Kis magyar közéleti abszurd

Dobrev Klára állítólag a Pereputtytörvénynek nevezett katyvasszal szeretné visszaszerezni a fideszes bűnökkel megkaparintott, és unokákra íratott ingatlanokat.

  • Milyen abszurd már ez az egész, nem? Jó, hogy már nem azt akarja törvénybe foglalni, hogy leendő házastársak nem vehetnek a későbbi anyósuktól felnyalt kölcsönnel áron alul timföldgyárat. Mi lesz a következő ötlete? Feles többséggel – ami egyelőre úgy 38 százalék – akar netán alkotmányozni egy kicsit?
  • Mekkora vicc már, hogy a baloldali előválasztást az nyerte meg közel kétharmaddal, aki állítólag valódi jobboldali, nem úgy, mint Lyézus Krisztus, aki szerinte az első baloldali volt. Írnák hozzá a homoerotikus ódákat, az a tornászcsaj a kisszobából meg végre 576-odszorra is meglátná benne az Igazit, aki végre elveszi a szüzességét. Olyat is lehetne, hogy a győzelme miatt párt nélkül is helyeket követeljen magának a közös listán.
  • Azon röhögnénk a legnagyobbat, ha az önmagát legLYobbik tanítványnak tekintő Lyákobot annyira megszívatná a Feri, hogy valamelyik atyai jóbarátja – mondjuk Magyar György – csak egy negyedik helyet számolna neki.
Szerencsére ez az egész olyan képtelenség, mintha az objektivitás zsinórmértékének tekintett HVG annyira le akarná győzni Bíró Möriennt a karácsonyszopó-versenyben, hogy odaphotoshoppolná Karigeri elhullott tejfogait az üres helyekre.
  • Aztán egymásra licitálhatnának abban, hogy ki bír borzasztóbb kampányrapet írni. És amikor azt hinnéd, hogy Szél Detti nyert, akkor még mindig benyúlna egy Márki-Zay a vezérünk, vagy ami a legrosszabb, Molnár Áron noÁr! Az lenne a legszebb, ha Puzsér összeszólalkozna vele azon, hogy mer levitézlett MSZP–SZDSZ-es arcokkal egy klipben szerepelni a remény nevében, miközben nagyvonalúan megfeledkezne róla, hogy fél éve még maga is velük szerepelt egy videóban.
  • Maga az előválasztás is komoly lehetőségeket rejt magában. Kezdhetnék azzal, hogy valami vitának álcázott tévéműsorban végig egyetértenének. Aztán addig előválasztanának, addig basztatnák egymást, meg addig alkalmatlankodnának, hogy még a maradék szavazóikból is lekopna annyi, hogy a végén bekerülne a Kutyapárt meg a Mi Hazánk Mozgalom, és buknák az egész váltáskát.
  • Apropó váltáska. Milyen vicces lenne már, ha a szóviccet kifordítva valami vállatlan pártelnök venné fel, 0rbánra célozva, de olyan ügyesen csinálná, hogy végül önmagát találná telibe.
  • És az vajon milyen lenne, ha ezek a nagy antifasziszta szivárványszínű libsik követelnék itthon, hogy kövessük már úgy a németeket a kihűlésbe, ahogy 1945-ben? Még valami szociológus-kiscsaj is magyarázhatna az energiáról, mielőtt a Führer kitünteti  az utolsó születésnapján. Na, mondjuk ez is maximum akkor lesz, amikor a tálibok beveszik Kabult, a németek meg fáklyás felvonulással fognak emlékezni az afganisztáni bevetésükre tökig csukaszürkében...