Az elmúlt 20 évben megkettőződött a rendőrök ellen elkövetett erőszakos bűncselekmények száma Franciaországban, azonban egyes külföldi érdekeket képviselő civilszervezeteknek, valamint a fősodratú médiának köszönhetően egyre gyakrabban hallani a francia közbeszédben a „rasszista, hatalmukkal visszaélő” rendőrökről szóló sztereotípiákról. E kérdés jelentősége egészen odáig duzzadt, hogy már a Soros által alapított Open Society Foundations is peres úton csökkentené a rendőrség hatáskörét.
Néhány hónappal ezelőtt több, kifejezetten bevándorláspárti civilszervezet (Amnesty International, Open Society Foundations, Human Rights Watch stb.) egy úgynevezett állam elleni csoportos akció keretében felhívást intézett Jean Castex francia miniszterelnök, Gérald Darmanin belügyminiszter, valamint Éric Dupond-Moretti igazságügyi miniszter számára egyes rendőrségi intézkedések eltörlésének érdekében.
A Sorosék által is jegyzett felhívásban azonban az ajánláson kívül más is szerepel: amennyiben „nem zárulnak kedvező eredménnyel az általuk javasolt reformok”, úgy az alulírott szervezetek peres úton szereznének érvényt kívánalmaiknak, a francia állam kárára.
Amennyiben az ember látószöge kizárólag az NGO-k és a francia politikai elit csörtéjére koncentrálódna, joggal feltételezhetné, hogy ahogyan tavaly az Egyesült Államokban nemcsak a közbeszédet, hanem az elnökválasztás kimenetelét is meghatározta a kisebbségek, valamint a rendőrség kapcsolatának komplex ügye, úgy Franciaországban is hasonló folyamatok szemtanúi lehetünk. Azonban átböngészve a francia belügyminisztérium által közreadott statisztikákat, ettől egy nagymértékben eltérő képet láthatunk:
miközben drámaian emelkedik a rendőrök ellen elkövetett erőszakos bűncselekmények száma, addig a közhangulat oly mértékben vált rendőrellenessé, hogy a járőrök sokszor még jogos önvédelem esetén sem merik használni a szolgálati fegyverüket.
A feljegyzések szerint az efféle esetek között kirajzolódni látszik egy különleges mintázat. A fősodratú média nyelvezete szerint bizonyos „szervezetten csoportosuló fiatal férfiak” (értsd, no-go zónákban összegyűlt, bevándorló hátterű fiatalok) gyakran hamis bejelentések keretében tőrbe csalják a gyanútlan járőröket, akikre aztán gerillákhoz hasonlóan, lesből támadnak utcakövekkel, különféle pirotechnikai eszközökkel, valamint husángokkal. A támadások közben - amelyek felvételeit gyakran a közösségi médiában keringtetik – rendre a következő kiáltásokat hallani:
„tuez-les!”, ami annyit tesz: öld meg őket.
Az efféle incidensek azonban nemcsak ezekben a bizonyos, no-go zónákban fordulnak elő, hanem a minisztériumi adatok szerint tavaly októberben például 10 rendőrőrs is hasonló rohamoknak lett kitéve, szintén az „öld meg őket” kiáltások kíséretében.
Adódik a kérdés, amennyiben valóban ekkora közbiztonsági krízissel áll szemben a rendőrség, és ezáltal maga a francia állam, mégis mi magyarázza a jelenlegi, extrém mértékű rendőrellenes közhangulatot?
Ahogyan a fősodratú média a politikai korrektség jegyében nem hajlandó tényszerűen beszámolni arról, hogy kik az elkövetői a brutális rendőrtámadásoknak („szervezetten csoportosuló fiatal férfiak”), úgy szintén kiveszi a részét abból, hogy a baloldali, globalista politikai elit által diktált napirendet, valamint nemzetközi trendeket kiszolgálja. E jelenség eklatáns példája, amikor Emmanuel Macron francia kormányfő tavaly decemberben arról beszélt egy interjú keretében, hogy
„amennyiben valakinek nem fehér a bőre, úgy nagyobb eséllyel igazoltatják a rendőrök az utcán”,
a TIME magazin a 2020-as év végi összesítésében valamilyen kifürkészhetetlen oknál fogva annak az Assa Traoré nevezetű, francia-afrikai aktivistának szorított helyet, aki 2016 óta rendszeresen és nyíltan a francia rendőrség ellen uszít. (Traoré feltételezése szerint öt évvel ezelőtt bátyja egy rendőrségi őrizetbevétel során vesztette életét, noha az erről szóló vádakat nem egy, hanem négy hivatalos igazságügyi orvosszakértői jelentés is cáfolta.)
De hasonló összefonódást láthattunk a média, valamint a politika világa közt akkor is, amikor az algériai-francia származású Camélia Jordana pop-énekes egy televíziós interjú keretében arra utalt, hogy a francia rendőrök szinte szórakozásból mészárolnak le arabokat és feketéket.
A konkrétumokat nélkülöző és egyben uszító megnyilvánulásra hamar érkezett politikai válasz is, Macron párttársa és egyben a francia nemzetgyűlés tagja, Aurélien Taché gyakorlatilag egy Twitter-bejegyzés keretében árulta el a francia közbiztonság őreinek kollektív becsületét. Mint írta,
„szép munka Camélia, de ezért [a kijelentésért] magas árat kell majd fizetned. Letagadják, elmaszatolják majd a bizonyítékokat, és ismét megpróbálják [a rendőrök] bűnösnek beállítani az áldozatokat.”
Ám ezen megnyilvánulások természetesen eltörpülnek a felső-szajnai Colombes baloldali polgármesterének, Patrick Chaimovitch-nek a francia rendőrökről alkotott véleménye mellett, aki a jelenleg hivatásban lévő francia járőrök és a náci bábállamként működő Vichy-kormányzat erőszakszervezeteinek tagjai között vont párhuzamot. E masszív, rendőrgyűlölettel teli légkörben talán nem is oly meglepő, hogy a Franciaországban nagy köztiszteletnek örvendő volt magisztrátus, Philippe Bilger nemrég arról értekezett, hogy hiába ruházta fel a törvény a rendőröket az indokolt fegyverhasználat jogával, a jelenlegi állapotok tükrében úgy érzik, ehhez sok esetben már nincs joguk.
Mindezek fényében elemzők nem sok jót jósolnak a Soros-szervezetek által megcímzett kormányfőnek, valamint a bel- és igazságügyminiszternek, hiszen a külföldi érdekeket képviselő, de mégiscsak a francia belügyekbe markánsan beleszóló NGO-k színpadát már megácsolta a fősodratú média.
A közvéleményt – a valóság nyilvánvaló letagadása mellett – ismét sikerült a felforgatók és az illegális bevándorlók oldalára állítani, szemben azokkal, akik nap, mint nap, járvány- és terrorveszély közepette az életüket kockáztatják a közbiztonság és a rend fenntartása érdekében.
Akármi lesz e kezdeményezés végkifejlete, az eredmény megfelelő fokmérőként szolgálhat az ügyben, hogy a francia szuverenitás mennyire kikezdhetetlen vagy éppenséggel kikezdhető. Európa, s talán a világ józanabbik fele természetesen az előbbinek örülne.
(A szerző a Századvég vezető elemzője)