Kisbabák után kutakodik a Soros-egyetem bő egy héttel a gyermekvédelmi népszavazás előtt

Ez valami tréfa? Vagy tényleg a csecsemők szuperképességeire kíváncsiak a CEU-ban? A történtek után újabb kérdést javasolunk a népszavazáshoz, illetve megmutatjuk a levelet, amelyen valószínűleg Soros György is meglepődne!

Különös levelet kaptunk olvasónktól, amit most a nagyközönséggel is megosztunk – bár valószínűleg a kontrások közösségéből többen kapták meg, mint szerették volna. A Soros-egyetem, vagyis a Budapestről állítólag elüldözött, de mégis itt maradt CEU kéretlen levélben keresett meg kisgyermekes családokat.

 
A felhívást a Közép-európai Egyetem Kognitív Fejlődéslélektani Kutatóközpontja jegyzi, és idézzük:

Kíváncsi kisbabák és szülők jelentkezését várjuk, hogy kideríthessük, mi mindenhez értenek a kicsi babák: hogyan tanulnak, mit tudnak és mit gondolnak a világról?

 

Bár az nem derült ki a levélből, hogy babakocsijukat távirányítással vezérlő, szuperintelligens mutáns gyermekek önálló jelentkezését is várják-e, vagy csak az olyan felnőttekét, akik hajlandóak átadni gyermeküket a Soros-féle kísérleti programnak. Az világosan látszik, hogy 

a CEU kénytelen olyan embereket megszólítani tudományos munkájához, akik között valószínűleg jelentős számban vannak azok, akik szívesen vették volna, ha fenyegetésüket valóra váltják, és távoznak az országból.

Bár az idejekorán elsiratott felsőoktatási intézménynek álcázott ideológiai átképző központ a Belügyminisztériumra hivatkozik mint az adatokat szolgáltató és a kutatást ilyen módon engedélyező hivatalos szervezetre, valamint megígéri a résztvevőknek, hogy a program után megsemmisíti az elérhetőségeket, távolról sem megnyugtató, hogy Sorosék gyerekeket kérnek a polgároktól, hogy agyi tevékenységüket vizsgálják.

A tájékoztatóból megtudhatjuk, hogy az eljárás

  1. Laborban történik
  2. 5-10 percig tart
  3. Még sok évig tárolják a gyerekek adatait (ehhez képest az első oldalon az adatok megsemmisítésének ígérete kissé ellentmondásosnak tűnik)

 

  • Felmerül a kérdés, hogy a genderfluid-kapcsolatokban, kutya- és macskagyerek-mintájú családokban élő CEU-rajongók vajon tényleg nem tudnak „házon belül” alapanyagot szolgáltatni a kísérlethez. 
  • Esetleg kifejezetten más, nem CEU-konform környezetben szocializálódott csecsemők szuperképességeire kíváncsiak?
  • Vajon egész más a gyermekgyűjtés célja?

Mindenesetre kevéssé szimpatikus, hogy egy olyan intézmény érdeklődik kéretlen levélben kisgyerekek után, akinek képviselői az elsők közt voltak Magyarországon a genderelmélet intézményi szintű oktatásának és népszerűsítésének bevezetésében.

A gyermekvédelmi törvény elméletben ugyan kimondja, hogy szülői beleegyezéssel bármilyen behatás érheti a gyereket, de ha valóban a jogszabályok szerint jártak el a Soros-egyetem emberei, felmerül a törvényi szabályozás felülvizsgálatának szükségszerűsége.

 

Mi a magunk részéről szívesen hozzátennénk a négy népszavazási kérdéshez egy ötödiket is:

Akarja-e Ön, hogy a Soros-egyetem kéretlenül küldjön családjának levelet, amiben arra kérik Önöket, hogy adják oda nekik gyermeküket kísérleti nyúlnak?

Ön mit válaszolna erre?

Mi ugyanúgy szavaznánk, ahogy a többi kérdésre is fogunk:

nem.