Koncz Zsuzsa és Bródy János úgy harcoltak a Kádár-rendszer ellen, hogy abba gyönyörűen belesimultak

Erdős Péter napi 4-5 órát fordított Koncz Zsuzsa karrierjére, az elvont pályatársait hivatalosan is megtagadó Bródyval pedig minden konkrét kérdésben szövetségesek voltak. A szocialista Béketanács aktív és meghívott, sőt (Koncz esetében) beházasodott vendégei 1990-ben még az SZDSZ mellett kampányoltak, ma pedig Orbánékat vádolják diktatúrával.

Az elejét vallomással kell kezdenem:

az ideológiát és az ízlést ketté kell választani. Zenei teljesítményüket tekintve maximálisan elismerem, sőt, inkább kedvelem Bródy és Koncz Zsuzsa életművét. És csupán azért, mert valakit (másokat) üldözött a rendszer, attól az még nem lesz feltétlenül jó (jobb) zenész. Szerintem sokan vagyunk ezzel még így.

/Bár kiver a jeges veríték, amikor búgó hangján  sokadszorra is nekiesik a Ha én rózsa volnéknak./

Mező Gábor kiváló összeállítására építve mégis muszáj volt ezzel indítanom, mert vele ellentétben nem rajongok sem Radics Béláért, sem a Syriusért, sem a Kexért. Ez van.

Amivel viszont mindenképpen szeretnék foglalkozni, az a szoclib oldalra jellemző álszentség (pofátlanság). Sőt: az, hogy még utólag is üldözött forradalmárnak állítják be magukat, olyanoknak, akik személyesen ütötték ki a betondarabokat a berlini falból. Most meg számonkérnek, és persze Orbánnak üzengetnek áthallásos dalszövegekben, mivel diktatúra van. És a ház előtt álldogáló rendőrautókra célozgatnak.

Hát mi lett belőled...? Hogy szégyenkezni kell miattad mindenkinek... Az interneten azt írják a babonás emberek, hogy eladtad az ördögnek a lelkedet.

kapcsolódó

  • 9+1 pillanat, amikor az ellenzék megidézte a sátánt a Fidesz ellen

    9+1 pillanat, amikor az ellenzék megidézte a sátánt a Fidesz ellen

    Az ördöggel és annak az öreganyjával is össze kell fogni Orbán ellen! Ismerős? Nekünk is. Fekete-Győr és Szabó Tímea poénból sátánjelet mutogat, Gyurcsány Ferenc, Karácsony Gergely, Kovács László, Demszky Gábor, Szanyi Tibor meg mind-mind arról álmodozik, hogy milyen lehet a sátánnal összefogni. Csak kérnünk kellett: időközben Márki-Zay Péter is megszólalt a témában. Mi jöhet még? Okkult gyermek... Oh, wait!

Ne mondd, hogy fenn a várban a gyógyszer végleg elgurult / Hamis a festett képen a hősi múlt...

Nos, hányan tudják azt vajon, hogy Koncz Zsuzsa férjnél volt? És hogy férje Boldizsár Miklós, az Országos Béketanács főtitkára, apósa pedig Boldizsár Iván, a Béketanács elnökhelyettese volt? Azé a Béketanácsé, amelynek Koncz Zsuzsa, Zoránnal együtt aktív tagja lett, és még az állítólagos „tiltás” időszakában, 1973 és 1983 között is tíz nagylemezét adták ki. Aztán 1984-ben meghívottként így nyilatkozott:

Meghívottja vagyok egy békekonferenciának, én, aki ahhoz a generációhoz tartozom, amelyik már békében született és nőtt föl. Kontinensünkön majdnem négy évtizede a gyerekek csak könyvekből, filmről, tévéből ismerik a háborút. Ez kimondhatatlanul jó dolog és szép, ugye?

Tényleg szép, Zsuzsi, de azért '56-ot ki tetszett felejteni. 

ADT Magyar Ifjúság, 1983. szeptember-december (27. évfolyam, 35-52. szám) 1983-11-11 / 45. szám
ADT Magyar Ifjúság, 1983. szeptember-december (27. évfolyam, 35-52. szám) 1983-11-11 / 45. szám

És Bródy milyen megnyilatkozásokat tett 1981-ben, a tatai Rocktanácson? Röviden: megtagadta alternatív pályatársait (és ezek a CPG-től még irdatlan távolságra voltak), aztán hitet tett a rendszer mellett.

„Még mindig nem tudni pontosan, hol vannak e műfajnak a határai, s ennek a következménye az is, hogy ilyen szélsőséges jelenségekről szólt Tóth elvtárs. Itt hivatásos előadóművészi engedéllyel rendelkező zenészek ülnek, s a Tóth elvtárs által említett rossz példák alanyai nem tartoznak hozzánk. Sem az URH, sem az Orgazmus, sem a Bizottság.”
„Úgy érzem, és ezt minden itt jelenlevő nevében kijelenthetem, hogy nagyon határozottan szeretnénk attól a szótól elhatárolódni, hogy társadalomellenesek lennénk. És… Határozottan ebben a társadalomban élőknek érzett… és ehhez a társadalomhoz tartozónak tartjuk és érezzük magunkat. Ahogyan a Barabás elvtárs és Tóth elvtárs is megjegyezte, a malmok lassan őrölnek. Mi nem vagyunk társadalomellenesek, a leghalványabb formában sem.”

Szóval hogy bárki üldözte volna Bródyt vagy Koncz Zsuzsát, sajnos nem tűnik helytállónak. Ugyanakkor elég csak a szórakoztatóipar akkori kis- és nagykirályait megfigyelni: Bors Jenő, Landler Jenő moszkvai születésű unokája, a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat igazgatója meglehetősen kedvelte Koncz Zsuzsát, akinek a részéről kölcsönös volt a szimpátia.

Nem tagadom, jó viszonyom volt Bors Jenővel, aki a lemezgyár igazgatója volt és Erdős Péterrel is, akit ma nagyon divatos dolog szidni. Én egy nagyon okos, nagyon szellemes, a világot elég jól átlátó embert ismertem meg benne, akivel a viszonyunk lassan alakult barátivá. 

Erdős Péter, a PRO Menedzser Iroda mindenható igazgatója dettó, ő maga számolt be erről:

Koncz Zsuzsa az én első számú favoritom volt... voltak olyan évek, amikor napi 12 órai munkából 4-5-öt Koncz Zsuzsa sikerére fordítottam.

Nagy Feró könyve szerint Koncz Erdőst csupán „Peti cica”-ként emlegette társaságban. Fontos a jó kollegiális viszony, bár biztos csak ironizált.

Bródy Jánosról Erdős már kimértebben, de elismerősen nyilatkozott:

Bródy Jancsi, hát ő egy egyenrangú értelmiségi ember, ennek összes előnyével és hátrányával (...) csak szövetséges lehet, barát nem nagyon (...) A konkrét kérdésekben mindig szövetségesek voltunk.

És ha már aktuális, egy kis omegás kapocs:

kapcsolódó

Kóbor... (...) egy időben kereszteztem is az érdekeit. Nekik talán, az Omegának még ártottam is. Azzal ártottam, hogy nagyon elfogultan támogattam Szörényiéket és a Konczot, és ez szükségszerűen az Omega háttérbe szorításával...

Érdekességképpen ezt még itt kell hagynom, volna még rengeteg jó és szemét mondat az interjúból (érdemes rászánni az alig tíz percet: tanulságos, ahogy Demjén „Lózsi”-t alkoholistázza), de ha bárkinek is kétsége lett volna, hogy hogyan emelhetett fel egyeseket vagy tiporhatott el másokat:

Egy láda pezsgőben lefogadtam Borssal, hogy a Cserhátiból semmi nem lesz, a Szűcs Jutkából pedig sztár.

Persze bazmeg, mivel te döntöttél mindenről...

De tudjátok, mit? Felejtsük el az egész múlt rendszert, mindenki követhet el hibákat, vagy szeretne több pénzt. Pláne egy diktatúrában, akár presszió, megfélemlítés, ellehetetlenítés hatására. A népet valóban nemcsak az erőszakos forradalmárok emelik fel, hanem a keményen dolgozó nagyemberek. Akkor nézzük meg, hogy mit tettek a rendszerváltás után, vagyis akkor, amikor már tényleg szabadon lehetett dönteni.  Nincs több kifogás!

1990-ben jött a felszabadulás és az SZDSZ: reklámjukban Koncz Zsuzsa, Bródy János, Pető Iván, Magyar Bálint és a többiek. Persze itt még 15 millió magyarról, Erdélyről meg a Felvidékről volt szó. Sokan elhitték, ők is jót akarnak.

Szeretettel Bródy Jánosnak, te jó ég! Ezt csak úgy viccből hagyom itt: a L'art pour l'art Társulat, a Pa-Dö-Dő, Gerendás, Somló köszöntik Bródy Jánost saját szerzeményeivel. És ezt hagyta.

De hogy méltóképpen zárjuk le összeállításunkat, jöjjön a végére megint Bródy, ahol sokat sejtetően átadja az üzenetet:

A Fidesz is ugyanolyan elnyomó, mint a Kádár-rendszer!

És erkölcsről papolnak álszent köpönyegforgatók... és jönnek a minden rendszerhez alkalmazkodók... Édesapám, csak azt ne mondd, hogy ezek ugyanazok... majd mást vádolnak azzal, amit ők követtek el...

A fentiek alapján kicsit összezavarodtunk... Most akkor ez sértés volna a részéről? Nagyon szenvedett Erdősék alatt? Mondjuk tényleg szar lehetett a Béketanács tagjának lenni, én is szenvednék. Úgyhogy nem vetem rá a követ.

Mi mindenesetre azóta is rájuk alkalmazzuk ugyanezt a nótát, mert ők tényleg ugyanazok. Az SZDSZ előbújt, arrébb ment, papíron megszűnt. De valójában egy szál gitárral még mindig nyomja.