Az ellenzéki előválasztás majdnem olyan tanulságos az egyelőre még egymással versengő pártok gátlástalansága szempontjából, amilyen várhatóan a 2022 előtti „mindent megígérünk!” dömping lesz.
Elszámoltatás, rendszerváltás, saját identitásunk és szuverenitásunk feladása (kedvezményezett: I. (Tervnélküli) György Európai Egyesült Államok-ja), varázsütés-szerűen érkező Kánaán, stb… szerepel az étlapon. Minél nagyobb a legküzdendő hátrány, annál merészebbek az ígéretek.
Karácsony Gergely pártja, a Párbeszéd régóta kerülgeti a feltétel nélküli alapjövedelem neomarxista mítoszát, amely remekül rezonál a valódi mondanivalót nem igénylő, gondolkodásra nehezen kényszeríthető, nehéz körülmények között élő vidéki szavazók igényeire. A Párbeszéd pedig legendásan erős a hátrányos helyzetű kistérségekben, észak-keleti falvakban és úgy általában a vidéki Magyarországon.
Bocs, nem, az a munka-alapú társadalom megvalósításán dolgozó Fidesz.
A pontot azért meg kell adni nekik, remekül mutatja ugyanis, hogy mennyire hidegen hagyja őket a valós támogatáson alapuló demokrácia, ha arról van szó, hogy zöldkomcsi érdekképviselet az EP-től az Országgyűlésen át a Budapesti Városházáig mindenhol hallathassa a hangját.
Rejtély ugyanakkor, hogy szavazóik (körúton belüli, kockásinges, teraszon komposztálós, kerékpárral közlekedő értelmiség) számára milyen vonzerővel bírhat az alapjövedelem fából vaskarika ötlete.
Karácsony pártja ugyanis az előválasztás idejére újra elővette és zászlajára tűzte az államosítás => újraelosztás => mindenkit egyformán szegénységre kárhoztató komenista koncepciót.
Akiknek ez szól, a pártról sem hallottak még. Akikhez az üzenet eljut, valószínűleg bólogatnak lelkesen, anélkül, hogy végig gondolnák, mit is jelentene.
A teljesség és tudományosság igénye nélkül nézzük, mit kínál a budapesti főpolgármester neokomcsi utópiája.
Az alapjövedelem nem új keletű koncepció, a gondoskodó állam létminimumot garantáló finanszírozási felelőssége a polgárai felé (jellemzően feltételekkel!) már az ókori perzsa, római, majd a kora-középkori arab államokban is felbukkant. A modern terminológia 1963-ból származik egy Robert Theobald nevű közgazdász-jövőkutatótól, aki könyvében garatált alapjövedelem mellett érvelt, amely a szegénység fölött aratott végső győzelem záloga lehetne.
Az alapjövedelem olyan sikeres, hogy a közelmúltban és jelenben nem található olyan államalakulat, amely meg merte volna lépni ennek bevezetését.
Számos elvi és gyakorlati problémát vet fel, mely elméleti tudósok, kutatók közötti vitának lehet, sőt, legyen is tárgya. Csak ne rajtunk akarják végrehajtani ezek a derék kommunisták ismét valamely Nagy Társadalmi Kísérletüket, amely megint nem fog sikerülni, várhatóan katasztrofális összeomlások, éhezések, esetleg háborúk is kísérnék, de az nem baj, mert az eszme nagyon nemes volt! Egyenlőség a Földön, mindenkinek annyi, amennyire szüksége van! Ismerős?
A Karácsonyék által propagált feltétel nélküli alapjövedelem nem egy ködös vízió, pontosan meghatározott összegekben gondolkodnak:
- 50 ezer a gyerekeknek,
- 100 ezer minden magyarországi felnőtt lakosnak,
- 150 ezer a várandós anyáknak,
- 250 ezres bruttó minimálbér a munkavállalóknak.
(forrás: parbeszedmagyarorszagert.hu)
A kérdés a hogyan és miből?
Az "ingyenpénz" gondolata minden magáért tenni tudó és akaró átlagember (a csendes, döntő többség) ijesztő és nonszensz az alábbi okok miatt:
Mikor megkérdezed a kommunistát, milyen forrásból óhajtja finanszírozni Izgalmas Társadalmi Kísérletét mit válaszol?
A TIÉDBŐL!
Azt a sok ezer milliárd forintnyi plusz forrást többféle úton elő lehet teremteni:
- Hitelből: Gyurcsányék legendásan pocsék IMF-megállapodása óta tudjuk, hogy lehetőség szerint tartózkodni kell attól, hogy posztkomcsi, romlott politikusok adósságba verjék az országot. A hitel később fáj, mint az adóemelés, tehát Karácsonyék hatalomra kerülése esetén jó eséllyel első között nyúlnának külső finanszírozó után, nem törődve a hosszú távú következményekkel.
- Adóemelés: amerikai tanulmányok szerint a létminimum garantálásához szükséges alapjövedelemhez 50-80 százalékkal kellene megemelni az adókat. Ezt megfizettethetjük a gazdaságot a hátukon cipelő vállalkozásokkal, kiróhatjuk azokra SZJA-ként (éljen a másik zöldkomcsi rémálom, a progresszív, több kulcsos jövedelemadó!), akik tesznek is valamit, hogy több legyen a jövedelmük. Esetleg kurtíthatjuk a szociális ellátórendszereket, tehetünk fizetőssé egyébként államilag finanszírozott szolgáltatásokat (emlékszünk még a vizitdíj koncepciójára, ugye?)
Biztosan nagyon jót tenne ez a befektetői környezetnek is.
Az ókori Rómában nem nagyon kellett azon gondolkodnia Julius Caesarnak, hogy milyen befektetői környezetet jelent majd az ingyen búza, ki akar majd oda gyárat telepíteni, tőkét hozni, ha nincs motiváció a termelésre, pénzkeresésre? Ami plusz erőforrásként a növekedéshez szükséges volt, a tartományokból kizsarolták, vagy hódítással elvettek. Ma arra is figyelnünk kell, hogy a külvilág számára egy növekedésre és életképes önfenntartásra motivált, erősödő és stabil ország képét mutassuk.
Magyarország az elmúlt 10 évben a munka-alapú társadalmi és gazdasági fejlődés pályájára állt rá. Még ha nem is vonatkoztatunk el a koronavírus járvány előre nem látható hatásától és a jelen adatokat nézzük, impozáns, milyen eredményeket produkál a foglalkoztatási adatokban, az életszínvonalban, a makrogazdasági adatokban és az emberek közérzetében az, hogy aki akar, az nagy arányban el tud helyezkedni. Nehéz sorsú, munkára nem képes emberek sajnos mindig voltak és lesznek is, azonban az önmagunkért tenni akarás tudatállapota a legbiztosabb záloga a hosszú távú fejlődésnek. Most akkor képzeljük el, hogy hatna erre a remek folyamatra a mindenféle elvárás és erőfeszítés nélküli ingyen bevétel.
Ha esetleg a Nyájas Olvasó vitába keveredik a témában, egy mondatos válasszal rendezheti le a kérdést:
Az alapjövedelem minden populista csomagolás ellenére igenis kommunista rémálom: elvesszük attól, aki többet tud dolgozni és odaadjuk azoknak, akik nem csinálnak semmit, nem törődve annak következményeivel.
A Párbeszéd nem is csinál titkot belőle, hogy a populizmus közel áll szívükhöz.
Karácsony Gergely és pártja szerencsére bizonyították a városházán, hogy programjukat megvalósítani még részlegesen is képtelenek. Ki hibáztatná őket, hiszen láthatóan remek pótcselekvést találtak a kormányra mutogatásban és a hisztérikus panaszkodás közbeni semmittevésben. Biztató ez arra az esetre, ha kormányzati pozícióba kerülnek,
