Több mint két héttel az amerikai elnökválasztást követően továbbra is bizonytalanság övezi a soron következő amerikai elnök személyét, hiszen az eddig soha nem látott mennyiségű, több tízmillióra becsült Joe Biden demokrata elnökjelöltet támogató levélszavazat sokkolta az amerikai választási rendszert. Csakhogy, a fősodratú narratívával ellentétben nem a levélszavazatok összeszámolása okoz gondot a választást felügyelő szerveknek, hanem túlnyomórészt azok hitelesítése, elbírálása. Nem véletlen, hogy a Demokrata Párt által nagyban támogatott univerzális, belföldi jogkörrel bíró levélben történő távoli szavazás, mint lehetőség, az Egyesült Államon kívül egyetlen fejlett országban sem megengedett.
Gyakran hallani amerikai progresszív, valamint liberális akadémiai körökből, hogy az általuk régiesnek és idejétmúltnak bélyegzett egyesült államokbeli törvényeket leginkább oly módon kellene átalakítani, hogy azok a progresszivitást mutató, nyugat-európai országokéhoz hasonlítsanak. Azonban e baloldali körök, a számtalan társadalmi, politikai, valamint kulturális reformokat tartalmazó kezdeményezéseik között rendre nem említik a választási törvény átalakítását, kiváltképpen a távoli, azaz a levélben történő szavazás „európaiasítását”.
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) tagállamainak – az Egyesült Államokat leszámítva – levélszavazatokról alkotott jogszabályait alapul véve látható, hogy a tagállamok 47 százaléka nem engedélyezi a távoli szavazást (kivéve, ha az adott állampolgár külföldön tartózkodik), valamint a tagállamok 30 százaléka kizárólag fényképes igazolvány felmutatása ellenében ad lehetőséget a távoli szavazásra. A tagállamok további 14 százaléka pedig teljes egészében törvényen kívüli eszköznek tekinti a távoli szavazást.
S azon kevés fejlett országok esetében (Lengyelország és Japán), ahol mégis engedélyezik a kérvényhez kötötten kipostázott szavazócédulát, az csak az igazoltan mozgáskorlátozottak számára érhető el. Ez alól egyedül Franciaország kivétel, amely hiába volt arról híres, hogy évtizedek óta nem engedélyezte a távoli szavazást, egyedül idén, a koronavírus okozta pandémia miatt lazított e szabályozásán, azonban nem univerzális jelleggel, hanem szintén kérvényhez kötötten.
Ám brüsszeli fénytörésben sem kedvezőbb a helyzet: az Európai Unió tagállamainak 63 százaléka kizárólag a külföldön élő állampolgárainak biztosítja a kérvényhez kötött távoli szavazás lehetőségét, valamint 22 százalékuk még a fényképes igazolvány bemutatását is megköveteli. További 22 százaléknyi tagállam pedig teljes egészében törvénytelennek tekinti a távoli szavazás gyakorlatát. Az unión kívüli európai országok esetében még szigorúbb mintázat rajzolódik ki: az országok 63 százaléka még azoknak az állampolgároknak sem engedi a kérvényhez kötött távoli szavazást, akik külföldön élnek.
Adódik a kérdés, vajon ezekben az országokban a kormányok miért alkalmaznak egy ennyire szigorú megközelítést a levélszavazatok kapcsán? A válasz egyszerű, s pontosan az, amelyet Donald Trump republikánus elnök az Egyesült Államokban már hosszú hónapok óta szajkóz:
egy olyan választási törvény, amely előbbre helyezi a választók kényelmét, mint a transzparenciát, valójában képtelen azonosítani és megakadályozni a tömeges csalást.
Az Államokkal különleges kapcsolatot ápoló Nagy-Britanniában például azóta komoly vita tárgya a levélben történő szavazás, hogy a 2004-es birminghami önkormányzati választáson mintegy 40 ezer levélszavazattal élt vissza a Munkáspárt helyi kirendeltsége annak érdekében, hogy megakadályozza a nagyszámú muszlim szavazókat abban, hogy az iraki háborúban való brit részvétel miatt „megbüntessék” az akkor inkumbens Tony Blair fémjelezte kormányzatot.
De ott van Franciaország példája is, ahol 1975-ben azután tiltották be a távoli szavazás lehetőségét – az idei évet a már említett indokok miatt kivéve -, hogy Korzikában átfogó választási csalásra derült fény, melynek keretében egy-egy állampolgár esetenként két vagy akár több levélszavazatot adott le, de előfordult az is, hogy elhunyt személyek voksai is megjelentek az urnákban.
A jelenség még objektív szemmel is alsó hangon ellentmondásos. Kifejezetten akkor, ha számításba vesszük azt, hogy az Egyesült Államokban összesen 25 államban (Nevada, New Jersey, Kalifornia, Colorado, Oregon, Utah, Washington D.C., Washington, Hawaii, Vermont, Montana, Minnesota, Dél-Dakota, Wyoming, Illinois, Delaware, Connecticut, Maryland, Ohio, Michigan, Iowa, Wisconsin, Rhode Island, Nebraska, Massachusetts) működik a kérvény nélküli, automatikusan kipostázott szavazócédula gyakorlata.
Amennyiben ezen államok elektori szavazatait összeadjuk, akkor az elnökséget jelentő 270-ből 248-ról beszélünk. Mi több, ha e listához hozzáadjuk azokat az államokat is (Pennsylvania, Georgia és Arizona), amelyek eredményei ellen Trump elnök pereket indított a választási törvények megszegése miatt, akkor már 295 elektori szavazatot számlálhatunk, amely biztos elnöki mandátumot jelentene.
Mindezek fényében több megállapítás is tehető. Az Egyesült Államok liberális elitje szemmel láthatóan csak olyan társadalmi, politikai vagy kulturális reformokban érdekelt, amelyek a saját előnyét szavatolják, nem pedig egy igazságosabb rendszer kialakítását; valamint az univerzális jellegű, belföldi jogkörrel bíró levélben történő szavazás világszerte vagy tiltott, vagy olyan szigorú és eseti jelleghez igazodó különleges feltételekhez van kötve, hogy az sehol máshol a világon nem jelentene választási győzelmet.
Félő, hogy egy esetleges demokrata elnöki győzelem esetén e rendszerszintű „anomáliák” nemhogy kigyomlálásra kerülnek majd az elkövetkezendő 4 évben, hanem éppen ellenkezőleg, akár intézményesülhetnek is. Abban az esetben nagyon nehéz évtizedek várnak majd a Republikánus Pártra.
(A szerző a Századvég vezető elemzője)
