Azt már jó ideje tudjuk, hogy a kereszténység súlypontja lassan, de biztosan nyugatról áttevődik keletre, azt azonban nem, hogy ennyire keletre:
a trendek alapján belátható időn belük, Kína válhat a legnagyobb keresztény országgá a világon.
A napi kínai keresztényüldözésről szóló hírekhez szokott fül számára ez a megállapítás meglehetősen hihetetlennek hangzik. Magam sem hinném el, ha nem a kiváló sinológus, Salát Gergely mondta volna egy előadásában két évvel ezelőtt.
A számok azonban azt mutatják, hogy Kínában meredeken növekszik a keresztények száma, a nyolcvanas évektől ugyanis egy elképesztő mértékű vallási felvirágzás vette kezdetét az ázsiai országban. Mára a keresztények aránya 2,4 százalékra tehető a társadalmon belül, amely sok tízmillió kínai keresztényt jelent. Pontosan hány főről van szó, azt senki nem tudja megmondani, a kínai hatóságok ugyanis nem kérdeznek rá a vallásra a népszámlálások alkalmával. Az államot alapvetően nem érdekli az emberek vallásos meggyőződése.
De akkor mi a helyzet a keresztényüldözéssel?
Hogy erre válaszolt kapjunk, tudnunk kell, hogy Kínában a Hit Gyülekezetéhez hasonló, angolszász típusú karizmatikus mozgalmak terjednek a leggyorsabban. Tulajdonképpen ezeknek a közösségeknek a fejlődése jelenti a legnagyobb részét a kínai keresztények gyarapodásának. Ezek pedig erős amerikai hátszéllel érkeznek meg Kínába, esetleg koreai közvetítésen keresztül.
A protestáns egyházakra érvényes az a szabály, miszerint nem fogadhatnak el külföldről támogatást és egy egyház sem állhat külföldi befolyás alatt. Ezzel függ össze az is, hogy a hivatalos kínai katolikus egyház független Rómától. Ezt katolikusként én magam sem tudom elfogadni, a katolikus egyház vezetője Szent Péter utódja, azaz a pápa, gondoljon erről bármit egy-egy világi vezető.
Abból a szempontból viszont megértem a kínaiak magatartását, hogy alapvetően nem szeretik azt, ha külföldi szervezeteknek és hatalmaknak befolyásuk van Kínára vagy annak bármely része felett.
Ez pedig nem azért van, mert Kína kommunista ország, hanem mert a történelmük során számtalanszor megjárták, amikor befolyást engedtek külföldieknek az országban. Általában kirabolták, kihasználták őket, felfordulást keltettek, esetleg megpróbálták elszakítani az ország egyes területeit.
Többek között ilyen Hongkong is, amelyet teljesen törvénytelen módon uralt évtizedekig Nagy-Britannia, majd feltételekkel adták vissza jogos tulajdonosának. Igen, a nemzetközi közösség feltételekkel adta vissza a lopott holmit! És Hongkonghoz hasonló szituációk tucatját élte meg Kína közel 150 év alatt. Szóval nem örülnek a külföldi befolyásszerzésnek, a hittérítőkkel is bizalmatlanok, mivel egyszerűen rossz tapasztalataik vannak a nyugatiak ilyen irányú tevékenységét illetően.
És félreértés ne essék, mindenféle vallásüldözést elítélek, és ez az egyetlen becsületes magatartás ilyen helyzetben. A keresztényeket érintő zaklatások különösen érzékenyen érintenek, egyrészről saját keresztény meggyőződésem miatt, másrészről mert ez a világ legüldözöttebb vallása napjainkban.
Azonban a keresztényüldözésnél nem sokkal kisebb bűn, ha valakik a kereszténységet és a gyülekezeteket aljas módon felhasználják. Például hírszerzési, befolyásszerzési céljaik elérésére.
Gyakorlatilag pajzsként tartják maguk előtt az ártatlan híveket, akik őszinte Krisztus-követőként ragaszkodnak a keresztény közösségükhöz.
Azok a gyülekezetek, amelyek túl erős amerikai, koreai vagy más külföldi összeköttetésekkel rendelkeznek, azok egy idő után gyanút keltenek. A kínai elhárítás is felmérte már valószínűleg a kereszténység és úgy általában a vallások vonzerejét, a mozgósító képességüket. Ezért azt gonosz politikai célokra, fenyegetésként felhasználni, nettó gazemberség.
Ugyan ez igaz a muzulmán vallásra is. Az amerikai szolgálatok nem lennének szégyenlősek szélsőségeseket juttatni Kína muzulmánok által lakott területeire, hogy némi fejtörést okozzanak Kínának. Nem szabad elfelejteni, hogy az afganisztáni tálibokat is az amerikaiak képezték ki és fegyverezték fel a szovjetek ellen. Aztán a szellem a palackból kiszabadult és milliónyi embernek okozott mérhetetlen szenvedést az egész világon.
Szóval a nagyhatalmi vetélkedésben az ilyen típusú beavatkozás egyáltalán nem számít ismeretlen terepnek.
Azonban a leírtak ellenére sem beszélhetünk arról, hogy Kínában valóban keresztényüldözés lenne, legalábbis nem a központi kormány vezénylete alatt és nem abban a formában, ahogy azt a nyugati sajtóban megszellőztetik. Saját és barátaim tapasztalatai hasonlóak, azt illetően, hogy
„Kínában hagyományosan szinte minden életterületen van egy nagyon széles szürke zóna a teljesen legális és a teljesen illegális között” -
mondja Salát Gergely, a már említett előadásában. És igen, akinek van némi tapasztalata Kínával és a kínai emberekkel, az tudja, hogy mit jelentenek Salát szavai.
Így tevékenykedik a keresztények zöme is Kínában. Rengeteg kis házi gyülekezet működik az országban, a kínai kormány azonban annyira nem karmolja az ilyen titokban szerveződő kis csoportokat, összejöveteleket. A fentebb vázolt okokból fáznak a gondolattól, hogy olyan közösségek szerveződnek, amelyek esetleg ellenséges szolgálatok befolyása alá kerülhetnek.
A keresztény egyházaknak ezért regisztrálniuk kell magukat az illetékes hatóságoknál. Ezek után zavartalanul működhetnek, a törvényes kereteket betartva. Az mondjuk aggasztó, hogy például a külső hittérítés tilos. Azonban alapvetően nem háborgatják a keresztényeket.
Hacsak nem kerül valami debil az adott tartomány élére. Kínában ugyanis rengeteg múlik a helyi párttitkáron, rengeteg kérdést tartományi szinten döntenek el. Folyamatosan cserélődnek a párttitkárok, ezért időnként előfordul, hogy a keresztényeket támogató párttitkár helyett egy olyan gyökér kerül pozícióba, amelyik leveteti a keresztet a templom tetejéről, mert a hatályos építési szabályoknál magasabb 35 centivel, vagy akár be is zárhatják a templomot. Ehhez azonban semmi köze a központi kormánynak.
Nem állítom, hogy a keresztények helyzete ne lehetne sokkal jobb Kínában. Azt tartanám megnyugtatónak, ha mindenki sokkal szabadabb módon élhetné meg a hitét, ha végre a hivatalos és a földalatti katolikus egyház kibékülne. Ehhez azonban arra lenne szükség, hogy az egyházakat kivonják a frontvonalból, többé ne lehessen felhasználni őket politikai célokra.
Kína nem ideológiai okokból gyanakszik a keresztényekre, hanem a hátterüket illetően vannak fenntartásasi.
Egyébként az is megérne egy "misét" hogy Kína mennyire tekinthető kommunista ideológiájú országnak, és másmilyen lenne-e, ha a császár állna az ország élén.
Apropó keresztényüldözés. Érdeklődéssel figyelem a magyar baloldal aggodalmát is a kínai keresztények ügyében, miközben itthon szó szerint gyűlölettől torzult arccal fordulnak el mindentől, ami keresztény.
Valamiért a kínai keresztények helyzete mégis aggasztja őket. Évek óta egy hangot nem ejtettek ki ezzel kapcsolatban, egy ideje mégis emészti őket a kétség. Hihetetlen változások. Különösen ami Szabó Tímeát és a 444 szerkesztőségét illeti.
Mivel hiszek az emberi fejlődésben, ezért nem vonom kétségbe az őszinteségüket, és ajánlom figyelmükbe Indiát. Ugyan úgy ázsiai ország, másfél milliárdan vannak, és a felmérések szerint sokkal de sokkal aggasztóbb az indiai keresztények helyezte, mint a Kínában élőké. India vörös zónának számít a keresztények számára, sok esetben gyilkosságokra is sor kerül.
Szóval aggódjanak az amerikai szövetséges India keresztényeiért! Bár ezt senki nem fogja megköszönni nekik.
Aki pedig Kína iránt érdeklődik, az ne a honi liberális lapokból szerezze az ismereteit, mert azok nagyjából szemen szedett hazugságok, illetve ellenőrizhetetlen forrásokra hivatkoznak. Aki tudni akar, az a Saláthoz hasonló tudósok írásait olvasgassa, mert abból lehet megtudni a legtöbbet Kínáról.