Elstartolt a katari futball-világbajnokság.
A nyitómérkőzést a tradícióknak megfelelően a házigazda játszotta Ecuadorral, és a meccs szerencsére különösebb botrányok nélkül zajlott. Ez nem volt teljesen evidens, már a rendezés odaítélését követő építkezés és a felkészülés során is érkeztek aggasztó hírek. Ezek igazolni látszottak a félelmet, hogy a rendkívül konzervatív, vagyonos, de szélsőséges társadalmi különbségekre épülő arab állam ideológiai és politikai szempontból sem teljesen kompatibilis a hagyományosan európai gyökerű futballkultúrával. A stadionok és egyéb létesítmények kivitelezési munkálatai során számos baleset történt – a rendező ország által meg nem erősített, több százas nagyságrendű halálesetet generálva.
Nem is olyan meglepő ez, a külföldi emberélet igen olcsó arrafelé.
A hírek szerint a kemény fizikai munkát többségében rosszul fizetett, félrabszolgasorban tartott vendégmunkások végezték, emberhez méltatlan körülmények között hajtva, alapvető munka- és egészségvédelmi garanciák nélkül. Az arab ország emellett európai mércével a nők és a melegek jogai szempontjából mérve középkori szinten jár. Ellentétben például egy Forma1-es futammal, itt a helyi kulturális sajátosságokkal szemben sokkal nehezebb szemet hunyni, ha a főként európai kultúrkörből érkező sportturisták jelentős része napokat vagy akár heteket is tölt a helyszínen.
Bár emberi jogi szervezetek, hírességek a rendezvény bojkottjára hívtak fel, a homoszexualitást büntetőjogilag kriminalizáló Katar azonban minden akadály és önreflexió nélkül folytathatta a felkészülést.
A máskor társadalmi érzékenységben stréber FIFA számára viszont sem a méltatlan munkakörülmények, sem a melegekkel szembeni jogszabályok nem jelentettek akadályt.
A morális következetlenség szomorú, de nem logikátlan: a foci a legtöbb pénzt megmozgató élsport, a költségek és a bevételek dollármilliós szinten röpködnek, a szövetség és mindenkori vezetése fölött pedig hosszú évek óta lebegnek súlyos korrupciós vádak.
A rendezvény egyik legnagyobb támogatója, a Budweiser sörgyár, valamint sörkedvelő szurkolók tízezrei is hoppon maradtak, mikor kiderült: a dekadens és kapzsi FIFA képtelen volt arra, hogy a sportdiplomácia eszközeivel érvényesítse a kulturális normákat: egy nemzetközi tornán a szurkolóknak alapvető elvárása, hogy sörhöz jussanak. Bár
az is felmerül kérdésként: lehetséges, hogy számítottak erre, de tartva a jegyárusítás visszaesésétől az utolsó pillanatig igyekeztek hallgatni róla?
A fél világ a rendezőkön röhög, főleg miután a FIFA-elnök Gianni Infantino azt nyilatkozta, hogy a szurkolók pár órát könnyedén kibírnak italozás nélkül. A világ legnépszerűbb sportján élősködő, önmagát túlélt szervezet létjogosultságát most ismét sokan megkérdőjelezték, de ennél talán érdekesebb kérdés az a kulturális inkompatibiltási kérdés, amely a muszlim és zsidó-keresztény világ között fennáll.
Egy erőszakosan homofób, rabszolgamunkából élő, intoleráns ország kellemetlenül könnyen ránk erőltette szabályait – egy európai kulturális gyökerekből építkező sportrendezvény apropóján. A dekadens, gyenge kultúránk önvédelmi mechanizmusa ismét megbukott.
Ki követte el a hibát?
A katariak nem csaptak be senkit. Ők pályáztak, a helyszín és az ott élő emberek életmódja pedig adottság, nem árultak zsákbamacskát.
Az arab világban – főleg az olajországokban – párhuzamos társadalmak léteznek, szinte kasztrendszerjelleggel, európai szemmel barbár és korszerűtlen törvényekkel és jogalkalmazással, viszont rengeteg pénzzel. Ha focivébét akarnak, akkor megveszik maguknak azoktól, akik egyébként toleranciát, sokszínűséget, egyenjogúságot prédikálnak napestig.
A rugalmasság és a más kultúrákkal szembeni érzékenység nem univerzális erények. A befogadó, inkluzív nyugat-európai országok abba a hitbe ringatják magukat, hogy az általuk képviselt nyitottság jó példa, amelyet előbb-utóbb a világ „fejletlenebb” része is követni fog.
A németek, franciák és angolok jórészt a muszlim világból várják még mindig tárt karokkal a jobb élet reményében útra kelő milliókat – akik az évszázadok óta társadalmuk szövetébe ivódott, tőlünk nagyon távoli értékrendet akkor is hozzák magukkal, ha látszólag épp emiatt menekülnek el eredeti otthonukból.
- Mit várhatunk a párhuzamos társadalmak modelljétől, ha egy focivébé kapcsán így becsicskulunk?
- Ki fog kihez asszimilálódni?
- Tényleg elhisszük, hogy az újonnan érkezettek (akinek a reprodukciós rátája sokkal magasabb, mint az őslakos európaiaké) majd szépen belesimulnak a liberális-progresszív identitásturmixba, amiről a haladó jóemberek ábrándoznak?
