Kiskakas a saját szemétdombján kukorékol a legszebben - bemerészkedtünk Gyurcsány kísérleti laboratóriumába

Balmazújvárosig egész biztosan nem utaztunk volna érte, de ha már Mohamed jött a hegyhez, akkor nincs mit tenni: kimentünk a gyurcsányságot intenzív munkával feledtetni kívánó Feri országjáró turnéjának újbudai állomására, a szemétdombra épült Bikás parkba. Nem kellett csalódnunk.

Az előválasztás miatt az országot járó ellenzéki politikusok közül az egyik legaktívabb figura kétségtelenül a DK elnöke. Talán nincs is még egy jelölt, aki annyit utazik, mint Feri.

 

Nem olyan meglepő ez, hiszen a többieknek jó okuk van rá, hogy másra figyeljenek:

  • felesége, Aprev Klára asszony uniós képviselő és hivatásos brüsszeli árulkodó,
  • Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter városvezetősdit játszik,
  • Jakab Péter az országgyűlés főbohóca,
  • Fekete-Győr András pedig szimplán semmirekellő és lusta a – vidéki látogatásoknál elengedhetetlen – korai keléshez.

A Gyurcsány-show ezúttal a DK egyik legerősebb várába, a szebb napokat is látott Újbudára látogatott, ahol László Imre a polgármester, és a közgyűlésben is stabil többsége van a moslékkoalíciónak. Az egész napos nyirkos, hideg, esős időjárást délutánra kellemes, őszi napsütés váltotta fel – ideális idő a köztéri gyurcsánysimogatáshoz. A helyszín is stílusos:

a sitthalmokra és szemétdombokra épült Bikás park remek allegóriája a hazudozásra, a gazdaság tönkretételére és a szemkilövetésre a feledés jótékony fátylaként boruló „Laza Csávó” Feri karakterének. Ne foglalkozzunk vele, mekkora gazemberként kormányzott, jópofizzunk, szelfizzünk, attól bukik meg majd az Orbán!

Ha pedig a választópolgár elunná magát, a kiállításnak csúfolt balos propagandakollekció, az ARC óriásplakátjai remek fel- vagy levezető program lehet.

A Gyurcsány-turné is olyan, mint az Eötvös Cirkusz: egyszer érdemes megnézni, hogy milyen mélységei és határai vannak az emberi természetnek. Elmentünk hát mi is, hogy aztán soha többé ne kelljen.

A Bikás park szélén, közel a metrókijárathoz a meghirdetett kezdés előtt tíz perccel már teljes harci díszben kitelepült a demokratikus messiás standupshow. Volt minden: Gy. Németh-mobil, DK-s palackban felszolgált ásványvíz, Dobrev-zászló és persze a rajongók.

 

Nagyon kevés kivételtől eltekintve a „még nem” és a „már nem” dolgozó generációk alkották az alig százfős közönséget. Ám míg a szépkorú harci hörcsögök a leckét jöttek felmondani az osztályfőnök úrnak, a tinédzserkommandó egész más célból érkezett.

 

  • „Akik a fotóért jöttek, azoknak legalább egy fél órát ki kell még bírniuk…”

Legalább annyira celebcirkusz ez, mint választási mozgósítás: az összegyűlt fiatalok többsége a gyurcsányos kép miatt jött, amivel akár 120 lájk is gyűjthető az Instán! 

Ferinek rögtön az elején tisztáznia kellett: csak az kap édességet (szelfi), aki megeszi a spenótot (kampánybeszéd). Az ígéret szép szó, Feri a hivatalos programot követően kötelességtudó megadással tárta szét ölelésre karjait, figyelmeztetve a közönséget, hogy csipkedjék magukat, mert nem akar ő „nyolcig itt állni”.

 

Ferikém, aki kurvának áll, ne sírjon, ha egész nap basszák ha ez nem tetszik, maradtál volna Gyurcsány.

(És ez azon a napon már a harmadik hasonló esemény volt Szigetszentmiklós és Budafok után)

  • „Magyarország megköszönheti Dobrev Klárának, hogy nem a kényelmes utat választotta…”

A program sem újdonságot, sem meglepetést nem tartogatott. Nem meglepő módon sem számottevő ellenvélemény, sem tiltakozás nem zavarta meg a szeánszot. A helyi DK-s jelölt és Gyurcsányné asszony fényesre polírozása, valamint a „Feri” mint politikai termék promóciója volt a két legfontosabb funkciója az alig háromnegyed órás összejövetelnek. Megjelent a kerület összes gyurcsányista hadnagya, az MSZP-től igazolt ex-kerületvezető Molnár Gyula, KariGeri HR-helyettese, a kerület egyik képviselőjelöltje, Gy. Németh Erzsébet (barátoknak Zsóka) és természetesen László Imre polgármester is.

 
Utóbbi kettő valódi szövetségesként elképesztő komoly pofával bólogatta végig az alsókategóriás politikai lózungokat, amelyeket Feri több száz ilyen alkalom után már olyan rutinnal prezentál, mintha hinne bennük.
  • Van itt pénz, csak jó helyre kéne költeni…”

Hősünk grandiózus gesztusokkal hengerelte le hazai pályán az amúgy is lelkes közönségét. Az emberarcú, jóságos kormányzás keretében megígérte, hogy sokkal jobban fog sáfárkodni a gazdasági eredmények teremtette remek lehetőségekkel, amikről amúgy szemérmesen elfelejtette megjegyezni, hogy Orbán Viktor kormányának köszönhetőek.

 

„Engem nem zavar, hogy rólam filmet csináltak.”

„Aki 2021-ben még mindig gyurcsányozik, az emberileg, értelmileg silány. Nem tudok mást mondani.”

A szenvedélyes és bölcs általánosságok ellenére Ferencünk mindvégig megmaradt a szerény, kigombolt inges, Converse cipős fickó karakterében, akire a kocsmában a szemközti asztaltól is odafigyelnek, ha megmondja a tutit. Van igény a bölcselkedésre, de még nagyobb a szükség az újracsomagolásra.

 

Gyurcsánynak senki nem hinne el már semmit, Feri viszont egy közülünk, érdemes rá odafigyelni, meg amúgy is, lehet vele fotózkodni, és még a vak leánynak is megértőn megfogja a vállát.

Nem beképzelt, nem nagyképű, vele szót lehet érteni, meg persze ő is ért minket. És ez a fő oka az intenzív személyes turnénak:

hatalmas sittkupacot kell parkosítania a szemkilövetős miniszterelnöknek. Minél több ember látja Ferit, annál többen felejtik el Gyurcsányt, a kétbalkezes, hazudozós, volt MSZP-s gazembert.

A fotózkodós sort már nem vártuk meg, hazafelé sétálva azonban megfigyeltünk 2 kisbusznyi és 3 személyautónyi készenléti rendőrt, akik a járművükben ugrásra készen várakoztak. Hogy Ferinek ad-e biztonságérzetet, ha beszéd közben úgy érzi, rendőrattakot vezényelhet (vajon a helyi DK-s polgármester előzékenysége?), vagy csak a testi épségét őrizték, az már sosem fog kiderülni.

 

Egy biztos: aki egyet látott, mindet látta, aki még viszont nem látta, és lehetősége van rá, nézze meg a Gyurcsány-showt.

A személyes élmény a moslékkoalíció vezéréről megerősít abban, hova is érdemes jövő tavasszal szavazni.