Karácsonynak nem kellettek az új és korszerű CAF villamosok kedvező áron, inkább bevásárolt a szeméttelepen

Az ellenzékiek mindig azt kérdezik, hogy nem unjuk-e már, hogy a Főpolgármestert egyfolytában az „alkalmatlan” jelzővel illetjük. Nos, de, kurvára unjuk! De mit csináljunk, ha egyszer

A L K A L M A T L A N

és ezt nap, mint nap be is bizonyítja. Karácsony „szakértői” irányítását eddig koncepció nélkül felfestett biciklisávok, dugók, elhúzódó Lánchíd-felújítási tender, elrontott buszpályázat, rovarhotelek, méhlegelőnek csúfolt gaztenger és egésznapos Facebook-pörgetés jellemzi. Erre jött most rá a 30 éves kiszuperált frankfurti villamosok beszerzése.

A közel 40 tanácsadóból, megannyi alpolgármesterből és az egykori szoci-szdsz sleppből álló BKV felügyelőbizottság sem elég, Karácsony a rendkívüli jogrend adta lehetőséggel élve egy személyben döntött az ezeréves kiselejtezett villamospark megvételéről, mintegy 7.7 milliárd forint értékben, ezekkel váltva ki a 47-49-es vonal elöregedő villamosállományát.

Azonban, mint később kiderült, a szerelvények klíma nélkül érkeznének, hiszen leselejtezésüknek egyik oka az, hogy még utólag sem klimatizálhatók. A tetőszerkezet ugyanis nem bírja el a marcona, másfél tonnás hűtő-fűtő rendszert. A BKV mellett természetesen a fővárosi vezetés privát hírharsonája, a Telex is igyekezett az újonnan érkező híreket cáfolni. Hiába a korábbi üzemeltető állásfoglalása, a közlekedési vállalat szerint majd ők megoldják. Hihető! Nyilván valami mekkelek-szerű tákolmány lesz a vége, ahogy azt már megszokhattuk tőlük.

És persze, ha ez nem lenne elég, hiába a gondos karbantartás, nyilván minden szerelvényt fel kell majd újítani. Reméljük, méretbeli diszkrepanciák nem lesznek a nekik szánt 47-49-es vonalon és el fognak férni a pályán. Felmérte ezt vajon valaki, vagy csak hűbelebalázs módjára a nyakunkba sóztak megint mindent?

Kár, hogy ez az egész ügy a korábbi új, korszerű, klimatizált CAF villamosok május 18-án lejárt opciójának és annak elbalfaszkodásából indult. Azért ezt elég nehéz lesz megint másra kenni.

Demszky 2.0.