Kevés munka, magas fizetés - Karácsony főtanácsadója aranyifjúként éldegél New Yorkban

Havi 900 ezer forintot keres Korányi Dávid, a budapesti városháza egyik legbefolyásosabb szereplője, akinek még az is megadatott, hogy a Nagy Almából távmunka keretében végezhesse el a feladatait. Bajnai Gordon egykori tanácsadója nem szégyenlős, és élve a lehetőséggel belevetette magát az aranyifjak gondtalan életébe. Betekintést engedünk a főpolgármester bizalmasának mindennapjaiba!

  • Korányi Dávid 2019 decembere óta Karácsony Gergely főtanácsadója.
  • 2020 júniusában a főváros vezetése megengedte neki, hogy távmunka keretében is elláthassa a feladatait. 
  • Erre vélhetően azért volt szüksége, mert időközben megismerkedett a New Yorkban élő Mihalik Enikővel.
  • Korányi élt a lehetőséggel, és azóta a tengerentúlon éli az aranyifjak gondtalan életét szupermodell feleségével.
  • Magyarán amíg beosztottjai a hivatalban görnyednek a számítógépeik előtt, addig ő New Yorkban lődörög. 
  • Erről számtalan kép tanúskodik a közösségi médiában. Megmutatjuk a legerősebb pillanatokat!

Az elmúlt két és fél évben jól érzékelhetővé vált, hogy a főváros felső köreiben és környezetükben mindennaposak a kimagasló fizetések, a személyre szabott szerződések és az átlagpolgár számára elérhetetlen munkafeltételek.

Azt, hogy Korányi Dávid mivel csinálta meg a szerencséjét, pontosan nem lehet tudni, maximum sejteni. Egy azonban biztos: nem járt rosszul.

A csillagok szerencsés együttállása

Korányi neve elsősorban onnan lehet ismerős, hogy 2010 előtt Bajnai Gordon miniszterelnök főtanácsadójaként dolgozott. 

A napokban azonban ismét az érdeklődés középpontjába került, miután több sajtótermék is megírta, hogy Karácsony Gergely városdiplomáciai tanácsadójaként havonta közel egymillió forintot keres. Ez kifejezetten magas fizetésnek számít, úgy meg pláne, hogy idejének nagy részét New Yorkban, és nem feltétlenül munkával tölti. 

A Kontra éppen ezért a Főpolgármester Hivataltól kikérte Korányi szerződéseit, amelyek alapján nagyon úgy fest:

személyre szabottan módosították korábbi, amúgy is kifejezetten előnyös kinevezését.

Forrás: Kontra
Forrás: Kontra

Az újabb, 2020 júniusában kötött megállapodásba bekerült, hogy (a városdiplomáciai főtanácsadói) munkakörét innentől kezdve részben távmunkában is elláthatja. A felek kikötötték, hogy ezt csak a főpolgármester kabinetfőnökének előzetes engedélyével teheti meg, amiből arra lehet következtetni, Korányi továbbra is köztisztviselő. Ahogyan a fizetése is kiemelkedő maradt, ugyanúgy havi 900 ezer forintot vihet haza. Pedig az elvégzett munka mennyisége és minősége nem biztos, hogy egészen ugyanaz, mint ami korábban volt. 

Szerelem az első, a munka a második

Ahogy ez fentebb szóba került, a változtatás eléggé személyre szabottnak tűnik, a főpolgármester főtanácsadója ugyanis éppen ekkoriban, tavalyelőtt februárban ismerkedett meg az Egyesült Államok és Magyarország között ingázó ismert modellel, Mihalik Enikővel, akivel egyébként hamar össze is költözött – kint.

Nem teljesen tiszta, hogy Korányi mit keresett huzamosabb ideig New Yorkban (pontosabban: hogy tudta ezt megtenni), hiszen az érvényben lévő szerződése (ekkor még) nem engedte a távmunkát. Újabb kérdéseket vet fel, hogy a Kontra városházi forrása pár nappal a szerződésmódosítást megelőzően azt állította, hogy

Karácsony főtanácsadója „hónapok óta” a tengerentúlról, „home office-ból” irányítja az alá tartozó szervezeti egységet.

Ez azért problémás, mert a köztisztviselők – a rájuk vonatkozó jogszabály szerint – alapjáraton ezt nem tehetik meg. Vélhetően miután a hivatalban beszédtéma lett a kivételezésből, a felek gyorsan korrigáltak a szerződési feltételeken, legalizálva a távmunkát. Ebből következően a városdiplomata egy ideig jogszabályellenesen láthatta el a hivatali munkáját.

Korányi Dávid és szerelme, Mihalik Enikő. Forrás: Instagram
Korányi Dávid és szerelme, Mihalik Enikő. Forrás: Instagram

aranyélet a nagy almában

Korányit ez nem annyira hatotta meg, hiszen miután Budapesten megvolt az esküvő, a szupermodellel és kislányukkal New Yorkban telepedett le. Ezt többek között Mihalik Enikő tavaly novemberi videós bejelentkezéséből lehet tudni, amiben arról beszélt, hogy 2021 májusa és novembere között a tengerentúlon tartózkodtak.

Hát jól bevállaltuk, jól bevállaltam, mivel Dávid körülbelül két héttel előttünk érkezett Magyarországra munkaügyben, így egyedül utaztam a repülőn 

– kommentálta, hogy karácsonyra hazajöttek Magyarországra, egyúttal elárulva, hogy addig férje is kint tartózkodott.

A Metropol ezután arról számolt be, hogy Karácsony főtanácsadója  mindössze hetente egyszer-kétszer hagyja el New Yorki-i otthonát, ilyenkor tesz egy-két kört a ház körül, iszik egy kávét. 

Egyébként nagy titok nincs abban, hogy Budapesttől távol él, hiszen felesége rendszeresen beszámol erről az Instagram-oldalán. A fényképekből pedig az látszik, hogy 

Korányi kifejezetten jól érzi magát az amerikai nagyvárosban, hiszen közel sem kell megszakadnia a munkában. 

Tavaly júniusban még arra is volt ideje, hogy munkaidőben próbálgassa, melyik zakója passzol a legjobban a soron következő Skype-beszélgetéshez. 

 

Ahhoz képest, hogy befolyásos pozíciót tölt be a fővárosnál, bőven belefér, hogy egy kiadósat sétáljon családjával a felhőkarcolók között. Kigombolt ing, drága, trendi ruhák, napbarnított bőr, és persze Ray-Ban napszemüveg – Korányi tavaly augusztusban is megmutatta, nincs rossz dolga a tengerentúlon. 

 

Családjával népszerű célpontnak számít a metropolisz vízparti része, ahogy ez a tavaly októberi fotóból is kiderül. 

 

Amikor Mihalik Enikő modellkedik, akkor rendszerint a főtanácsadó vigyáz a gyermekükre. Ugyanis neki jóval kevesebb elfoglaltsága van, mint sztárként élő feleségének. Ahogy látható, trendin, gyermekhordozóval cipeli a pár hónapos csemetéjét New York utcáin, miközben mobiltelefonját nézi. Kérdés, lehet-e ilyen életvitel mellett hatékonyan dolgozni. 

Nemzetközi karrier, nemzetközi férfi. „Az Egyesült Államokból visszatérő Korányi veszi át a város diplomáciai irányítását” – Karácsony Gergely, miután főpolgármesternek választották, így mutatta be a tanácsadói csapatában Korányit, aki régi embere a baloldalnak. A városdiplomata 1999-ben a baloldalhoz bekötött GKI gazdaságkutató elemzőjeként kezdte pályafutását, majd uniós vonalon, Tabajdi Csaba szocialista képviselő mellett dolgozott. 2009-ben a 16. helyre verekedte fel magát a szocialisták EP-listáján, később pedig Bajnai Gordon miniszterelnöki főtanácsadója, sőt, a Bajnai-kormány kül- és biztonságpolitikáért felelős államtitkára lett. Korányi a 2010-es kormányváltás után Bajnaival az Egyesült Államokba utazott, ahol a Johns Hopkins Egyetemen helyezkedtek el. A diplomata szorosan kötődik a volt kormányfőhöz: alapítóként segített Bajnainak a Haza és Haladás Egyesület megalapításában. Korányi vélhetően a Bajnai-vonalon került a városházába. Mostani kinevezése előtt az Atlantic Council eurázsiai energiaügyekért felelős igazgatójaként többször is bírálta az oroszokat, Donald Trumpot és a Déli Áramlatot. De tevékenykedett az ENSZ-nél is.