Korányi Dávid – a mindenhez is értő ifjú titán, az újkori digitális nomád –, aki arról lett ismert, hogy Mihalik Enikő modellhez ment férjül, és valójában csak egy Karácsony tanácsadói közül, és elképzelhető, hogy a havi közel egymilliós városházi bevétel az ő igényeihez képest arra lehet elég neki ott New York egyik elitnegyedében, hogy meglegyen belőle a reggeli "to go" kávé meg némi költőpénz.
Kérdés, hogy mindenképpen magyar adófizetői pénzből kell-e az ilyen brooklyni yuppie-életvitelt finanszírozni, mert azért havi 900 ezer forint szerintünk akkor sem kevés pénz. Nagyon nem.
De nincs mit tenni, Korányi egyszerűen ilyen nagyvonalú: ő ennyire szeretne visszaadni hazájának és a közösségnek! Tisztára, mint Bajnai Gordon, aki egy forintért vállalta anno a miniszterelnökséget, megindító pillanat volt.
kapcsolódó
-
A világhírű maneken politikus férje, aki arról híres, hogy a felesége világhírű
LEAN Six Sigma, piaci alapokra helyeztük a város-távirányítást, várjuk a mikroadományokat
Az mindenesetre már komoly eredménye, hogy csak miatta képesek voltak átírni a tanácsadói szerződést, miszerint távmunkában is elvégezheti Budapest javára ezt az értékes – mit értékes... NÉLKÜLÖZHETETLEN – feladatot. Persze mindenképpen hasznos tevékenységeket végez, hiszen ő tolmácsolt legutóbb is Karácsonynak, méghozzá nem is rosszul.
kapcsolódó
-
Kevés munka, magas fizetés - Karácsony főtanácsadója aranyifjúként éldegél New Yorkban
Havi 900 ezer forintot keres Korányi Dávid, a budapesti városháza egyik legbefolyásosabb szereplője, akinek még az is megadatott, hogy a Nagy Almából távmunka keretében végezhesse el a feladatait. Bajnai Gordon egykori tanácsadója nem szégyenlős, és élve a lehetőséggel belevetette magát az aranyifjak gondtalan életébe. Betekintést engedünk a főpolgármester bizalmasának mindennapjaiba!
Mondjuk azt meg kell hagyni, hogy – örök vesszőparipám – kiváló "legjobb gyakorlat"-okat képes összeszedni nemzetközi tudástárából: ugye tőle jön az a tel-avivi Grammy-esélyes módszer, hogy a városi applikáción keresztül akár közösségi napernyőt (!) is foglalhatunk a strandra, világszám!
Korányi megismerkedése Mihalik Enikővel még mindenképpen ide kívánkozik, mert gyönyörű, romantikus történet:
Én kicsit meghatódtam, mondhatni: a felénél már sírtam!
De most ne erről beszéljünk, vannak ennél sokkal fontosabb, és még kevésbé kitárgyalt dolgok is: ilyen például az a nagyvilági életmód, ami joggal érdekelhet sokakat – azon belül is foglalkozzunk inkább azzal a New York-i ingatlannal, ahol életvitelszerűen tartózkodnak Mihalik Enikővel!
Ez pedig a dzsentrifikációnak (itt akár hipszterifikációt is mondhatunk) köszönhetően már igencsak felkapott brooklyni Berry Street Loft.

Szia Uram, félmilliárdért brooklyni lakás érdekel?
Mihalik Instagram-oldalán egy 24 óráig elérhető sztoriban posztolta ki, hogy költözés előtt állnak és ebből kifolyólag eladóvá vált Brooklynban található lakása. Az ötszobás, egy háló- és fürdőszobás ingatlan Brooklyn felkapott Williamsburg nevű városrészében található, amely a célközönség számára igencsak vonzó drága üzleteinek, hipszterkávézóinak és "designer" éttermeinek köszönhetően.

A hirdetés szerint a lakás 109 négyzetméteren terül el, és közel négyméteres belmagassága még tovább növeli az ott lakó térérzetét. Ahogy a fotókon is látszik, egy tökéletesen felszerelt amerikai konyha és egy hatalmas gardrób is várja a leendő tulajdonost.

Az ebédlőben akár nyolcan is kényelmesen elférnek, a nappaliból csodálatos kilátás nyílik a nagyvárosra, a hálószobában egy óriási franciaágy is bőven elfér, a hatalmas tusolóval felszerelt fürdőt pedig mindenütt márvány borítja.

A Berry Street 55. szám alatt található hatszintes épület egyébként korábban varroda volt, de 2005 óta már lakóingatlanok vannak itt, ahogy 24 órás portaszolgálat, tetőkert és egy lakóknak ingyenesen használható konditerem is beletartozik a vételárba. Nem szar.
Nagy valószínűséggel Mihalik Enikő és Korányi Dávid a kicsi Eva Rose érkezésével egy nagyobb lakásba szeretne költözni New Yorkban, de még az sincs kizárva, hogy a dolgok úgy alakultak, hogy a Karácsony Gergely főpolgármester városdiplomáciai főtanácsadójaként dolgozó férjét Budapestre szólítja a kötelesség, és ezért a magyar fővárosban fognak letelepedni. A modell egyébként nemrég bevallotta, a szülés után ő is depresszióval küzdött, és nagyon sokat sírt, hol örömében, hol szomorúságában – írja a Femina.
Csámcsogjunk még kicsit a konkrét hirdetésen (vigyázat, ingatlanos bullshitelés következik)!
Lépjen be új otthonába, és azonnal tágas beltér fogadja, amely loft-szerű érzést kelt a látogatóban.
Belépve rögtön a grandiózus amerikai konyhába érkezünk, közepén főzőszigettel és egy négyszemélyes reggelizőpulttal. A konyha gépesített: rozsdamentes készülékekkel szerelték fel, mint például egy borhűtő, mosogatógép, gáztűzhely és sütő.

A tágas éléskamrát rozsdamentes ajtókkal és csiszolt nikkel lámpatestekkel látták el. A beépített mosó-szárítógép, amely a hűtőszekrény mellett található, további tárolóhelyekkel rendelkezik a tisztítószerek számára. A konyha mellett található a nappali és az étkező. Az étkezőben kényelmesen elfér egy nyolcszemélyes étkezőasztal.

Élvezze a csendes pillanatokat a nappaliban csodálatos, zavartalan örökpanorámával. A közös helyiséget és a fő hálószobát egy egyedileg gyártott ajtó választja el.

Sétáljon be a fő hálószobába, és egy nyugtató oázist talál, amelyben könnyen elfér egy franciaágy, két éjjeliszekrény és egy tévépolc.

A gardrób-öltöző egyedi mozgatható komódokkal, polcokkal és akasztókkal rendelkezik. Lépjen be az ízléses, tágas fehér márvány fürdőszobába, amelyet teljesen újragondoltak, így hatalmas zuhanyzóval és keretmentes, modern paravánnal rendelkezik.
(Hamarosan jön: javasolt alaprajz, amely két fürdőszobát tartalmaz a jelenlegi egy fürdőszobával szemben). A természetes megvilágítású otthoni iroda egy hatalmas ablakkal rendelkezik, amely a napos, világos közös területre néz. A dolgozósarok eredeti funkcióját tekintve egy második hálószoba, és kényelmesen átalakítható egy "queen size" hálószobává (egy éjjeliszekrény könnyen beépíthető). A "home office" tartalmaz egy kétajtós, mély kialakítású szekrényt is felső tárolóval; és van egy további szekrény is a konyha mellett – a tárolás nem kérdés ebben a lakásban!

Az eredetileg varrodaként működő 55 Berry Street 1910-ben épült, és 2005-ben társasházzá alakították át. 24 órás portaszolgálat, lift, parkosított, közös tetőkert és 2000 négyzetméteres belső edzőterem szolgálja a lakók kényelmét.
Úgy látjuk, az ingatlan még mindig eladó, a meghirdetett ár pedig továbbra is másfélmillió dollár.