Néhány napja lefekvés előtt szokásomhoz híven még végigfutottam a napi híreket. Kulcsszavakra kerestem rá, és elolvastam a legérdekesebbnek ígérkező cikkeket az adott témában. Amikor Kína került sorra, akkor a böngésző elém tette az összes aznapi, friss és releváns hírt Kínáról. A találati sorrend egy meglehetősen érdekes képet mutatott:
az első három vezető hír arról szólt, hogy egy kínai rendezőnő, Chloé Zhao elnyerte a legjobb rendezőnek járó Oscar-díjat, azonban a kínai média elhallgatta ezt a sikert, mivel a hölgy korábban kritikus megjegyzéseket tett a Kínai Kommunista Pártra.
A magyar liberális lapok gyakorlatát ismerve, átvették a nyugati lapok legfontosabb híreit, abból kreálva világhírt Magyarországon. Ebben még nincs semmi szokatlan. Feltételezésem szerint a kattintási gyakoriság is befolyásolta a sorrendet.
A látvány azért maradt meg bennem, mivel lejjebb görgetve a következő cikkek arról számoltak be, hogy
Kína új űrszondát küld a Hold túlsó oldalára, Kína vált az egek urává a repülőterek forgalma alapján, Kína váltja az USA-t Afganisztánban, Kína szegénységenyhítési politikájának elemzése, és még egy sor cikk és hír a másodvonalból, amelyek arról szólnak, hogy az ázsiai óriás valóban nagyra nőtt.
Nem vagyok biztos benne, de talán ezen az estén szerepelt a sor végén az a hír is, hogy Kína több ezer oxigénpalackot küld Indiának humanitárius segítségként, miközben a két ország kis túlzással halálos ellenségei egymásnak.
Milyen kínos Kína számára ez az ügy, a rendezőnő jól megmondta. A Tanú szállóigévé vált megjegyzése jutott eszembe a hírek olvasása közben:
„Nem lennék most a helyükben.”
Kínát valószínűleg nagyon megviselte az Oscar-gálás fiaskó. Pláne, hogy azt dörgöli a nyugat Kína orra alá, hogy egy újabb kínai siker született a világban. Másfél milliárd ember, és a pártelit temetkezett el azonnal a munkába, hogy képesek legyenek elfelejteni a megaláztatást.
Mindezt a gála miatt. Ó, csak az az Oscar dolog ne lett volna, sóhajt fel a kínai gazdasági szféra. De ez sajnos már történelem, a kínaiaknak nem maradt más, mint elfoglalják magukat befektetésekkel, elkerülendő a közepes kereset csapdáját.
Nekünk azonban nem kell aggódnunk semmi miatt, a nyugati országok kárörvendően figyelik a jelentős filmes eseményt, megmutatták nekik! Az amerikai vezetés pedig egyre közelebb merészkedik hadihajóival a kínai flottákhoz. Minden a legnagyobb rendben van.
Az élmény akkor vált teljessé, amikor nemrég egy kínai barátommal beszélgettem, aki összefoglalta néhány mondatban a '79-es gazdasági nyitás óta eltelt időszak eredményeit.
1981-ben még csak 200 milliárd dollár környékén mozgott Kína éves GDP-je. Az USA GDP-je ugyan ebben az évben 3200 milliárd dollár volt, pontosan a tizenhatszorosa Kínáénak. 40 évvel később Kína éves GDP-je 14 ezer milliárd dollárra rúg, az Egyesült Államok azonban még mindig megelőzi ázsiai versenytársát a maga 21 milliárd dolláros eredményével.
Érdemes megjegyezni, hogy mindeközben rendszeresen jelennek meg mértékadó amerikai elemzőktől olyan jóslatok, amelyek a kínai gazdaság összeomlását prognosztizálják. Persze lehet csak elemzésekbe csomagol jókívánságok voltak az előrejelzések, az amerikai kormányzat szemérmes lévén nem merte közvetlenül a kínai kormány szemébe mondani.
Vagy az is lehet, hogy az elemzők egyáltalán nem függetlenek és a befektetői bizalmat akarják a kamu előrejelzésekkel aláásni. Bár ezt nem tartom valószínűnek,
én nagyon bízom az elemzőkben, eddig minden szavuk valósággá vált. Gondoljunk csak arra, hogy 2011-12-13-14-15-16-17-18-19-20-ban, hogy összedőlt a magyar gazdaság.
A Szuezi-csatorna lezárása azonban figyelmeztetés volt Kína számára, hogy az áruforgalmi rendszere meglehetősen sérülékeny, elég egy péniszeket a vízre rajzolni kívánó hajóskapitány és az Alibaba megrendelései nem érkeznek meg Európába. Kína ezért éppen azon dolgozik, hogy több lábon álljon a szállítás terén. Több lábúságról jutott eszembe egy sokáig Kínában élő barátom, aki azt mondta, hogy Kína és a kínai gazdaság egy ezer lábon álló mamut, nem lehet csak úgy földre vinni. Amerika azonban megpróbálkozik vele, hátha. A legfontosabban azok a bizonyos gazdasági lábak.
A kínai-amerikai szembenállás hátterében ugyanis nem az ujgurok, Hongkong vagy a többi kamuindok áll. Amerikát teljességgel hidegen hagyja Kína vagy bármely külföldi ország belpolitikai viszonyai. Kína azonban veszélyes közelségbe került ahhoz, hogy megszerezze a gazdasági elsőséget, hogy egy erős gazdasági hálót hozzon létre, amely nem függ az amerikai kormánytól.