Kedves, hazámba látogató nemzetközi bohócom!

Hadd kezdjem azzal, hogy csodálatos, hogy létezel, hogy vagy! Elképesztően tisztellek és becsüllek puszta létezésedért, hiszen lényegében egy csodálatos, teljes értékű életművet áldozol nekünk!

Mert mondjuk ki végre, hogy a te páratlan tevékenységed lényegében egyfajta ajándék az emberi közösség felé. Úgy fújod a trombitát, tekered a kormányt, meg tukmálod ránk a jobbnál jobb kávéőrleményeket, mint senki más, és ez lényegében egy szívesség részedről akkor is, ha ezekért komoly dollármilliókat nyalsz fel. Ez csak amolyan lényegtelen mellékkörülmény a számodra, hiszen alapvetően azzal foglalkozol, hogy jót tegyél, elvarázsolj bennünket csodálatos kis zseniddel, és úgy általában is arra emlékeztess mindannyiunkat, hogy mennyire szánalmas kis szar lehetünk mi csak melletted.

Annyira Jó eNber vagy te! Ezt nem szégyelled hát naponta a pofánkba tolni. Hallgathatjuk ezt a csodálatos négyakkordos slágereidben, amiket ugyan sosem vásároltunk, de mégis betéve ismerjük minden sorát.

Biztos nem a meggyőzéssel terjed, hanem genetikailag 8-25%-ban már a fogantatásunk pillanatában is bennünk van, hogy elképzeljük, minden ember békében él. Persze ebben elengedhetetlen szereped van Neked, aki ezeket a csodálatosan méJ gondolatokat rendszerbe szedte, és a hozzájuk illő dallamvilággal együtt elénk tálalta, hogy aztán afféle Buddhaként visszalebegjen milliárdos ingatlanába, mialatt mi mélyen magunkba szállva elgondolkodunk a sorokon. 

Talán az a legszimpatikusabb benned, hogy Neked ez sem elég, és egyre többet és többet akarsz! Koncertjeiden most már egészen direktben szórakoztatod a szerencsétlen közönségedet azzal, hogy soha semmiképpen ne szavazzon azokra, akiket az előzenekarok közben kivetítesz neki, legyen az Putyin, Orbán, Bolsonaro, vagy Trump. Nyugodj meg! Azok a szerencsétlenek, akik még pénzt és időt is áldoznak a zenének csúfolt borzalmaidra, ezért is lehetünk biztosak benne, hogy soha nem szavaznának ezekre a remek kis fickókra

Mostanában az a legérdekesebb, hogy nem éred már be a távolból üzengetéssel, meg az 0rbánra kiadott hollywoodi fatváiddal, müncheni szivárványosítással, hanem valóságos kis utazó nagykövetként egyenesen idejössz. Ide, a szűzanya méhébe és a világegyetem szívcsakrájába, Magyarországra…

A gyanútlan szemlélő azt gondolná, hogy munkaügyben jársz erre, pedig te már nem is a színpadokat meg aszfaltcsíkokat akarod itt meghódítani. Nyilván a Magyar Közlönyöket akarod eredeti nyelven, hogy egészen pontosan megismerhesd végre, miért ennyire tűrhetetlen 0rbán legújabb törvénye. Mert azt, hogy tűrhetetlen, már valahonnan megtudtad. Ötletünk sincs, hogy vajon honnan, de szorgalmasan posztold csak ki, mielőtt ideér a magángéped veled Ferihegyre. Persze tudjuk, hogy te emellett is kényesen figyelsz az általad hagyott ökológiai lábnyomra, ezt pedig leginkább tőled tudjuk, mert annak ellenére is büszkén kiposztolod a magadét, hogy az úgy százezerszerese a miénknek. 

Ennyi kötözködés után hadd kérdezzük még meg, biztosan megéri ez? Mit szólnál, ha mi szeretnénk belekotyogni a szárnybeállításaidba, a vágásba meg a kottádba? Vagy csak úgy barátilag tanácsot adnánk, hogy foglalkozz a saját dolgodra, és koncentrálj jobban. Tankold tele azt a kurva autót, bármennyire is forralja a boJgót! Esetleg azt javasolnánk, hogy a szivárványszínek meg posztolgatás helyett menjél haza, és rúgj inkább tizenegyest, ami biztos be fog menni, és végre hazai pályán ünnepelhetitek a melegség visszatérését az őshazájába. 

Ja, és külön köszönjük, amiért a volt MSZP egyik volt elnökét is fellelkesítetted azzal, hogy te is az egyenlő jogokra szavazol majd a népszavazásnál. Egy nagy baj van, hogy a posztjaiddal sajnos még mindig nem szavazhatsz itt, ebben a szar kis mucsai országban.

Menj inkább haza, és legközelebb inkább keverj össze minket Bukaresttel! Mert még mindig mi vagyunk itthon, te idegen!