Karácsony szerint 2-3 Facebookos bejegyzéssel sikerült a kormányt Diákváros-ügyben megfutamodásra kényszeríteni

Megszokhattuk már, hogy a Főpolgármester összteljesítménye kimerül abban, hogy a közösségi médiában sír-rí, panaszkodik és mutogat a kormányra, amiért őt mindig csak bántják. És úgy néz ki, hogy működik is. Rengetegen ölelgetik, vigasztalják kommentben a nemzet kisonokáját, aki valamilyen isteni csoda folytán épp Budapest Főpolgármestereként keresi a napi betevőt.

Forrás: MTI / Szigetváry Zsolt

A bármilyen eredményt felmutatni képtelen városvezető mondanivalója ezek mellett annyi, hogy valami ne legyen. Ne legyen Liget-projekt, ne legyen Atlétika VB és most ne legyen kínai elit egyetem se Budapesten. Azok után, hogy néhány nappal ezelőtt a saját ötleteként turnéztatta végig a Budapesti Fejlesztési Központ (azaz a kormány) Diákváros-terveit, emellett posztolt még pár erőset a témával kapcsolatban, immáron a saját győzelmeként adja el azt, hogy a Kormány eredeti elképzelései szerint megy végig a Diákvárossal és a Fudan Egyetemmel kapcsolatos beruházás. Ami szerinte meghátrálás a javából.

Vitézy Dávid, a BFK vezetője, valamint Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára közös sajtótájékoztatójukon szerencsére röhögés nélkül végig tudták mondani a leadet, amellyel gyakorlatilag megsemmisítették Karácsony teljes erre vonatkozó kampányát. Elmondásuk szerint a Fudan Egyetem megépítése mit sem változtat a Diákváros eredeti koncepcióján, ami így 8-10000 kollégiumi férőhelyet biztosít majd a budapesti diákságnak.

Tehát az a téveszme, vagy ez esetben nevezhetjük fake newsnak, amit Karácsony és stábja terjesztett, miszerint a kínai beruházás megdöntené az eredeti terveket, nem állja meg a helyét. Így Gál J. Zoltánnak Karácsony Gergelynek új téma után kell majd néznie, mert úgy tűnik, totálisan beégtek. Újra.