Most valóban joggal háborodhattál fel, mert hát ez a gyakorlat 40+20 éve fenntarthatatlan volt már. Természetesen csak ideiglenes jelleggel, de a tulajdonképpen demokratikus rendszerek-pártok-kormányok mégiscsak kénytelenek voltak gyakorolni. Most azonban, hogy nácik kerültek hatalomra a kisebbség kétharmadával, ideje megszüntetni, de legalábbis riportot csináltatni róla a Deutsche Wellére!
Kezdjük ott, hogy mindenben egyetértek veled.
Művészeket aligha kéne kitüntetgetni állami ünnepeken mindenféle közép-és egyéb keresztekkel. Nyilvánvaló ostobaság ez, és a tradicionális értékeink elkorcsosulása, hiszen egy egészséges társadalomban tengeralattjáró-parancsnokokat meg vadászászokat illette az ilyesmi.
Valahogy mégis úgy alakult, hogy az ezt gyakorló kultúrákat kisebb-nagyobb elszámolások után mégiscsak legyőzték az imádott civil társadalmak kultúrái, és ezek a kis-közép-és óriáskeresztek valahogy filozófusokhoz meg díszletrendezőkhöz keveredtek.
Természetesen ezt senki sem azért kapta annak idején, mert a Heti Hetesben együtt ócsárolta dr 0rbán Viktort a többi díjazottal. Hát lehet vitatni mondjuk a Gálvölgyi-életművet? Hiszen ő volt mondjuk Derrick asszisztensének a magyar hangja! Tudnátok bármiféle emlékezetes szinkront a most kitüntetett Nagy Feróval vagy Dörner Györggyel? Ugye, hogy nem!
Ezek teljesen egyértelműen pártalapú jutalmazások, és nem lehet őket egy lapon említeni azzal, hogy 1948-ban pont Lukács György lett a legjobb filozófus, Molnár Erik a legjobb történész, Major Tamás a legjobb színész-rendező. Zelk Zoltán meg a legjobb költő. Azt sem vitathatja józan ember, hogy a rá következő, szebbnél szebb években dehogyis politikai alapon lett Rudas László a legjobb leninista filozófus, Révai József meg a legjobb irodalomtörténész. Még a legendás Pióker Náci bácsi is úgy gyalult, hogy semmi sem menthette meg a hatezer-százalékos túlteljesítésével a díjazástól, pedig ekkoriban nyilván még nem is volt annyira kommunista, mint mondjuk a később nagyimristává váló édesapád.
Na, de félre a személyeskedést, hisz bizonyára kíváncsi vagy rá, vajon egyetértenék-e Művészemberek kitüntetésének elvi szándékával, ha bizonyos különleges körülmények lépnek fel. A válaszom pedig pozitív, hiszen, bár a katonazenén kívül mindenféle kornyikálást tollvonással tiltanék be, és úgy általában véve sem becsülöm sokra a művészeteket, mondjuk, ha egy Művészember olyasmit produkál, amit James Stewart, hajlandó vagyok kivételt tenni. Szóval hagyd ezt a ripacskodást a fenébe, és szépen repülj 20 bevetést a náci Németország légterében a liberátorszázadoddal. Irigyen fogok tapsolni a jól megérdemelt Distinguished Flying Crossnak a kis mellkasodon.
Ezeket nyilván jórészt azért kaptad, mert jól feküdtél anno bizonyos pártok köreiben, akik aztán elkúrták, nem értettek hozzá. Így végre eljöhetett az a párt, amelyik nem kúrta el, és ért is hozzá. Szerencsére neki is vannak szimpatizánsai.
Természetesen most joggal dühöngsz, meg sipákolsz, hogy miképpen teheti meg más is azt, amit csak és kizárólag neked szabad, de ezt a Csanády utcai paktumot egyedül te írtad alá önmagaddal, és mindig így próbálod számonkérni rajtunk.
Ezzel viszont el is érkeztünk a végére. Hála neked, újabb indokot találtunk a Művészemberek állami kitüntetéssel való elhalmozására. Elég, ha egyszerűen fideszesek, és a kitüntetésük ténye annyira zavar téged, hogy megint telerinyálod vele az ÉS több oldalát, esetleg riportot forgattatsz a német közszolgálati haverjaiddal arról, hogy a vidéki népművészek égbe emelésével megint egy ‘44-ben Németország felé zötykölődő szerelvényen érzed magad.
Ez számunkra egyszerűen kibaszott szórakoztató, és kérjük a kormányt, hogy addig csinálja, amíg el nem hallgatsz, vagyis örökké!
