a kormányoktól.

  • A lengyel és a magyar kormány tavaly indított pert a mechanizmusról szóló rendelet ellen

– írja a 444, és bizony nem halljuk a fanfárokat, meg nem érezzük a győzelmi jelentés hangulatát.

Méghozzá azért nem, mert ezzel megint csak ki járt jól, na ki, és cui prodest?

Hát Orbán Viktor (és persze mindkét ország).

Beugrik erről egyik régi, belsős poénunk, ahol folyamatábrákat rajzolgatunk, hogy tulajdonképpen bármit is csinál ilyenkor az Európai Unió meg a Bíróság, az a végén úgyis Orbán Viktornak lesz jó. Tessék:

A Magyarország elleni ítéletek folyamatábrája
A Magyarország elleni ítéletek folyamatábrája

Igen, pontosan így.

Tapasztalatunk, mi több: rutinunk már van ebben, és valahogy az elmúlt 12 évben annak sose lett az internacionalistákra nézve jó vége, ha nyíltan vagy akár burkoltan is elkezdték a Fidesz vezette kormányt csuklóztatni.

Persze sokan szisszentünk fel régebben, amikor a kormány hirtelen a brüsszelokratákat vagy Sorost nyíltan támadni kezdte akár szóban, akár plakátokon. Ám a Szent Számok és az eredmények valahogy mindig arról tanúskodtak a végén, hogy bizony mi voltunk finnyásak: a szavazók többsége ilyenkor összezár. Ráadásul pont a kormány mellett.

Most komolyan: szerintem direkt csinálják, és a felszínen zajló színjáték ellenére nagyon is szeretik az Európai Unió egyik legstabilabb és legsikeresebb kormányát (vagy kormányait).

Közvetlenül a választások előtt nemhogy megpróbálnák az ügyet elhallgatni (nekünk itt eszünkbe se jutott már, hogy volt ilyen), bámm, erre belökték másfél hónappal április 3-i választások előtt. Egy ilyen döntés nem születik véletlenül, bizonyára volt benne némi tudatosság.

Nem tudok más magyarázatot adni erre, sokadszorra sem.

A Bizottság javaslata alapján a tagállamokat tömörítő Tanács dönthet a mechanizmus alkalmazásáról, számításaink szerint legkorábban az ősz elején.

Ez többet mond ezer szónál. Szóval ráadásul legalább őszig nem történik semmi, meg még utána sem. Ahogy megszokhattuk. Biztos lesz majd 1-2 kőkemény határozat arról, hogy hamarosan döntenek, de most már tényleg. Majd úgy 2026 eleje felé.

Köszönjük a végtelen muníciót, kedves Brüsszel, kedves Strasbourg és kedves Luxemburg!