Kimagyarázott karlendítések, megtűrt zsidólistázás - a baloldal néma maradt az igazán kényes ügyekben

Az ellenzék napok óta nácizza Orbánt, miközben évek óta szoros ölelésben masíroznak az egykori kisnyilas-gárdista Jobbikkal.

A hazai ellenzéknek nem kell a szomszédba mennie, ha saját szellemi sekélyességének tudatát meg akarja erősíteni a választókban. Orbán Viktor Tusványoson elmondott beszédének valódi jelentése is alaposan elkerülte a figyelmüket – egy mondat kivételével, melyben a miniszterelnök kulturális-etnikai integritásunk fenntartása iránti igényünkről beszélt.

„Egymással hajlandóak vagyunk keveredni, de nem akarunk kevert fajúvá válni.”

Mivel valószínűleg nem csak nem akarnak, de nem is képesek ennél többet felfogni, még kevésbé érdemi reakcióval kísérni a miniszterelnök helyzetértékelését,

örömmel futnak neki huszadjára is annak a teljesen fölösleges próbálkozásnak, hogy Orbánt megpróbálják összemosni a hitleri Németország és csatlósainak második világháború alatti rémtetteit méltató náci csürhével.

Nem segít rajtuk az a körülmény sem, hogy a kormányfőt közel húsz éve tanácsokkal ellátó Hegedűs Zsuzsa nevű szociológus, a Minden Gyerek Lakjon Jól nevű alapítvány vezetője is a nyilvánosság előtt találta meg lába között a morállóf*szt, amelyet látványosan meghimbálva odapiszkított az őt két évtizeden át támogató politikai közösség fészkébe. Azzal, hogy nyílt levélben vádaskodva köszönt le pozíciójáról, amelyet Orbán tisztelete és jólneveltsége okán érthető, de mégis talán indokolatlanul nagyvonalú levélben válaszolt meg.

 

Az urizáló életmóddal botrányokba keveredett gyermekéhezés-szakértő távozása a kormánypárti holdudvarból talán nem tartozik 2022 legnagyobb tragédiái közé. Különösen akkor válik komolytalanná ez az álláspont, ha megnézzük, miféle társasággal vállalt fel közös véleményt.

A baloldali pártok politikusai ugyanis imádnak nácizni, de utálják, ha emlékeztetik őket saját szélsőjobbos puszipajtásaikra.

Márpedig mi igazán nem szoktuk magunkat visszafogni, ha olyan témával kell foglalkozni, ami Gyurcsányéknak kellemetlen.

Ne feledjük el: az ellenzék nemcsak megtűrt kistestvérként, hanem egyenrangú, potens szövetségesként kezelte és kezeli mind a mai napig a Jobbikot. Azt a pártot, amely a Magyar Gárda nevű félkatonai szervezetével cigány közösségeket félemlített meg, bakancscsattogtatós felvonulásaikkal a nyilas vészkorszakot idézték meg Budapest utcáin, és amelynek soraiban hemzsegtek az antiszemita és romákkal szembeni gyűlöletbeszéd miatt hírhedt exszkinhedek és fajvédők.

Forrás: MTI/Bruzák Noémi

A teljesség igénye nélkül néhány példa:

  • Rig Lajos, akit tavasszal Navracsics Tibor győzött le Tapolcán, korábban arról írt, hogy a cigányság a zsidók biológiai fegyvere.
  • Farkas Péter Barnabás, ózdi jobbikos politikus és bukott alpolgármester Lengyelországban egy antiszemita felirat előtt lendítette a karját, harmincas évek berlini stílusában. 
  • Z. Kárpáti Dánielről mind a mai napig elérhető egy videófelvétel, ahogy náci karlendítés közben vigyorog. Biztos nem „úgy” értette...
  • Bíró László, akit az ellenzéki összefogás az időközi szerencsi választáson indított, a közösségi médiában előszeretettel zsidózott, többek között a tetűcsúszda, a judapest és a zsidó uzsora banktőke kifejezéseket használva.
  • És persze ne feledkezzünk el Gyöngyösi Mártonról, aki nemhogy eltávolodott volna az amúgy teljesen balra tolódott törpenéppárttól, de most egyenesen ő az elnöke az egykori nemzeti radikális szélkakas gittegyletnek. Gyöngyösi ötlete volt, hogy listázni kéne a Parlamentben dolgozó, zsidó származású képviselőket.

Ők tehát mind elvbarátai és szövetségesei voltak az áprilisban pofára esett moslékkoalíciónak.

Az ő náculásuk teljesen rendben van, Orbán pedig, aki többször is hangsúlyosan zéró toleranciát hirdetett a rasszizmussal és antiszemitizmussal szemben, vállalhatatlan.

A baloldal opportunista hataloméhsége helyzettől függően néha sunnyogva, néha pedig aktív szerecsenmosdatással próbálja eltussolni szégyenteljes múltú szövetségesét, a Jobbikot.

  • Gyurcsányné Aprev Klára például sokkal nagyvonalúbb volt az ózdi alpolgármesterrel, mint Orbánnal. Szerinte a karlengetés nem szélsőjobboldali gesztus, ha az azt elkövető nem tartja annak. A választások előtt, 2021 szeptemberében ezt nyilatkozta: 

„Minden jelölt aláírt egy értéknyilatkozatot, ígéretet téve, hogy onnantól kezdve annak szellemében politizál. Amíg nem bizonyosodik be az ellenkezője, én hiszek abban, hogy ezt komolyan is gondolják. És eddig nem kellett egyetlen egy jelöltben sem csalódni....”

Forrás: PS

Z. Kárpáti Dániel karlengetését a baloldal legutóbbi bukott kormányfőjelöltje, Márki-Zay Péter azzal az egészen szürreális okfejtéssel tartotta vállalhatónak, hogy az nem lehet náculás, hiszen közben mosolyog...

Buzinkay Gyögy, aki korábban a Momentum elnökségi tagja volt úgy vélte, hogy a karlendítés értelmezéséhez ismernie kéne a kontextust. Tehát ha valaki nem zsidózik verbálisan, vagy éppen elázott kismacskákra gondol közben, akkor a karlengetés nem számít náci gesztusnak?

Karácsony Gergely pedig annyival intézte el Z. Kárpát fasiszta pózolását, hogy azzal szerinte nincs semmi gond, ő pedig nem tud érdemben magyarázatot adni rá, mert „nem anatómiai szakértő”.

Gyöngyösi Márton egészen megdöbbentő, a harmincas éveket idéző zsidólistázós koncepciójáról pedig azt gondolja a hiperpasszív baloldali politikus, hogy az még önmagában nem nácizmus. Való igaz, a jobbikos politikus nem parancsolt fel zsidó származású képviselőket marhavagonokra, ennyiben igazat kell adnunk KariGerinek.

Karácsony Gergely, a széplelkű kerékpáros lovag az általa vezetett várost judapestnek hívó Bíró László kampányát jelenlétével is aktívan támogatta.

Facebook

Varju László, a Gyurcsány-klán főhadnagya pedig egyenesen példaértékű jelöltnek nevezte a tetűhintázó, antiszemita jobbikos politikust, amikor értékelni kellett az időközi választási kudarcot.

 

Az meg már csak hab a tortán, hogy ugyanezt a posztnáci figurát korrupciógyanús ügyei ellenére Gyurcsány még tisztességesnek is nevezte.

A baloldal tehát semmit sem tanult a 2022 tavaszi pofára esésből. Utolsók között vannak, akiktől a magyar választók elfogadnának iránymutatást az ügyben, kinek van köze az ordas náci eszmékhez.