Korábban Lázár "feleség-veréséről" készíttetett kutatást, Hann Endre most mégis hitelrontásról beszél az Elk*rtuk kapcsán

A Medián igazgatója azon húzta fel magát, hogy a pénztáraknál jól teljesítő filmben érintették a Gyurcsány-érában betöltött szerepét. Endre bácsi, a jólétben megöregedett, a függetlenségére nagyon büszke balos értelmiségi egyenesen úgy tartja, hogy durva hitelrontás történt. Érdekes módon akkor nem mondott ilyeneket, amikor közvélemény-kutató cégével többek között azt firtatták, elhiszi-e a választó, hogy Lázár János veri a feleségét, agresszívan bánik munkatársaival.

 
Ahhoz képest, hogy Kálomista Gábor (az őszödi beszéd 15. évfordulójára készített) ElkXrtuk című politikai thrillere a fanyalgók szerint egy „ócska propagandatermék”, alaposan felkavarta az ellenzéki pocsolyát.

Egy elvileg senkit nem érdeklő filmet mindenkinek módja van 1-esre osztályozni az IMDB-n, azonban a megtörtént eseményeken alapuló mozi számos, azóta is a baloldali cukros kosár közvetlen közelében sündörgő szereplőnek volt kényelmetlen.

Forrás: AFP
Gyurcsányné Aprev Klára üzenetben fejezte ki nemtetszését, Karácsony Gergely pedig szokásos egyenes gerincű stílusában sietett megerősíteni, hogy ő ott sem volt (nem ez a lehetőség felmentené őt a jelenkori bűnből, hogy kéz a kézben masírozik Gyurcsánnyal).

És megszólalt a Medián vezére, Hann Endre is, akit – bár legfeljebb keresztnevén szólítanak a filmben – egyértelműen be lehet azonosítani.

Azok kedvéért, akik nem látták a filmet >SPOILER<:

kapcsolódó

  • Gyurcsány-mozi: nem rossz, de a jó nem ilyen

    Gyurcsány-mozi: nem rossz, de a jó nem ilyen

    Az Elkxrtuk egy politikai akció-thrillerbe bújtatott, kifejezetten a XXI. századi mozgóképes tartalomfogyasztáson szocializálódott, közélet iránt érdeklődő fiataloknak szánt történelem lecke. Az alkotók nem sajnálták, a szellemi, anyagi erőforrásokat, látszik rajta, hogy "van benne anyag". A magyar nézők egy magyar sztoriról egy amerikai akcióthrillert kapnak, ami hiába látványos, mégsem működik igazán. Megnéztük a filmet és elmeséljük, mit gondolunk róla.

A Gyurcsány-kormány egyik legfontosabb stratégiai szövetségesének tekinthető Endre (akinek közvetlen bejárása van a miniszterelnök legbelső köreibe) kapta a feladatot, hogy a botrányos kormányfői beszéd kiszivárgása „irányított földet érés” legyen zuhanórepülés helyett. És azt is meg kellett vizsgálnia, hogy a választóknak miként lehet úgy beadni Feriék dilettáns hazudozását, hogy abból épségben, vagy akár megerősödve jöjjön ki az MSZP-SZDSZ kormány.

Forrás: YouTube

A filmben a Medián vezéréről mintázott karakter közvetlen, cselekvő bűntársa volt az MSZP kormánynak, eszközt és tervet adva nekik arra, hogy a várható népharagot hogyan tereljék számukra kedvezőbb irányba.

Hiába csak játékfilmről van szó, az kiverte a biztosítékot a jólétben megöregedett balos értelmiséginél. Rajta hát a sor, hogy a baráti sajtót végigturnézza bánatával: egész életén át tartó, független szakmaiságát csúfolja meg ez a galád film.

A HVG online fizetős részén az Olvasó elolvashatja Hann portré-interjúnak álcázott szerecsenmosdatását.

„abszurd az egész, hogy épeszű ember nem hiheti el. A publicitást általában nem bánom, felfoghatom úgy is, hogy most legalább bekerültem a Portré rovatba. De itt nem elsősorban a személyem érdekes, hanem az általam vezetett Medián. Olyan mértékű hitelrontásról van szó, amelyet aligha lehet válasz nélkül hagyni. Egyébként, ha nem lenne ennyire kártékony, nevetségesnek mondanám, hogy az ötvenes évek propagandafilmjeire hajazó „műalkotás” azzal próbálja dokumentumfilmként hitelesíteni magát, hogy létező személyekkel dúsítja fel a képtelen fikciót.” (forrás: 24.hu)

Ebben Hann a szerény, egótlan kutató szerepét felvéve egyrészt kifejezte a filmmel szembeni mély megvetését, másrészt az általa vezetett, rangos intézmény hitelességével szembeni nyílt támadásként értékelte a mozi vele foglalkozó részét. Márpedig az ElkXrtuk fő cselekményszála épp Endre „válságkezelő” erőfeszítései mentén játszódik, nehéz apró mellékszálként tekinteni a szerepvállalására.

Nekünk az a véleményünk, hogy az kiabál leghangosabban, akinek a háza ég. És jelen esetben teljes hőfokon lángol.

A Medián (aminek – milyen meglepő – kutatási igazgatója az akkor még a politikai frontszolgálat előtt álló politológus fiatalember, Karácsony Gergely volt)  a Gyurcsány-érában több, mint 700.000.000 forint értékben kapott megbízást a Miniszterelnök Hivataltól, annak egyik legfontosabb tanácsadó és felméréseket végző partnereként. Ilyen minőségben, ekkora költségvetéssel – akár a filmben ábrázolthoz hasonló módon – a saját függetlenségének mítoszába kapaszkodó Hann Endre fontos támasza volt az MSZP belső körének. Nem kell a filmhez nyúlnunk, hogy példát találjunk, milyen megbízásokat teljesített a Medián.

Forrás: MTI / Szigetváry Zsolt

2005-ben a komcsi utódpárt helyi érdekeltségeire veszélyt jelentő fiatal polgármester, Lázár János elleni lejárató kampány részeként Hann Endre csapata egy felmérést készített. Ebben többek között azt firtatták, elhiszi-e a választó, hogy Lázár veri a feleségét, agresszívan bánik munkatársaival. Tiszta szerencse, hogy mindig is ügyelt intézménye függetlenségére. Miket művelt volna, ha ez nem érdekli?

A közvélemény-kutatások a politikai stratégiák legfontosabb és leginkább kétélű fegyverei. Az általános, szakmán kívüli megítélésük is ambivalens: 

  • egyrészt a módszertant, valamint az egyes intézetek igényességét, és hitelességét nem ismerő laikusok is előszeretettel kritizálják egyik, vagy másik mérési eredményt,
  • másrészt hírfogyasztók százezrei, talán milliói kapaszkodnak a hírként (tehát tényként) tálalt adatokba. Cikkünk főszereplőjének nevéhez fűződő, „neves” kutató cég épp a közelmúltban hozta ki, hogy az ellenzék jól döntött, Márki-Zay az esélyes jelölt.
Aki egyik, vagy másik kormánynak ilyen minőségben dolgozik, ne akarjon úgy tenni, mintha kellő távolságot tudna, vagy akarna tartani a nagypolitikából. Lehet Gyurcsányék sötét mesterkedéséhez asszisztálni, de akkor ne tessék sipákolni, mikor ez kikerül az asztalra.
Aki kXrvának áll, ne sírjon, ha bXsszák.